
A Nasip Kısmet zenekar ötlete Arif Erdem Ocak török származású zenész fejéből pattant ki, aki a népszerű, toplistavezető ankarai Seksendört zenekar alapító tagja és 2010 óta Budapesten él. A magyar fővárosba költözése utáni első időkben szólózenei pályafutást folytatott, az archaikus és kortárs török népzenére koncentrált, amelyet sajátos énekstílusával, valamint védjegyévé vált perkusszív gitártechnikájával tolmácsolt. Ezzel a zenei anyaggal hűséges rajongótábort gyűjtött maga köré, így Arif rövidesen a magyar klubzenei szcéna meghatározó szereplőjévé vált. A sokoldalú zenészt az ókori anatóliai miszticizmus és filozófia iránti érdeklődése vezette a kor költészetének és dalainak multiinstrumentális felfedezésének irányába. Ennek megvalósítására hívta életre 2020-ban a Nasip Kısmet etnofolk zenekart.
A Nasip Kismet korokon átívelő hangzásvilága eddig soha nem hallott történeteket mesél a szívről és lélekről. A török zene mélyre nyúló történeti gyökerei itt a gitár és a ritmusszekció intenzív jelenlétében köszönnek vissza, összenőve a szaxofon és a billentyűs hangszerek friss hajtásaival, amelyek így különös gyümölcsöt hoznak. A hangok között szinte tapinthatóvá válnak az idő barázdái, amelyek a pszichedelikus transzcendencia mámorító rezgéseit generálják.
Közreműködik:
Arif Erdem Ocak - gitár, ének
Derya Ocak - vokál
Mester Dániel - szaxofon, klarinét
Eged Márton - basszusgitár
Smuk Tamás - darbuka
Szegő Dávid - dob