Elhunyt a Bonanza Banzai negyedik tagja

Fotó: Ákos/FB

"Kovács és Hauber egyazon gimnáziumba járt és az ottani kórusban ismerkedtek össze. Ekkor döntötték el, hogy egyszer zenekart alapítanak. Zsolt ötlete nyomán – miután Ákos leszerelt a katonaságból – 1987-ben közösen jelentkeztek a Pesti Műsor című magazin Csillag Születik című tehetségkutatójába, együttes kategóriában - már ekkor is a Bonanza Banzai nevet használva. Miután demójuk elnyerte a zsűri tetszését, továbbjutottak a középdöntőbe, amelyet a Petőfi csarnokban rendeztek. Bár együttes kategóriában nem jutottak tovább, a zsűri egyik tagjának, későbbi menedzserüknek, Fábián Tibornak a javaslatára továbbléptek szólista kategóriában, mégpedig Ede és a Bonanza Banzai néven, végül a harmadik helyet szerezték meg. Ezután – mint az igazi sztárok - nézeteltérések miatt feloszlottak" – írja a Behir pár évvel ezelőtt keltezett cikkében, hozzátéve, hogy  egy évre rá Fábián Tibor nyomására újra egymásra találtak a fiúk.

Kovács Ákos így búcsúzik tőle:

 

"Talán kevésbé volt köztudott, hogy mindig is szoros szálak fűzték a komolyzenéhez is. A Mátyás-templom ének-zenekarának aktív tagja volt. A Liszt év alkalmával az ő nagyszerű műveiből szólaltattak meg többet is, így pl. az Esztergomi Misét, a Magyar Koronázási Misét és a Missa Choralist" – olvastuk a bevezetőben említett posztban.

"Mikor fevonulunk egy új munkahelyen, mindig őt idézem.
Felállok egy raklapra és 'Színpadon a Bonanza Banzai!' felkiáltással indítom a melót..."
(Komment Ákos posztja alatt)



vissza
webes verzió
© koncert.hu