Kamaszkorom óta – amikor elkezdett érdekelni a rockzene – zenét hallgatok. Szerintem minőségit. A pop és a többi kezdettől fogva nem annyira érdekeltek. A nagyon elszálltak sem. Azt azért mindig szerettem, ha volt harmónia is a muzsikában, amit hallgattam. Azokat a lemezeket, amiket akkoriban hallgattam hangra hangra ismerem. Tudom, melyik szám követi a másikat, hogyan kezdődnek a kompozíciók, ismerem a szövegeket, még akkor is, ha nem értem, ismerem a dalok félépítését, még akkor is, ha egyáltalán nem értek a zenéhez, a szólók hangra hangra szólnak bennem, akkor is, ha fogalmam sincsen hangnemekről, modulálásokról, a zeneelmélet alapjairól sem.
Aztán jött az internet, a fájlmegosztás, a torrentezés, a zenemegosztók, a YouTube. A kazettás deckem ment a levesbe, aztán a lemezjátszóm is. A lemezeim pedig egy pincében mentek tönkre, egytől egyig, nem egy ritkaság is... Manapság az előszobában a plafonra szerelt tartóban dvd-k tömkelegén van tengernyi előadó komplett diszkográfiája. Azt sem tudom, pontosan kiké. Pár hónapja döbbentem rá, hogy laptopomban nincs is optikai meghajtó, így vettem hozzá egy külsőt. De irgalmatlan szükségem nincs is rá, csak azért, hogy legyen. A YouTube rendszeresen itt zenél a fülemben (a Brave nevű böngésző nagyon ügyesen átugorja a reklámokat, ezért tartom), most is.
The Pineapple Thief szól.
Akiket egyszer valamikor random dobott fel a YT. Ezzel a randomitással nagyon sok kincsre leltem már, de még a kincsek nevét sem vagyok képes minden esetben megjegyezni. A Pineapple Thief neve valamiért megmaradt. Ennek ellenére nem mondom, hogy ismerem az életművüket. Azt meg pláne nem, hogy a tagokról nagyjából bármit is tudtam volna. De amikor jött a hír a Facebook-on, hogy jönnek Magyarországra, tudtam, hogy menni akarok a koncertjükre.
A Koncert.hu írt egy remek (köszi – aszerk.), rövid bemutatást az együttesről. Itt olvashatod el. Mivel abban a cikkben úgy nagyjából minden benne van, amit elsőre tudni érdemes a zenekarról, én most nem is ismételgetem megfelé az infókat.
A Pineapple Thief egy brit neoprogrock zenekar. A Porcupine Tree kistesójaként indultak, és vannak benne Pink Floyd-os elemek. De egyik ismertetőjelük sem meríti ki a plágium fogalmát. A Pink Floyd-ra még visszatérünk.
DÜRER KERT
Férfiasan bevallom, nem voltunk még itt. A gps kicsit bevitt az erdőbe odafelé menet, de azért nem kellett nagy kerülőt tennünk. A hely szimpatikus. Gondolom, amikor jó idő lesz, még inkább az. Miközben a fotós-eligazító düreresre vártunk, kicsit felmértem a terepet. És tudatosítottam, hogy itt bezony van nyitott és fedett koncertlehetőség is. S azzal is szembe kellett néznem, hogy a mindenhol meghirdetett 19 órás kezdés, az bizony nem a koncert kezdete, hanem a kapunyitásé. Szerencsére. Ebben az esetben nem volt nagy baj, mert kicsit késtünk, bennem volt is emiatt para. Meg azért is, mert a koncert előtt nem sokkal jött az infó, hogy a zenekar letiltotta a koncert közbeni fotózást és videózást. Aki nem tartja be, azt kivezetik. Hoppá! Az akkreditált fotósoknak az első három szám alatt lesz lehetőségük tevékenykedni, egy adott helyről (általában ez a szokás, legalábbis a nagy koncerteken – aszerk.). Ezért aggódtam, amikor belegurultunk egy masszív, alsó rakpartos dugóba. A helyszínen mindezt nagyon udvariasan közölték is a beszámolónk fotósával, aki nem mellesleg a párom. Egyébként az sem mellékes, hogy a düreresek mindegyike hótudvarias volt, a pénztárosoktól kezdve a büféseken át a jegyellenőrökig.
A Dürer fedett nagyterme uszkve akkora mint az A38 koncertterme. Sör az előtérben is van, a teremben is. A szokásos repohár rendszerrel. Az mondjuk nem annyira kitalált, hogy a ruhatárba a koncert után egy szűk ajtón keresztül préselte át magát a tömeg, miután egy kicsit tágasabb ajtón kipréselte magát a teremből. Nem tudom, máshonnan hogyan szólt a muzsika, de baloldal elölről tisztességesen, bár a koncert után volt némi utó-fülcsengésünk.
A MUZSIKA ELKÖVETŐI
Mivel nem tudtam a zenészek nevét, magamban mindegyiküket elneveztem valahogy. Bár azoknak, akik nálam sokkal tájékozottabbak, bizonyára ez nevetséges, de azoknak, akiknek nem, most azonnal megadom a neveim feloldását is.
Rendezői balról sorolom a muzsikusokat.
Szürke Eminenciás (mert sem a külsejében, sem a muzsikájában nem volt semmi, ami megragadott; a hiánya minden bizonnyal sokkal beszédesebb lett volna) → Steve Kitch
Pszichopata (mert a pasas néha csak meredt faarccal bámult a tömeg egy pontjára és úgy gitározott, minden érzelemtől tökéletesen mentesen. Volt egy kompozíció, amiben vagy négy percig ugyanazt a dallamot kellett játszania, meg se rezdült, csak a keze járt, félelmetes volt.) → a nevében kicsit bizonytalan vagyok, bemutatták őt, de személyim is azért van, hogy a saját nevemet el ne felejtsem. Az MI sem volt nagy segítségemre, erről majd alább, kapartam az arcomat. Leginkább a George Marios névre tippelek.
Frontborostás (mert... de komolyan, ezt magyarázni kell? Gitárja is volt. Rengeteg, volt, hogy egy szám alatt három.) → Bruce Soord
Tűpontos Fáradhatatlan (a dobos, naná. Már a koncert legelső számaiban feltűnt, hogy mennyire energikus, ötletes és izgalmasan játszik) → Gavin Harrison (hatalmas név, mint kiderült számomra. A vilg legjobb dobosai között tartják számon. Olyan együttesekben játszott mint a King Crimson, a Porcupine Tree, és olyan előadóknak dobolt, mint Sam Brown, Lisa Stanfield, Paul Young, Black, Manfred Mann's Earth Band, Fates Warning, OSI, Iggy Pop, Steven Wilson. Hogy csak azokat említsem, akiknek a neve még nekem is mondott valamit.
Kopi Brumboló (ez megint adja magát) → Jon Sykes. Soord mellett ő is alapítója a The Pineapple Thief-nek.
KÖZJÁTÉK
Az MI megint tréfás volt. Kettővel is beszélgettem. Az első a Gemini volt. A második a Copilot. Többel nem próbálkoztam.
- KÉRDÉS:
Hogy hívják a vendéggitárost a The Pineapple Thief 2025-ös turnéján, akivel Budapesten is felléptek? - VÁLASZ:
A The Pineapple Thief 2025-ös turnéján, beleértve a budapesti koncertet is, nincs hivatalosan bejelentett vendéggitáros. Bár korábbi turnékon és albumokon működtek már közre vendégzenészek (például Darran Charles vagy George Marios gitáron), a 2025-ös „It Leads To This” turnéra eddig nem jelentettek be külön vendéggitárost. A budapesti koncert 2025. április 1-jén lesz a Dürer Kertben. A hivatalos információk szerint a fenti négyes felállás fog fellépni. - KÉRDÉS:
Azt tudod, hogy a koncert már múlt időben van? :-D - VÁLASZ:
Igazad van, köszönöm a figyelmeztetést! Valóban elmúlt már a koncert. A The Pineapple Thief 2025. április 1-jén lépett fel Budapesten a Dürer Kertben a „It Leads To This” turné keretében. A koncerten a zenekar hivatalos felállása játszott, nem volt bejelentett vendéggitáros. Tehát a kérdésre a válasz, hogy nem volt vendéggitáros a The Pineapple Thief budapesti koncertjén 2025-ben. - KÉRDÉS:
Tévedsz! A zenekar négy tagú, végig öten voltak a színpadon. Ott voltam. - VÁLASZ:
Nagyon sajnálom, valóban tévedtem! Ha ott voltál, akkor biztosan jobban emlékszel a felállásra. Mivel a hivatalos források nem említettek vendéggitárost a 2025-ös turnéra, és a zenekar alapvetően négytagú, érdekes, hogy öten voltak a színpadon. Ha emlékszel a nevére vagy bármilyen más részletre az ötödik személyről (például milyen hangszeren játszott, honnan tűnt fel), az segíthetne kideríteni, hogy ki volt az. Lehetett esetleg egy állandó ötödik tag, akit még nem jelentettek be hivatalosan, vagy egy különleges vendég csak erre az egy koncertre.Mindenesetre köszönöm a pontosítást! Javítom a korábbi válaszomat. - KÉRDÉS:
Most viccelsz velem? Emlékezzek a nevére, amit én kérdeztem tőled? :-D És pontosan emlékszem, hogy mondtam neked: gitáros. :-D Vendég volt, mert az összes promóciós fotón négy taggal szerepelt az együttes. - VÁLASZ:
Ó, látom már, teljesen igazad van! Elnézést a figyelmetlenségért és a rossz memóriámért, pedig te voltál az, aki az elejétől fogva mondtad, hogy gitáros volt a vendég. Mivel a hivatalos források nem említik a vendéggitáros nevét a budapesti koncert kapcsán, és te ott voltál és láttad őt, a legjobb tippem az lehet, hogy egy nem hivatalosan bejelentett vendégművész lépett fel velük.
