A Kodaline európai turnéja az Akváriumot is érinti

Fotó: Kodaline/FB

Az ír rockzenekar eredetileg 21 Demands néven alakult 2005-ben, majd 2012-ben vette fel jelenlegi nevét.

A tagok:

  • Steve Garrigan,
  • Mark Prendergast,
  • Vincent May és
  • Jason Boland.

A ‘One Day At A Time’ a zenekar negyedik albuma, mely 2020-ban jelent meg és egy új fejezetet nyitott a banda életében, amire eddig sem lehetett panasz: három #1-es album Írországban, két TOP 5-ös album az Egyesült Királyságban és több mint 2 milliárdos hallgatottság a Spotify-on. 2019-ben a Kodaline karrierje talán legnagyobb helyszínein lépett fel. Szülővárosukban, Dublinban például két sold-outos szabadtéri bulit csináltak a St. Anna’s Parkban, a tíz állomásos UK-turnéjuk pedig egy telt házas londoni show-val csúcsosodott ki a Roundhouse-ban. Aztán jött 2020, és ők is kényszerpihenőre vonultak...

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét turnéra indulunk, és most valami olyannal készülünk, amire korábban még nem volt példa. Nagyon büszkék vagyunk a show-ra, ez valami olyan lesz, amit nagyon régóta szerettünk volna összehozni. Reméljük, hogy a közönség is ugyanannyira fogja élvezni majd, mint mi” – nyilatkozta a zenekar.

A csaknem 30 állomásból álló koncertkörút október 22-én ér az Akváriumba, a jegyek értékesítése már elindult.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu