Főnix zenekar

Főnix zenekar1996-ban alakult a győri Főnix zenekar.

Alapító: Hoffman Zsolt, Guli (gitár, ének)
Tagok: Kun Zsolt, KZs (gitár)
Kocsis Sándor (basszus)
Komáromszky Levente, Kis Levi (dob)

Kezdetben a zenekar trió felállásban lépett színpadra.
Többnyire feldolgozásokat játszottunk győri és Győr
környéki rock kocsmákban.
Az évek folyamán kezdett kialakulni a zenekar saját
stílusa, több külföldi feldolgozást játszottunk a
60-as, 70-es évekbeli zenékből.

2001-ben született meg első nagylemezünk "Utazó zenekar" címmel.

Lehetőségünk nyílt arra, hogy egyre több motoros találkozón és
fesztiválon szerepelhettünk.

2004-ben megjelent második albumunk, "Négy hónap rock'n'roll" címmel.

Úgy hozta a sors, hogy fellépéseinken több alkalommal a mikrofon mögött
Tunyogi Péter állt, ez nagy megtiszteltetés volt a zenekar számára.
Jó pár videó felvétel is bizonyítja mindezt, melyből a www.youtube.com
oldalon is látható néhány.

2008-ban adtuk ki harmadik nagy lemezünket, melynek címe: "Tűzmadár".

Sok kedves Barátunknak és támogatónak köszönhetjük, hogy eljutottunk idáig.

A zenekar fő célja továbbra is az igényes élő zene varázsának eljuttatása Hozzátok.

 


Előadó honlapja
vissza
webes verzió
© koncert.hu