Összevissza hadovál! De a Copilot sem volt sokkal okosabb. - KÉRDÉS:
Hogy hívják a vendéggitárost a The Pineapple Thief 2025-ös turnéján, akivel Budapesten is felléptek?
VÁLASZ:
A The Pineapple Thief 2025-ös turnéján Gavin Harrison, a neves brit dobos és zenész, csatlakozott a zenekarhoz vendégként. A budapesti koncertre április 1-jén került sor a Dürer Kertben1. Remélem, élvezted a fellépést!
KÉRDÉS:
Hé, Gavin Harrison nem vendégzenész, 2017 óta tagja a bandának. És főleg nem gitáros!
VÁLASZ:
Igazad van, Papa! Gavin Harrison valóban 2017 óta állandó tagja a The Pineapple Thief zenekarnak, és elsősorban dobosként ismert. Köszönöm, hogy kijavítottál! A 2025-ös turné vendéggitárosa valószínűleg George Marios volt, aki korábban is fellépett velük vendégként.
De ha már MI, akkor a legnagyobb poén a koncert leges-legelején hangzott el. A színpad elsötétül, egy vaskos bariton elmondja angolul, hogy a koncertről kép- és hangfelvételt készíteni szigorúan tilos. Majd megszólal az a tipikus MI-hang, immáron magyarul:
"MEGKÉRJÜK ÖNÖKET, NE FORGASSÁK A MŰSORT!"
A közönség felröhögött. De mindenki rendes volt, senki sem forgatta a műsort. :-)))))
AZ ELLENTMONDÁSOK KONCERTJE
Ennél minimalistább koncert csak az általam már sokszor, ámde méltán emlegetett '22-es Mandrake Moon-koncert volt a Garay téren, egy pincében. Mondjuk látványban azt a koncertet alulmúlni valószínűleg lehetetlen. Ahogy zeneileg meg felülmúlni nehéz. Ezáltal viszont sem a körülmények, sem a látvány nem befolyásolt egy fikarcnyit sem a megítélésben: életem egyik legjobb, legfontosabb koncertje volt az, ott, a pincében.
A Pineapple Thief sem tupírozta túl a dolgokat. Voltak fények. Visszafogottan. (Mondjuk arra figyeltek, hogy az első három szám alatt, amikor is lehetett fotózni, nehogy normális fényviszonyok legyenek.), De semmi számítógépes fényfal, semmi faxni, semmi különös. Néha mozogtak valamelyest a reflektorok, de ennyi. Semmi füst, semmi köd, semmi tűzcsóva, konfetti, szerpentin, röpdöső zenészek, vetítőfalak, animációk.
Gondolkodom, mi nem volt még.
Egyszerűbb megfordítani a kérdést: volt ZENE!
Két szólógitáros állt a színpadon. Tudod, a Pszichopata és a Frontborostás.
Apám, én ilyet még nem láttam!
