A zene új álmot teremt – a K-pop beköltözik a Barba Negrába egy estére

Fotó: kpopmap.com

A koreai popzenéről (vagy ahogy összesítésben hívja mindenki: K-pop) mindenkinek van véleménye, divat csúnyákat mondani az efféle típusú bandáról/énekesről, ezzel párhuzamosan sok fiatal szégyelli azt, hogy szereti ezt a műfajt vagy egy-egy olyan előadót, akit ebbe a műfajba sorolnak. Viszont azt csak kevesen mondhatják el magukról, hogy láttak igazi  K-pop együttest fellépésen, és ennek alapján alkotnak véleményt a műfajról és annak művelőiről.

Most erre is adódik lehetőség.

Sokat nem tudunk még az MCND-ről, pont azért jönnek, hogy megismerjük őket, a portfoliójuk része, hogy bemutatkoznak távoli országokban. 2020-ban debütáltak (Dél-Koreában így hívják a felkészítő évek utáni első nyilvános megjelenést - talán itthon sem ártana egy afféle "felkészítő tábor" a tehetségkutatós vagy itt-ott felfedezett fiataloknak, hogy tudják kezelni a hirtelen jött médiafigyelmet–, három minialbumuk és egy nagylemezük van eddig.

Az öt fiú (Win, Castle J, BIC, MinJae, HuiJun) táncoskén/színészként már korábban ismert volt. Műfajilag pedig inkább az jellemző rájuk (bizony, a K-pop-ban is vannak műfajok), hogy a lendületesebb, dance pop és hip-hop elemekből felépített dalokat részesítik előnyben a balladák és középtempós popdalok helyett.

A buli a Barba Negrában lesz 2022 április 12-én, 20.00 órától.

Jegyek már kaphatóak, a sima belépőkön kívül VIP és egyéb, ajándékkal kiegészített jegyek is kaphatók.

16-18 éves kor között nem kell szülői kíséret, elég egy 18 év feletti kísérő (egy 18 év alatti/ egy18 év feletti kísérő). 16 év alatt azonban kötelező a szülői felügyelet és így a jegyvásárlás a koncert területére is.
***
Némi adalék a K-pop sztárok életéhez.
"A koreai szórakoztatóipar híres arról, hogy óriási elvárásokat támaszt velük szemben, s amekkora hájp van körülöttük, pillanatok alatt lesznek a rajongók élő játékbabái és imádott ikonjai egyszerre: nem mindegy, mit vesznek fel,  hova mennek, mit mondanak – egyáltalán, hogyan élnek. Ráadásul az érintettek jelentős részét még tinédzserkorban válogatják ki, amikor még sokan nem állnak érzelmileg készen azokra a helyzetekre, amikkel az ipar jár" – írta annak idején az Index.hu. Az idézetet ekkor egy cikkünkhöz használtuk fel, amiből aztán több is lett:

Reméljük, azóta a menedzserek, a rajongók és az érintettek is tanultak ezekből a tragikus esetekből.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk a figyelmedbe.



vissza
webes verzió
© koncert.hu