
A pályakezdő hazai tehetségeket felkaroló Cseh Tamás Program egyik legkülönlegesebb idei támogatottja a személyes, álomszerű és megkapó popzenében utazó Seaside, a több hangszeren is zenélő Garamvölgyi Dániel szólóprojektje. Zene, ami őszinte akar lenni. Egy kiemelkedően tehetséges alkotó friss munkája. „A Seaside álmok és történetek tárháza, emlékek szövevényes hangképekbe fogalmazva. Azoknak a délutánoknak a filmzenéje, amikor a gondolatainkba temetkezünk, amikor elveszettnek hitt emlékeket hívunk elő az agyunkból. A Seaside kísérlet arra, hogy elkapjam azokat az érzéseket, amelyek színessé varázsolják a napjainkat. A Seaside olyan zene, ami próbál őszinte lenni” – ezekkel a költői szavakkal írja le zenéjét a 21 esztendős Garamvölgyi Dániel. A Seaside 2014-es indulása óta több mint 20 dalt rögzített és adott ki, melyeket nemcsak Garamvölgyi írt, hanem amiket ő is kevert és gondozott producerként. Dániel korábban komolyzenei képzésben részesült és megmártózott a dzsesszben is, dalokat pedig 12 éves kora óta ír. Mára kialakította csak rá jellemző sajátos stílusát. Daninak október 10-én jelenik meg új kislemeze Unsaid, unheard címmel, melyről a következőket mondja: - Bizonyos értelemben konceptalbum ez a lemez, még ha nem is egy konkrét narratívát követ végig - már az alkotási folyamat elejétől kezdve egy egységként tekintettem erre az öt számra, írás közben tudtam, hogy hogyan fognak egymáshoz viszonyulni, hogy melyik dal milyen funkciót fog betölteni a kislemez egészét tekintve. Ezelőtt mindig egyesével írtam és adtam ki számokat, így számomra újszerű és izgalmas élmény volt így alkotni, tapasztalni azt, hogy az egész több, mint a részek összessége. "A lemez stílusok határmezsgyéjén mozog: az első két szám gépdobok által hajtott atmoszférikus, úszkálós elektronikájából indulva fokozatosan eljut a záródal zongora- és gitárszólamokból építkező balladájába. Amellett, hogy a dalok egy egységet képeznek, mindegyik egy különálló világot alkot, a maga külön hangulatával és zenei eszközeivel. Úgy érzem, hogy ez az EP a kiteljesedése annak a zenei világnak, amit az elmúlt években felderítettem a zenémmel: megvan benne ugyanaz a képszerűség és cizelláltság, ami - az én szememben - jellemzi a korábbi Seaside-számokat; ugyanakkor érettebbnek, kiforrottabbnak látom, mint bármit, amit eddig kiadtam a kezeim közül."
A lemez elkészítését az NKA – Cseh Tamás Program támogatta.
