Cseh Tamás pályázatot írtak ki – ezúttal nem zene!

Cseh Tamás grafikája

A Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző pályafutása az I. kerületben, a vízivárosi Iskola utca egyik albérletében indult el. Ide költözött szerzőtársa, Bereményi Géza, akivel Cseh Tamás valamikor 1971 telén találkozott a pesti éjszakában, ezt követően pedig ebben a budai lakásban írták meg számos, azóta legendává érett dalukat.

"1967-74 között a budapesti Üllői úti általános iskolában rajzot tanított, nyaranta pedig részt vett a gyermekek balatoni táboroztatásában. Ezt megelőzően, hogy taníthasson elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és járt a szintén fővárosban található Képzőművészeti Főiskolára is, majd főiskolai tanárnak nevezték ki. Tehetséges képzőművésznek tartották, gyerekkorától kezdve rajzolt, festett, ám mégsem futott be. Bereményivel való találkozása után teljesen felhagyott a rajzolással, soha többet nem vett ceruzát, ecsetet a kezébe, elkezdtek dalokat, szövegeket írni, és az ő szavait idézve “elsorvadt a képzőművész vénája”. Pedig addigra csaknem 600 rajzot őrizgetett. A legfontosabb szándéka mindig a hatni akarás, ez megjelenik rajzaiban majd későbbi dalaiban is." (Forrás: f21.hu, az illusztráció is innen)

Az I. kerületben jelenleg viszonylag kevés alkotás őrzi Cseh Tamás emlékét. A közalapítvány ezért nyilvános művészeti pályázatot ír ki, amelynek keretében a művész szellemi hagyatékához kapcsolódó műveket vár. A pályázat célja egyrészt, hogy az énekes-zeneszerző emlékéhez méltó képzőművészeti alkotások szülessenek, amelyek később a környékbeli kávézókban, éttermekben, kiállítótereken megjelenve hozzájárulhatnak a hagyaték megőrzéséhez, másrészt pedig, hogy támogassa és ösztönözze napjaink kortárs alkotóművészeit.

A pályaművek beküldési határideje június 30.

A legjobb alkotások készítői pénzjutalomban részesülnek, a Facebookon legnépszerűbbnek bizonyuló pályamű készítője pedig közönségdíjat kap.

A pályázat részletei a https://www.varoltalmazo.hu linken olvashatók.

 

Cseh Tamás gyermekeitől 135 millió forintért vásárolta meg az előadóművész hagyatékát nemrég a Petőfi Irodalmi Múzeum



vissza
webes verzió
© koncert.hu