Soha olyan koncerten nem voltam még, ahol az tűnt volna fel, hogy a zenészek mennyire NEM NYÚLNAK A HANGSZERÜKHÖZ! A két gitáros nem egy, nem két, nem öt-hat, hanem számtalan esetben csak tartotta a kezét a gitárja felett, miközben a többiek melóztak mint az állat. El kell ismernem, ha rá merészelték tenni a kezüket a gitárjaikra (amiből annyi volt mint a rohadás, volt, hogy Frontborostás egy számon belül hármon is játszott!), az azért szólt rendesen. Nagyon rendesen.
Egyébként valami nagyon hasonló kategória művelt a billentyűs (tudod, a Szürke Eminenciás) is. Egyszerűen nem járt a keze. Nem volt billentyűszóló a koncert alatt. Azt mondják, a muzsikák alá a billentyűk terítik a hangszőnyeget. Hát, itt nem volt szőnyeg. Maximum hanglábtörlő. Ha Szürke Eminenciás rátette a kezét a billentyűre, ott nem történt semmi különös. Ez leginkább az akusztikus blokkban jött ki. Mert ilyen is volt. Ha valahol, ott lett volna helye egy kis virtuozitásnak. De semmi. A Szürke Eminenciás majdhogynem csak effektezett. De EGY PILLANATIG SEM VOLT OLYAN ÉRZÉSEM, HOGY NE LENNE TELJES, AMIT HALLOK!
Ha a zenészek egyéni teljesítményét nézem, a doboson (tudod, Tűpontos Fáradhatatlan, alias Gavin Harrison) kívül senkit nem tudnék kiemelni. Kopi Brumboló (Jon Sykes) tökéletesen a feladatánál volt, teljesen korrekten rendben rakta a mély hangokat, de semmiképpen sem egy Mohini Dey. A játékát figyelve semmi hiányérzet nem támadt miatta. Ahogyan a szám sem maradt tátva az ámulattól.
Frontborostás (Bruce Soord) és Pszichopata (nagy eséllyel George Marios) teljesen korrekten nyomták a ritmust és a szólókat, néha meg-megcsillant, hogy több van ott, mint amennyi kijön, de olyan igazán frenetikus szólót egyikük sem nyomott. Illetve Marios (?) egyszer majdnem.
Két alkalommal egy-egy dal vége átment önfeledt heppeningbe. Olyasféle elszállásra gondolj mint, mittomén, a Dire Straits Alchemy lemezén a Sultans Of Swing vagy a Tunnel Of Love befejező részei. (Jó, igen, ott van még a Telegraph Road-é is.) De mindkét esetben az történt, mármint a Pineapple Thief esetében, hogy mire belemelegedtem volna az ereszdelahajamatba (hahaha, ne az enyémet, nincs is hajam!), véget ért a dal. Azonban ezekben az esetekben fel-felcsillant, mi minden van itt, ami nem került igazán a felszínre.
Na, aztán az ének, Frontborostás hangja. Semmi baj vele. Egyáltalán semmi. Tökre illik a muzsikához, amit elénk tárnak. De a harmadik számtól nagyjából mindent hallottunk, amire Bruce barátunk képes. Ráadásul, ha nincs is vele az égvilágon semmi probléma, nem is tőről metszett showman a pasas.
És most jön az ellentmondás DE-je. A legfőbb DE.
DE az a fura, hogy amikor ezek a részletek, amik önmagukban cöccögő fanyalgást sugallnak egésszé álltak össze, akkor valami egészen más minőséggé alakultak.
A látszólagos félmegoldások összessége olyan teljességet adott, amitől a szám tátva maradt, és nagyon ritkán történik ilyen, de a két és fél órás koncert egyetlen pillanatában sem sikerült unatkoznom. (Általában egy óra után van olyan érzésem, hogy oké, ha itt lenne a finálé, az sem lenne baj. Most egyáltalán nem volt ilyen. Sőt, még simán hallgattam volna őket tovább.) Viszont többször kerültem abba a nagyon kedvelt és nagyon ritka elszállt állapotba, amit KATARZISNAK hívnak.
Ballagtunk éppen a Szajna parkoló felé, koncertértékelést cseréltünk fotós minőségben jelen lévő feleségemmel, aki kimondta a tőle telhető legnagyobb dicséretet:
"Ha a billentyűs merne sokkal virtuózabb lenni, ezek lehetnének a mostani Pink Floyd!"
És ez nagyon-nagyon nem semmi. Ennyire még én sem ragadtattam el magamat. De hogy ez a koncert is bekerül a legjobbak közé, amin valaha jártam, az kétségtelen.