Ismét összegyűlik a hazai rendezvényszektor

 Fotó: Wendy Wei (Pexels)

Tavaly a Rendezvény ReStart konferenciát azzal a céllal rendezték meg, hogy iránytűt adjon a rendezvényszektornak a másfél évig tartó lezárások utáni újrainduláshoz, hogy párbeszédet teremtsen ne csak egyes szakmai ágazatok szereplői, de az egész rendezvényszakma között, legyen az érintett szabadidős vagy üzleti eseményekben.

Ezen a rendezvényen mi is ott voltunk. (Az idézetek ebből a cikkből)

A tavalyi konferencia sikerén felbuzdulva, a Rendezvény ReStart 2022 immáron szezonnyitó eseményként várja a rendezvényipar képviselőit.

"Ez egy nagyon kicsi ország – ez a mondat egyébként többször elhangzott a délután folyamán –, szerintem nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy tudomást se vegyünk a másikról..."

A konferencia célja, hogy ismét összehozza a rendezvényipart, és az elmúlt év tapasztalatai alapján tovább építse az összefogást, amellyel az érintett hazai szereplők összehangoltabban, egymás iránt tanúsított több megértéssel, és hasonló szabályozási keretek között tudnak együttműködni.

"Ez az áfa-dolog olyan, mintha egy szobában tömör gumilabdákat vagdosnánk a falhoz, azok meg mindig visszapattannak és már térdig gázolunk a labdában. Már talán csak videóklipet nem készítettek róla az érintettek: számos fórumon, közleményben, levélben, posztban kérték a 27%-os áfa 5%-ra történő mérsékelését."

Ennek elősegítésére idén is döntéshozók és szakemberek segítségével igyekeznek majd megérteni a rendezvényszabályozás és a rendezvényfinanszírozás rendszerét, lekövetni annak változásait, ütköztetve a döntéshozók és a szakmában dolgozók tapasztalatait a témában. Emellett fontos szerepet kap a tudásmegosztás, és az elmúlt év tapasztalatainak megvitatása esettanulmányokon keresztül. A munkaerőhiány okozta problémákra reagálva idén először a hazai képzési paletta is bemutatkozik – a középiskoláktól a felnőttoktatáson át a felsőoktatásig –, hogy ezek megismertetésével hosszú távon elősegítsük a munkaerőhiány csökkentését.

"A zöldítésnél, bocs, eljöttem, de az előző fórumon elhangzott, hogy mindez nagyon szép és jó, de az egyik legszennyezőbb iparág pont ez..."

Az előadások bemutatják majd a szolgáltatói szektor legérdekesebb iparági újdonságait és trendjeit, valamint a résztvevők tréningek és workshopok segítségével mélyülhetnek el egy-egy témában. Ezek közt is kiemelt szerepet kap a mentális egészség és a fenntarthatóság témája.

A Rendezvény ReStart 2022 konferencia május 31-én, a Bálnában lesz.

A részletes program hamarosan elérhető lesz az www.mtpa.hu oldalon, az MTPA Facebook oldalán, valamint a konferencia Facebook eseményében.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.



vissza
webes verzió
© koncert.hu