Ingyenes Compact Disco-buli az eszbetűs napon

Ingyenes Compact Disco-buli az eszbetűs napon

A néhány hónapja két állandó vendégművésznővel – Török Emese (dob) és Lahucsky Krisztina (gitár)– színpadra lépő csapattól megújult, megerősödött műsorra számíthatunk ezen az estén. A jelenleg a novemberben megjelent The Storm című album anyagával – köztük a nyár talán legnagyobb slágerével, a We will not go down-nal – turnézó zenekar idén először lép fel Budapesten.

„Nagyon fontos ez a dátum számomra, mert pontosan 10 éve ezen a napon jelent meg az első album, amin szerepeltem. Ráadásul azért is érdekes ez a lemez, mert Gáborral ez volt az első együttműködésünk.” – meséli Walkó Csaba énekes. 

A másik jeles eseményről, mely ehhez a naphoz kapcsolódik, Csaba így nyilatkozott:

„Amióta ismerem Begit, azóta más szempontból is fontos lett ez a dátum, hiszen ekkor van az ő születésnapja, amit mindig megünneplünk.”

Azt, hogy vár-e Begire az Ötkert színpadán valami meglepetés, nem árulták el a zenésztársak, de Pál Gábor azért ennyit megsúgott:

„Általában csak szóban köszöntjük egymást, esetleg egy gyors koccintás erejéig, de nem szoktunk nagy banzájokat rendezni.”


Compact Disco Valentin-napi koncert

Budapest, Ötkert (V. Zrínyi u. 4.)

2014. 02. 14. 21.00

A belépés ingyenes!




vissza
webes verzió
© koncert.hu