Gyere, mesélj: Park Reality Check

Gyere, mesélj: Park Reality Check

A beszélgetőpartnerek kiválasztásánál fontos szerepet játszott az, hogy olyan előadók kerüljenek reflektorfénybe, akikkel a médiában talán kicsit kevésbé találkozhatunk, és akiknek a bő 40-50 perces (vagy néhol akár több mint egy órás) műsorban most mélyebben beleláthatunk az alkotói folyamatába, vagy csak úgy általánosságban a világról alkotott képébe. A párosok között vannak ezeréves cimborák, de olyanok is, akik a forgatáson találkoztak először. Bárhogyan is, a szereplőkről mind elmondható, hogy nagyon hamar megtalálták a közös hangot, és végtelen érdeklődéssel álltak egymáshoz. Ez a különleges kémia volt az alapja az őszinte, feszteles beszélgetéseknek.

A minden héten szerdán jelentkező sorozat első részében a szólóelőadóként ismert Dzsúdló és a hat fős csapatban dolgozó Giorgio (Carson Coma) ültek le - mindkét produkcióban közös, hogy viszonylag hirtelen lettek sikeresek, már második nagylemezük idején hatalmas tömegeket mozgattak meg a Parkban. Többek közt arról beszélgettek, milyen előnyei vagy hátrányai vannak a zenekari dinamikának egy szólóprodukcióval szemben, mekkora rajtuk a nyomás, hogyan dolgozzák fel a pozitív vagy negatív kommenteket és mennyire tartják magukat puha fiúknak.

A beszélgetést a Park videós formában rögzítette Bátori Gábor Jim (sinco) rendezésében, aki az utómunkában kreatív megoldásokkal, vicces képi gegekkel dobta fel a kisfilmet.

Dzsúdló 2022. április 21-én nyitja a helyszín tizenegyedik szezonját, a Carson Coma pedig 2022. június 10-én mutatja be ugyanitt nemrég megjelent új nagylemezét.

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu