Dolly Parton is bevonul a hírességek csarnokába, pedig nem is akart

Dolly Partont is bevonul a hírességek csarnokába, pedig nem is akarta

A Eurythmicset és a Judas Priestet idén már harmadszor jelölték a csarnokba, Pat Benatart másodszor, a többieket először. A ceremóniának 1993 és 2013 után harmadszor ad otthont Los Angeles.

Dolly Partont annak ellenére iktatják be a hírességek csarnokába, hogy alig két hónapja úgy nyilatkozott, nem érdemelte ki a jelölést. A szavazatokat addigra azonban már leadták, a countryénekesnő pedig a múlt héten már úgy fogalmazott, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a hírességek csarnokába nem csak a rockzene képviselői kerülhetnek... Megjegyeznénk, hogy neki van fent a videmegosztón mind közül a legfrissebb, két hónapja feltöltött felvétele. Van konkrét forrása is: Run, Rose, Run címmel jelent meg 2022. március 4-én az amerikai énekes-dalszerző negyvennyolcadik szóló stúdióalbuma. A kiadvány az azonos című regény kísérőalbuma, amelyet Parton és James Patterson közösen írt.  Mi több: 2022. március 21-én jelentették be, hogy Parton lesz a főszereplője és producere Reese Witherspoon Hello Sunshine című regénye filmadaptációjának[. A művésznő 76 éves és eszméletlenül jól néz ki :) Ráadásul még arra is nyitott volt, hogy kollaboráljon ifjú  zenészekkel.

A hét művészt tehát az előadói kategóriában iktatják be a rockhírességek közé a november 5-i ünnepségen a Los Angeles-i Microsoft Theaterben – idézte a szervezet szerdai bejelentését a www.rollingstone.com.

"Valamennyi kiválasztott nagy hatással volt a fiatalság kultúrájának hangzásvilágára, és segített megváltoztatni a rock and roll történetét. Zenéik nemzedékeket mozgattak meg és számos későbbi művészt inspiráltak" – fogalmazott közleményében John Sykes, a Rock & Roll Hall of Fame elnöke.

Eltérően a korábbi évektől az előadói kategóriában beiktatásra várók valamennyien élő emberek, sőt, az elmúlt években aktívan turnézó és előadó művészek.

A Eurythmics az egyetlen kivétel, de Annie Lennox és Dave Stewart is fellépett egy rövid műsorral 2019-ben egy New York-i jótékonysági gálán, úgyhogy hasonló várható tőlük novemberben is.

A Duran Duran jelenlegi tagsága két korábbi gitárosuk, Andy Taylor és Warren Cuccurullo társaságában válik rock and roll hírességgé. Utóbbival 2001, előbbivel 2006 óta nem zenéltek együtt, most mindkettejükkel fognak.

A zenei kiválóság díját Jimmy Jam, Terry Lewis és a Judas Priest kapja, a korai hatás díját Harry Belafonte és Elizabeth Cotten, mellettük Allen Grubman ügyvéd, Jimmy Iovine lemezproducer, Sylvia Robinson R&B énekes az Ahmet Ertegün-díjban részesül.

A Judas Priest beiktatása lehetőséget kínál arra, hogy a gitáros K.K. Downing, aki 2011-ben keserű szájízzel lépett ki a csapatból, újra a metálcsapattal lépjen fel. A Judas Priest egykori tagjai közül Les Blinks és Dave Holland dobost is beiktatják.

Eminem az egyetlen a mostani kiválasztottak közül, aki a hiphop műfajban alkot, és csak ő mondhatja el magáról azt is, hogy csak a kilencvenes években kezdte pályáját, és megválaszthatósága első évében be is kerül a csarnokba. (A Rock & Roll Hírességek Csarnokába az kerülhet, akinek első lemeze legalább 25 évvel ezelőtt jelent meg.)

Atus írta még 2020-ban:

A hírességek csarnoka egy húgyfolt...

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu