Lezúzták a döntőt - jön az új generáció: Zúzda 2014

A győztes

A július 1-je óta zajló eseménysorozaton számos remek zenekar vett részt, akik, ha továbbra is ilyen lelkesen folytatják, megérdemlik helyüket a hazai palettán – s lehetnek az új generáció képviselői a színpadokon.

Ezt bizonyította a döntő is: mind az öt résztvevő figyelmet érdemlő produkcióval érkezett (a nézőszám is ezt igazolta). A zsűri tagjain is nagy volt a nyomás, hossza tanakodás után született meg a végeredmény. Döntésük mellett a közönség szavazata is számított, mivel általuk dőlt el a dobogó harmadik fokának birtokosa.

A zsűri:
Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Gyöngyvér, ex-Alhana),
Jósa Tamás (Invader, Vazul Vére-Torda szerepében, Rockvilág.hu műsorvezető),
Mulicz Ferencz (Vale of Tears),
Szabó Dániel (ex-Keeper of Dreams, Divided). 

Az eredmény:

5.  Crash&Ride

4. Nevermind

3.  The Qbs

2. Pair O’Dice

1. Ex-Creations

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu