Henri Gonzo és a Papírsárkányok: itt a Fran Palermo frontemberének új zenekara

Henri Gonzo és a Papírsárkányok: itt a Fran Palermo frontemberének új zenekara

Saját bevallása szerint már jó ideje érlelte magában a gondolatot, hogy magyar nyelven kezdjen el dalokat szerezni, aztán a 2020-ban megjelent, Fonogram-díjat nyert harmadik Fran Palermo lemez befejezése után, a pandémiás időszakban, egy balatoni nyaraló teraszán fogalmazódott meg benne a Henri Gonzo és a Papírsárkányok nevű formáció ötlete.

“Több nyelven is beszélek, mégis egészen új terep volt számomra a magyar nyelvű szöveg - először versmegzenésítésekkel és dalszövegek fordításával próbálkoztam, majd szép lassan elkezdtem összeírni a kis jegyzeteimet, amikből végül a saját, magyar nyelvű dalszövegeim álltak össze” – mondta.

Ahogy a Fran Palermoval, úgy a Papírsárkányokkal is az egyedi hangokat keresi, ehhez pedig a klasszikus hangszerelés mellett több szokatlan, színpadon ritkán látott hangszert is használnak. A sokszínűséget vetíti előre a most megjelenő TV Hangyák című debütáló dal is, amit az utóbbi évek szürreális telei, az az otthonlét, virrasztások vagy épp furcsa álmok, de főképp az inszomnia ihletett.

A TV Hangyák 2021 telén született, a felvételekhez pedig csatlakozott néhány zenész barátja is: Farkas Zazie zongorán, Issiaga Camara basszusgitáron, Gaál Dániel pedig csellón kíséri. A dal ugyan képet fest arról, milyen hangulatot várhatunk a jövőben, de a zenekar ígérete szerint a jövőben további furcsak hangszerelések és dinamikusabb dalok is várhatóak.

A csapat első nagylemezét közösségi finanszírozással szeretné megjelentetni, itt tudjátok a projektet támogatni.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu