A Bob Vylan néven ismert londoni duót Bobby Vylan (polgári nevén Pascal Robinson-Foster) énekes-rapper és Bobbie Vylan dobos alkotja. Zenéjük a punk, grime és hiphop határán mozog, szövegeik társadalmi igazságtalanságokat, rasszizmust, gazdasági egyenlőtlenségeket kritizálnak – szókimondó, kemény hangvétellel. Magyarországon (is) egyelőre kevéssé ismertek, hazánkban még nem jártak.

A Bob Vylan, a radikális londoni rap-punk duó egészen idáig tulajdonképpen ismeretlen volt a mainstream közönség számára, aztán jött a Glastonbury-fellépés, amely alatt a frontember a „Death to the IDF” (Halált az izraeli hadseregre) rigmust skandáltatta a közönséggel, utalva a gázai konfliktusra. A BBC élőben közvetítette a koncertet, majd a felvételt iPlayerre is feltöltötte – ez váltotta ki a rekordméretű, 49 500 nézői-hallgatói panaszt, ami rekord a BBC-nél, ha az elmúlt négy év panaszmennyiségét nézzük.

A BBC évtizedekig a független, pártatlan hírszolgáltatás etalonja volt, ezért különösen nagy visszhangot váltott ki, hogy a közszolgálati csatorna élőben közvetítette a botrányt kavaró szövegeket, majd utólag sem távolította el őket a platformjáról. A rekordméretű nézői panasz miatt a BBC bejelentette: átgondolja a jövőbeni „magas kockázatú” élő koncertek közvetítését.

Más is borzolta az idegeket a fesztiválon: a Kneecap nevű északír raptrió fellépésén ír és palesztin zászlók jelentek meg, a zenekar pedig szintén a gázai civilek mellett állt ki. Bár az ő koncertjüket a BBC csak szerkesztett formában tette elérhetővé, a politikai üzenetek miatt hatalmas vita bontakozott ki a közösségi médiában és a brit sajtóban egyaránt. Erről itt írtunk.

Emily Eavis, a Glastonbury társszervezője nyilatkozatában hangsúlyozta:

„Mindenkit szívesen látunk, de az antiszemitizmusnak, a gyűlöletbeszédnek és az erőszakra uszításnak nincs helye a fesztiválon” – és kijelentette, hogy az a bizonyos skandálás „túllépte a határt”. Michael Eavis, a fesztivál alapítója hozzátette: a Glastonbury mindig is a kritikus, szókimondó művészet terepe volt, de az erőszakra buzdítás minden formája elfogadhatatlan.

No de meddig terjed a rap szabadsága?

A rap mint műfaj mindig is a kendőzetlen megfogalmazások és a társadalmi igazságtalanságok kritikájának terepe volt. A nemzetközi szakma szerint azonban a szólásszabadság határa ott húzódik, ahol a szövegek gyűlöletkeltésbe vagy erőszakra buzdításba csapnak át – ez nemcsak morális, hanem jogi kérdés is egyre több országban.

A rap történetének egyik legismertebb vitája az N.W.A 1988-as „F*** tha Police” című dala körül bontakozott ki, amikor az FBI hivatalos levélben tiltakozott a rendőrellenes szövegek miatt. (Pedig akkor még egyáltalán nem volt olyan pocsék, hiszterizált állapotban a közvélemény, mint most.) Ez a példa is mutatja: a műfaj jellemzője a nyílt hangvétel, a radikális hangnem, a provokatív kijelentések – de a társadalmi hatásai nem elhanyagolhatók. 

A Kneecap és Bob Vylan körüli botrány rávilágít: a zene ma is erős politikai és társadalmi üzenetek hordozója lehet. De a hatalmas fesztiválok, a közvetítésekért felelős médiumok és maguk az előadók is felelősséget viselnek azért, hogy a művészi véleménynyilvánítás ne váljon gyűlöletkeltés vagy uszítás eszközévé. Ez nem cenzúra kérdése, hanem annak felismerése, hogy a zene formálja – és néha felkavarja – a közbeszédet.

Ami pedig az előadókat illeti, a Bob Vylan számára az ikonikus fesztiválon való fellépés nem csak a nemzetközi hírnevet hozta meg, amit nyertek a réven, elveszítették a vámon: 

a manchesteri Radar Festival törölte a duó fellépését, s egy francia fesztivál, a Kave Fest is eltávolította őket a műsorából. A párost a továbbiakban nem képviseli a United Talent Agency, az USA pedig visszavonta a vízumukat, így őszi amerikai turnéjuk is veszélybe került. Ráadásul a brit rendőrség vizsgálatot indított ellenük, nem csak az IDF skandálás miatt, de egy korábbi londoni fellépésükön elhangzott kijelentések miatt is.

Azért voltak ám a fesztiválnak szép pillanatai is...:

 

Lewis Capaldi visszatérése a Glastonburyn – egy érzelmekkel teli újrakezdés