„Megint olyan sztár érkezik Szlovákiába, aki a kelet-közép-európai országok közül csak bennünket választott" - olvastam az interneten. Egy büszke nemzetalkotó valószínűleg az egyik kezével a mellét veregetve a másikkal beírt a fórumba, ordító hibákkal tarkítottan, hogy lám-lám, a magyarokra nem kíváncsi, bezzeg ránk igen... Csakhogy a fenti kijelentés nem fedi a valóságot! Ne-Yót szándékosan nem hívták meg például Magyarországra se. A szlovákiai koncertszervezők lemaradásban vannak a környező országokban tevékenykedőkhöz képest, akik ezen a betegségen már a kilencvenes években átestek, komoly árat fizetve. Tudatosíthatnák, hogy az ottani közönség sem vevő mindenkire. Elmúltak már azok az idők, amikor ritkaságszámba mentek a könnyűzenei fellépések, s aki koncertre vágyott, az bárkire jegyet váltott.

Ne-Yo az észak-amerikai kontinensen szupersztár, az óriásstadionokat is megtölti. A nagy nyugat-európai országokban a sportcsarnokos fellépései zajlanak telt házzal - arrafelé megfelelő számú érdeklődő azért összegyűlik.

A pici ország pici fővárosában, Pozsonyban azonban csak pár száz ember volt kíváncsi rá. Ez degradáló a számára, ezért el sem jött, a koncert elmaradt. Vagyis csak feltételezzük, hogy ezért nem jött el, a hivatalos okot nem ismerjük... A bulvár persze szenzációként tálalta a mindössze a fellépés előtt néhány órával bejelentett hírt, a tévériporter beszélgetett egy síró brünni és két felháborodott kassai lánnyal, de több nem történt. A világhálón az egyik írás párhuzamba állítja a koncertet a jégkoronggal. „Tegnap legyőztük az oroszokat, ma este a legnagyobb amerikai énekel nekünk" - máig olvashatjuk, arra azonban, hogy mégsem énekelt, nem tér vissza. Szóval, alapjában véve, nincs botrány a botrányból. Ne-Yo pedig a farzsebéből kifizeti a szerződésszegés miatti büntetést, ha egyáltalán fizet, és a menedzsmentjével együtt örökre kitörli Pozsony nevét a fejéből, ha az egyáltalán bekerült oda. (Új Szó)