De Daniel Ek azt csinál a saját vagyonával, amit akar... (elképzelt komment)
Igen, egy vállalat tulajdonosa elvileg szabadon rendelkezik a saját vagyonával, de ez a szabadság nem mentesíti őt a közéleti, erkölcsi és kulturális következmények alól, különösen ha a vállalat közösségi jellegű: a Spotify nemcsak techcég, hanem kulturális platform, több millió előadó és hallgató együttélésének terepe. A vezérigazgató döntései így nemcsak üzleti, hanem társadalmi térben is mozognak. A profit forrása mások munkája: a Spotify a zenészek és tartalomgyártók nélkül nem létezne. Ha az ebből származó haszon katonai célú AI-ba kerül, az sokak számára etikai kérdés — különösen, ha a zenészek maguk ezt nem támogatják. A „pénzem = magánügy” gondolat korlátozott: a nyilvános szereplők pénzmozgásai nyilvános hatásokat generálnak. Ez nem jogi, hanem erkölcsi kérdés. Pont, mint amikor egy ruhamárkát bojkottálnak, mert kizsákmányoló gyárakkal dolgozik: törvényes, de sokak szerint nem vállalható.
2025 nyarán különös botrány robbant ki a zeneiparban. Kiderült, hogy a Spotify vezérigazgatója, Daniel Ek egyéni befektetőként több százmillió eurót invesztált a német Helsing nevű védelmi techcégbe. Ez a vállalat mesterséges intelligenciával vezérelt harci drónokat és katonai döntéstámogató rendszereket fejleszt európai hadseregek és a NATO számára. A kapcsolat technikailag távoli, erkölcsileg viszont nagyon is közeli: a Spotify-t használó zenészek pénze közvetve ilyen típusú fejlesztésekbe vándorolhat – vagy legalábbis ennek megvan a lehetősége.
Az etikai dilemma gyorsan reakciókat szült.
A független zenei színtér több meghatározó szereplője nemcsak elhatárolódott, hanem cselekedett is. A legismertebb tiltakozók közé tartozik az ausztrál King Gizzard & the Lizard Wizard, az amerikai Xiu Xiu és a Deerhoof. Mindhárom zenekar bejelentette: kivonják zenéiket a Spotify-ról, és a platform bojkottjára szólítják fel hallgatóikat. Posztjaikban nem finomkodtak – a zenei streaming óriást többen is „garbage hole”-nak nevezték, és egyértelművé tették: nem kívánnak olyan rendszer részei lenni, amely a zene bevételeit katonai célokra csatornázza tovább.
A kritika mögött azonban nem csupán politikai állásfoglalás rejlik, hanem hosszú ideje forrongó elégedetlenség is a Spotify üzleti modelljével kapcsolatban.
A platform jelenleg több mint 11 millió előadót listáz, több mint 100 millió dalt kínál és 640 millió aktív felhasználóval rendelkezik, akik közül 252 millió fizet elő a szolgáltatásra. A zenészek viszont mindössze 0,003–0,005 dollárt kapnak egy-egy stream után – ami azt jelenti, hogy egymillió lejátszás után nagyjából 3–5 ezer dollárra számíthatnak. Ez az összeg több szereplő között oszlik meg, így egy előadó tényleges bevétele még ennél is kevesebb lehet. Ráadásul a rendszer nem igazán támogatja a kezdő vagy független alkotókat: a statisztikák szerint a regisztrált előadók túlnyomó többségének alig van hallgatója.
Ebbe a feszültségekkel teli közegbe robbant most bele a Helsing-ügy. A King Gizzard szinte teljes diszkográfiáját eltávolította a Spotify-ról, egyetlen kivétellel: egy korábbi EP, amely nem saját kiadásban jelent meg, továbbra is elérhető. A zenekar új demóit már csak Bandcampen és a saját felületein teszi közzé. Az Xiu Xiu szintén eltávolítja teljes katalógusát, és üzenetükben világossá tették: számukra vállalhatatlan, hogy a művészetből származó bevételek a hadiparba vándoroljanak. A Deerhoof több mint húsz albumot vont ki a platformról, és azt is jelezte, hogy számukra a turné és a közvetlen rajongói kapcsolat sokkal etikusabb és fenntarthatóbb modell, mint a jelenlegi streaming rendszer.
A zenészeket támogató hangok nem maradtak el az iparág más szegmenseiből sem. Független kiadók, jogvédő szervezetek és zeneipari kommentátorok is kritikát fogalmaztak meg. A United Musicians and Allied Workers például közleményben ítélte el a Spotify döntéshozóit, és új, etikusabb platformhasználatra szólította fel a művészeket. Több zeneipari megfigyelő szerint a Spotify körüli felháborodás most először nemcsak az alulfizetettségről, hanem valódi morális kérdésekről is szól.
Az ügy kapcsán újra napirendre került a kérdés: milyen jövőt akarunk a zeneiparnak? Olyan rendszert, amely a technológiai nyereséget a kultúra rovására maximalizálja? Vagy olyan struktúrát, ahol a zene értéke nemcsak pénzben, hanem társadalmi és erkölcsi kontextusban is mérhető?
Egyelőre annyi biztos: a streaming szolgáltatások világában megjelent az első nagy, morális frontvonal. És simán lehet, hogy nem is az utolsó.