Lökösházi Mária

Lökösházi Mária

Énekművész, az MMA ösztöndíjasa

 

Lőkösházi Mária vagyok, egyetemi hallgató, szoprán énekművész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Oratórium mesterszakán tanulok Pászthy Júliánál. Születésem óta a zene állandó része az életemnek. A több, mint 10 éves kórus múlt után, magánénekesként kezdtem tanulni a Szent István konzervatóriumban, ahol komolyabban megismerkedtem az Opera és Oratórium műfajjokkal. Mindkét irányzattal szívesen foglalkozom, Zeneakadémiai tanulmányaim során a különböző stílusú dalok mellett, ezek repertoárját is igyekszem bővíteni. Stílusismeretem kiterjed az összes zenei korszakra, különös tekintettel a régizenére, de örömmel éneklek kortárs műveket is. A sok tanuló év után, most előadóművészként szeretnék érvényesülni. Ehhez nyújt nagy segítséget az MMA ösztöndíja.

Ösztöndíjas munkámban a színes koncert repertoár bővítésén, valamint az önálló előadóművészet fejlesztésén van a hangsúly. Két havonta adok majd koncerteket, tervezetten egyházi koncerteket és dalesteket. Bízom benne, hogy az egyénileg szervezett koncerteket, fokozatosan váltják majd fel egyéb szólista felkérések.


Előadó koncertjei (1 koncert)
vissza
webes verzió
© koncert.hu