A koncerthelyszíneken tuti van hűtő: így segítené az amerikai élőzene-ipar az oltási tervet

Fotó: laist.com

A nyílt levél számos érvet felsorakoztat, hogy miért ideális az élőzenei iparág arra, hogy segítsen az oltások terjesztésében és beadásában.

Például:

  • az élőzenei helyszínek nagy- és kisvárosokban és vidéken is megtalálhatók országszerte, jellemzően közel a fontos közlekedési útvonalakhoz, jó parkolási lehetőségekkel.
  • Jól bevilágított és standard, üres hűtőberendezésekkel teli helyszínekről van szó.
  • Az élőzenei iparág lényegét amúgy is az adja, hogy nagy mennyiségű ember mozgását koordinálja, gyorsan és biztonságosan.
  • Az előzetes kiküldött behívókra, sávos időzített beengedésre is rendelkezésre áll az infrastruktúra és a szaktudás.
  • Az iparágon belül több ezer cég olyan működik, amely képes oltóhelyeket építeni.

Valljuk be – hülye az, aki nem fogadja el ezt a kinyújtott kezet, ami érthetően – és egy képzavarral élve – maga felé is hajlik: így rövid távon pénzhez jutnának az iparág szakadék szélére sodródott képviselői, hosszú távon pedig arról van szó, hogy a szervezési nehézségek miatt egyre kijebb tolódik az az időpont, amitől fogva el lehetne gondolkodni a talpra álláson. Ez egy tipikus win-win szitu, érdeklődéssel figyeljük, mi lesz belőle, illetve, mi lesz MÉG belőle, mert pl. Los Angelesben már megnyílt az oltóközpont a Dodger stadionban, de Oxfordban is hasonló célra használják jelenleg a Kassam stadiont.

Arra már gondolni sem merünk, hogy talán itthon is használni kellene a teljesen kész stadionokat infrastruktúrát.

via Dalszerő

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu