Per Gessle azt nyilatkozta az Aftonbladetnek, hogy két lehetőségük volt: vagy befejezik, vagy olyan formában folytatják, ami tiszteleg a Roxette szellemisége előtt. Lena Philipsson neve már akkor felmerült, amikor együtt stúdióztak, például a “Sällskapssjuk” dal felvételekor. Gessle szerint “Lena minden kritériumnak megfelelt” – zenei tapasztalatban és karakterben is.

Az első fellépések után, ilyen volt például a madridi „Noches del Botánico” buli, a kritikusok meglepően pozitív beszámolókat tettek közzé. Többen kiemelték, hogy „Lena nem másolta Marie-t, de megtartotta a dalok varázsát”. Ugyanakkor a rajongók egy része fenntartással fogadta, és voltak persze olyan hangok is, hogy „ez már nem ugyanaz Roxette”...

Per – korrekt módon – így reagált a kevésbé lelkes hangokra:

„Ha ellenzed, ne gyere el – de ha szereted a dalokat, és nyitott vagy, adj egy esélyt.”

Hangsúlyozta, hogy nem egy újragondolt formációval turnéznak: a klasszikus Roxette-dalok hangzásához térnek vissza, eredeti riffekkel, hangszereléssel. Tavasszal a Roxette Ausztráliában és Dél-Afrikában is koncertezett – amit jól fogadott az ottani közönség,  igazi „pop-rock ünnepnek” írták le. 

Per Gessle és Lena Philipsson törekvése az, hogy méltó módon ápolják a Roxette hagyatékát: nem utánozni akarják Marie Fredrikssont, hanem újrateremteni a Roxette hangzását egy új frontasszony révén. A zenész pedig jelenleg is dolgozik a Joyride: The Musical című, Roxette-dalokon alapuló jukebox musical-en, amely eredetileg Malmöben fut 2024 óta, de a célok között szerepel a Broadway és West End is.

 

Ősszel Budapesten is látni fogjuk, hogy ez a koncepció működőképes-e.

 

Vannak még olyan példák a könnyűzene történetében, amikor a közönség először kétkedéssel fogadta egy meghatározó zenekari tag – elsősorban énekes – pótlását, de a formáció végül sikerrel újrapozicionálta magát.

Íme, pár példa, ahol ez azért elég jól működött:

AC/DC – Brian Johnson/Bon Scott

1980-ban meghalt Bon Scott, a banda ikonikus énekese. A rajongók sokáig nem hitték el, hogy a zenekar képes folytatni nélküle. Aztán jött Brian Johnson, aki korábban a Geordie nevű brit zenekarban énekelt. Az első vele felvett lemez, a Back in Black minden idők egyik legsikeresebb rockalbuma lett. A közönség elfogadta, sőt: az AC/DC második aranykora kezdődött el vele.

Queen – Adam Lambert/Freddie Mercury

Freddie Mercury halála után (1991) sokáig kérdés volt, hogy Queen létezhet-e új frontemberrel. 2009-től aztán Adam Lambert, az American Idol felfedezettje kezdett turnézni a zenekarral. Lambert nem Freddie-t „játssza el”, hanem saját stílusában énekli a dalokat, éppen ezért a rajongók többsége pozitívan fogadta – főleg élőben. A Queen + Adam Lambert turnék világszerte teltházasak, és sikeres koncertfilmek is születtek.

Adam Lambert és a Queen felrobbantotta az Arénát

 

Alice In Chains – William DuVall/Layne Staley 

Layne Staley, az Alice In Chains énekese 2002-ben, túladagolásban hunyt el. A banda hosszú szünet után tért vissza: William DuVall 2006-tól vette át a mikrofont – először turnékon, majd stúdióban is. Az új korszak albumai (Black Gives Way to Blue, The Devil Put Dinosaurs Here) kritikai és közönségsikert értek el. DuVall tisztelettel közelít Staley emlékéhez, de nem próbálja másolni – ez volt a kulcs volt működőképességhez.

Linkin Park – Emily Armstrong/Chester Bennington

Chester Bennington, a zenekar karizmatikus frontembere 2017-ben, tragikus hirtelenséggel hunyt el. A rajongók sokáig úgy érezték, pótolhatatlan, és a zenekar számára is hosszú gyászidőszak következett. 2023–2024 körül merült fel komolyabban, hogy új fejezetet nyitnának – új énekessel, de Chester emlékét tiszteletben tartva. Mike Shinoda akkori nyilatkozata szerint nem "cseréről" volt szó, hanem "újrakezdésről". A közönség vegyesen fogadta a dolgot, de az óvatos, fokozatos visszatérés, az új dalokkal és együttműködésekkel elnyerte a közösség egy részének támogatását. A rajongók értékelték, hogy az új énekes, aki ráadásul hölgy, nem imitálja Chester stílusát.

A Linkin Park nem vesztegeti az idejét

 

Szerintünk jogos igény, ha egy zenekar, annak ellenére, hogy egy karizmatikus tagja, netán frontember/asszonya eltávozik az élők sorából, folytatni szeretné a megkezdett utat... Hogy miért?

Mert 

• a zene kollektív műfaj.

Egy zenekar nem egyetlen emberből áll. Még ha ki is emelkedik egy varázserővel bíró frontember, a többiek nem biodíszletként vannak jelen: évek munkája, kreativitása, álmai forognak kockán. A folytatás számukra nemcsak a gyászfeldolgozásról, hanem az identitásuk megőrzéséről is szól.

•  A zene élő dolog.

A zene lényege, hogy újra és újra átéljük. Ha a dalok még élnek a közönségben és van rájuk igény, akkor egy zenekar nem köteles „kőbe vésni” a múltját – joga van új hangon megszólalni, akár új énekessel is, főleg ha ezt nem utánzásként, hanem tisztelettel teszi.

• A művészet nem csak örökség, hanem jelen idő.

Egy művészeti formáció nem múzeum, hanem élő organizmus. Ha a zenekar tagjai tovább akarnak alkotni, fellépni, azt nem illik elvitatni – különösen akkor, ha nem tagadják meg a múltat, hanem építkeznek belőle.

Ha a hangnem tisztelettel teli, nyitott és őszinte – akkor a folytatás nemcsak jogos, hanem akár gyógyító is lehet a zenekarnak és a közönségnek egyaránt.

Szerinted?