Jamie Winchester triplázik Veszprémben – Frissítve!

Jamie Winchester triplázik Veszprémben
  • Július 15. - Wood and Strings

    Lassan 20 évvel ezelőtt támadt a gondolat Jamie Winchester és Hrutka Róbert fejében, hogy dalaikat szimfonikus zenekari kísérettel vigyék színpadra. Így született meg 2004-ben az első Wood & Strings koncert, ami akkora sikert aratott a közönség körében, hogy később ebből az anyagból született a zenekar harmadik albuma. A sok helyen áthangszerelt dalok igazi kuriózumnak számítottak a zenekar és a közönség számára is. A közönség nyomásának eleget téve most újra összeáll a banda és három évvel az utolsó közös koncert után, a Mendelssohn Kamarazenekarral karöltve, ismét színpadra állítják ezt a különleges hangulatú előadást.

    • Jamie Winchester - ének, gitár
    • Hrutka Róbert - gitár
    • Galambos Zoltán - billentyűk
    • Giret Gábor - basszusgitár
    • Borlai Gergő - dob
    • Dely Domonkos - percussion, vokál
    • Közreműködik a Mendelssohn Kamarazenekar

  • Július 16. - Egy szál gitár

Jamie Winchester az az ír srác, aki Budapesten vált kamaszból elismert zenésszé, és aki évente már csak egy-két alkalommal koncertezik Magyarországon. Július 16-án kora este különleges, intim hangulatú estjén Jamie saját szerzeményeit és legkedvesebb dalait játssza el egy szál gitárral.

 

  • Július 17. - Half-plugged

Aki már járt Jamie és zenekara valamelyik koncertjén tudja, hogy bár közérthető, mégsem tömegtermék, amit csinál. Hangos rock&roll vagy halk érzelemzene, de ami fontosabb, a sok apró részlet a kettő között - így lehet Jamie munkásságát röviden összegezni. Dalok kapcsolatokról, érzésekről, gondolatokról, melyek közösek mindannyiunkban, mégis csak vágyunk rá, hogy ilyen formában tudjuk elmondani. Neki sikerül, elmondja helyettünk zenekarával.

Jamie Winchester - ének, gitár
Pásztor Sámuel - gitár
Galambos Zoltán - billentyűk
Giret Gábor - basszusgitár
Borlai Gergő - dob
Dely Domonkos - percussion, vokál

 

FRISSÍTÉS!

A szervezők közleménye alapján a július 17-ei half-plugged műsor technikai okok miatt elmarad!



vissza
webes verzió
© koncert.hu