Már a tavalyi Most vagy Soha című Hungária koncert óta tombol bennem a rock and roll életérzés, amelyre az együttes idei, MVM Dome-os duplakoncertje rátett még egy lapáttal. Emellett még az (ön)életrajzokat is imádom, úgyhogy nem csoda, hogy Fenyő Miklós könyvét azonnal el szerettem volna olvasni. A Hungária egy olyan világot teremtett, amely soha nem létezett, ám nagyon sokan álmodozhattak róla. Azt reméltem, hogy Fenyő Miklós könyvéből egy még teljesebb képet kaphatunk erről a világról és az életérzésről. Nem csalódtam.

A könyvbemutató

Bár az Ünnepi Könyvhéten általában nem sok idő jut egy-egy színpadi beszélgetésre, Fenyő Miklós könyvbemutatóján próbálták a lehető legtöbbet belesűríteni a kiszabott fél órába. A Mélyvíz, csak megúszóknak elsőre komolytalan címnek tűnhet, ám Fenyő szerint sajátos filozófia rejlik mögötte: az életet meg kell úszni, bizonyos akadályokat ki kell kerülni a boldogulás érdekében. Különösen igaz volt ez a 20. századra, a háború utáni időszakra, 1956-ra és a szocializmusra (de talán mindannyian tapasztalhatjuk, hogy ma sem kevésbé igaz).

A könyvbemutatón szó esett még arról, hogy a rock and roll egyfajta pozitív értelemben vett rendbontás, amely tulajdonképpen Fenyő célja is volt. A zenész szerint az amerikai világba belenőni természetes volt, ezt a természetességet és lazaságot elhozni Magyarországra már annál nehezebb. A zenész szerint ezt az életérzést nem lehet megtanulni, csak átélni: a rock and roll lényege szerinte a közös élmény és az együtt átélés.

"Ez pedig nem csak dalokban, hanem a kacsintásokban, kinézésekben is megjelenhet. Ezt csak ott tanítják, ahol a lányok szeme visszacsillog" – emelte ki az életérzés lényegét, ennek pedig a könyvben is számtalanszor felfedeztük a nyomát.

Természetesen a bemutató után dedikálásra is sor került, ahol annyi ember gyűlt össze, hogy több járókelő meg is kérdezte a sorbanállókat, hogy mire várnak. Mi aránylag gyorsan álltunk be, de így is egy órát várakoztunk. Fenyő pedig rendületlenül dedikálta a könyvet, a Hungáriás ereklyéket, de még egy gitárt is, és mindenkihez volt néhány kedves szava.

De térjünk a lényegre.

Ahogy arra a zenész lánya, Fenyő Dió is figyelmeztet az előszóban, ne várjunk egy összeszedett, kronológiailag rendszerezett életrajzot. Sokkal inkább egy laza, amolyan jampis írást, amelybe a történetek mellé némi filozofálás is került. Fenyő egyből a zenekaralapítás történetével kezdi a sztorit, majd rátér élete talán legmeghatározóbb élményére, az Elvis-koncertre. Családi történetei pedig csak ezek után következnek. Többé-kevésbé még a kronológia is stimmelne, ám ezt időnként félbeszakítja egy-egy "most jut eszembe" jellegű gondolat vagy közbevetés. Ezekért Fenyő rendre elnézést kér a könyvben, pedig egyáltalán nem kellene. A szerző kérésére mi is lazán kezeljük az olvasmányt:

"Ja, és kérhetek még valamit? Egy kis huncut mosolyt...egy kacsintást. Köszönöm."

Hát így!

Ami magát a stílust illeti, ismét a rock and roll lazaságához kell visszakanyarodnunk. Fenyő Miklós könyve egyáltalán nem nevezhető szépirodalmi műnek, inkább egy belső monológnak vagy egy bensőséges, baráti beszélgetésnek**. Talán éppen ez adja meg a varázsát. A szerző szójátékai és vágyaktól fűtött megjegyzései (amelyeket egyébként dalaiból már mindenki jól ismerhet) teszik igazán egyedivé az írást. És éppen ezek azok a tényezők, amelyektől jobban megismerhetjük "a Fenyőt", a dalok és a legenda mögött álló embert. És ha figyelmesen olvasunk, akkor rájöhetünk, hogy a kettő nem is különül el egymástól!

*Idézőjel 1. – ez a könyv alcíme. Ebből arra következtetünk, hogy várhatunk folytatást, és Fenyő is utalt arra a könyvbemutatón, hogy lenne még mondanivalója. Nagyon reméljük, hogy így van, várjuk a folytatást.

** Már most olvastunk a könyv megjelenése kapcsán néhány véleményt, melyek szerint Fenyő hazugságokat állít bizonyos zenésztársakról, szerzőtársakról. Ezt sem alátámasztani, sem cáfolni nem tudjuk, a könyv olvasójaként pedig nem is célunk.