3 az 1-ben: chilei, szenegáli, észt, horvát és svéd fellépők a Balatonnál

Chilei, szenegáli, észt, horvát és svéd fellépők a Babel Camp-ben

A Boglart egyszerre fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum, ahol nappal a zenetanuláson van a hangsúly, este pedig két színpadon váltják egymást a zenekarok, majd hajnalig megy a tánc a folkkocsmában

A minifeszt egyik különlegessége, hogy egyben tábor is, ahol a résztvevők az ének- és tánctanítás mellett különféle népi hangszerek tanulásában mélyülhetnek el. A fesztiválnak idén először külön showcase része is lesz, ahol több külföldi zeneipari szakemberrel is megismerkedhetnek a zenészek.

Idén 20 fellépőre rophatjuk a Babel Campben –  ezen a nyáron ugyanis minden eddiginél több külföldi formáció játszik majd a Boglarton. Itt lesz a horvát Veja, az észt-belga-dán Alterne, a német Akleja, a szenegáli Afrikora és a chilei Cimbalom Guachaca is.

Hazai fronton olyan előadók érkeznek, mint a nyitónapon játszó Kiscsipás és zenekara, a görög-magyar dallamokban utazó Pontos, a tábor egyik házigazda csapata, a Pásztorhóra, a Ysra, a Wolfolks, a Trio Playadito, a Rézeleje Fanfárosok, a Budapest Folk Duo, az Amaro Duho, az Okos Viola, az Obadu, a Zajnal, a Puli és az arlói Szimfolk Zenei Műhely diákjaiból álló Roma Big Band. Természetesen a zárónapon a Boglartot megálmodó Góbé is színpadra lép, a hajnalig tartó táncházak rezidens zenekara  pedig a Kaptza lesz.

A fesztivál ideje alatt egy showcase-zel is készülnek a szervezők. Itt külföldi és hazai zenei szakemberek gyűlnek össze, hogy megosszák egymással és az eseményre jelentkezett zenekarokkal a tapasztalataikat, segítsenek a hazai zenekaroknak abban, hogyan lehet sikeres nemzetközi karriert felépíteni. Ott lesz többek között Horváth Tamás, a – holnap kezdődő –  szerbiai Malom Fesztivál és a Zentropia szervezője, Kathryn Döhner és Christoph Schoenbeck, a Leisnig Bahnhof koncerthelyszín létrehozói és szervezői, valamint Lee Taul, az Estonian Traditional Music Center munkatársa.

A népzenei kurzuson a táborozók minden évben megszavazhatják, hogy mely tájegység zenéjét szeretnék elsajátítani. A moldvai mellett, idén a gömörire esett a legtöbb szavazat, így a vonós-énekes-táncos szekció a gömöri zenék és táncok csínját-bínját lesheti el a négy nap alatt. A táborban saját muzsikájukat bemutatva workshopot tart az Akleja, az Alterne és a Cimbalom Guachaca is. 

A részletes program itt.

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu