Ha valaki azt gondolná, hogy a punk zene a fiatalok kiváltsága, és 40, 50, 60 felett már nem túl hiteles ebben a műfajban a színpadon ugrálni, az óriásit téved. Persze rengeteg olyan formáció akad, akiknek tagjai a fiatalkori lázadó énjüket idővel a nyugodtabb, megfontoltabb, kevésbé szókimondó változatra cserélik, és ezzel együtt vége szakad az alkotói folyamatoknak is, mivel nincs már miből táplálni a dühös energiát. De szerencsére akadnak olyan csapatok vagy előadók, akik lélekben még mindig képesek tiniként létezni, és mindezt meggyőzően átadni a közönségnek.

A Dog Eat Dog pályafutása során jó néhány zenész megfordult már a zenekarban, de 2008 óta ugyanaz a négy fix ember tartja életben a régi slágereket, és alkotnak közösen újabb maradandó pillanatokat az utókornak. Ketten közülük az első pillanatoktól kezdve oszlopos tagok, az énekes/rapper John Connor, és a basszeros Dave Neabore. Ebből kifolyólag nem csoda, ha kettejük közt tökéletes az összhang. A hogy szokás mondani, a rutin, meg az évek...

Bár a Dog Eat Dog név hallatán sokaknak kizárólag a punk és a rap zene jut eszébe, hozzá kell tenni, hogy a csapat mindig is szívesen alkalmazta a ska és a funk elemeket a dalaikban, az új albumon pedig még egy pici elektronika is csapódik a keverékhez. Mivel a Free Radicals névre keresztelt korongon több lassú szerzemény is helyet kapott, kíváncsi voltam milyen hatásfokkal működik mindez élőben.

Nos, bátran kijelentem, igenis van helye egy alapvetően tombolós, pogózós koncerten is a lassúzásnak. Bár igaz, hogy a legnagyobb őrjöngés még mindig az 1994-ben megjelent Who's the King? alatt volt, amikor már a színpadról ugráltak a tömegbe a szörfözni vágyók, de az új dalokat is a megfelelő lelkesedéssel fogadta a nagyérdemű. Én pedig külön köszönöm, hogy személyes kedvencem, a 1Thing is bekerült a dallistába.

Ami nekem kifejezetten tetszett - és ezt mindig nagyra értékelem -, az a srácok közvetlensége. Ahogy beszélnek a közönséghez/közönséggel, ahogy mosolyognak, mutogatva kommunikálnak, pacsiznak, fényképezkednek, osztogatják a pengetőket és a dobverőket, mind arról árulkodik, hogy sikerült megmaradniuk embernek a "sztárság" közepette. Nem vonulnak vissza a buli után, hogy elkerüljék a rajongókat, inkább arra buzdítják őket, hogy igyanak meg együtt valamit.

A buli hangulatára azt gondolom nem lehetett panasz, és mivel a fiúk végül úgy köszöntek el, hogy "találkozzunk jövőre egy fesztiválon", igencsak esélyes, hogy 2024 nyarán újra hazánkban üdvözölhetjük őket.