Az amerikai zenész politikai filozófiából doktorált –  és kísérleti zenéből diplomázott –, saját moduláris szintetizátorait is maga építi, most új lemezének, a Later Than You Think-nek bemutatásával tér vissza Budapestre.

John Maus tinédzserként kezdte zenei pályafutását, kezdetben punk rockkal kísérletezett, mielőtt az elektronikus zene felé fordult. Egyedi hangzása az avantgárd pop, post-punk, dreampop és chillwave műfajok ötvözete, bariton vokálokkal és filozófiai dalszövegekkel megspékelve. Zenéjét gyakran retró-futurisztikusnak nevezik a 80-as évek dobgépei és szintetizátor hangjai miatt, mégis személyesebb, mint amit a nosztalgikus újragondolás sugallna. Filmszerű dalaiban a feszesen felfűzött basszusok és atmoszférikus dallamok adják a tökéletes hátteret Maus rezonáló, visszhangokkal átitatott énekének.

Az előadó személyes akadémikus karrierje ugyanolyan lenyűgöző, mint zenei pályája. Tudományos fokozatott szerzett filozófia terén az European Graduate School-ban, ami mély hatást gyakorolt munkájára is. Dalszövegeiben sokszor megjeleníti az egzisztencializmus alaptémáit, ezen belül az emberi léttel, társadalmi konstrukciókkal és a valóság természetével kapcsolatos, intellektuálisan is ösztönzö gondolatokkal foglalkozik.

A Pitiless Censors világkörüli turnéja és egy ritkaságokból és kiadatlan számokból álló gyűjtemény összeállítása után Maus visszatért akadémiai elfogaltságaihoz, és 2014-ben a kommunikációról és az ellenőrzésről írt disszertációjával politikai filozófiából doktorált.

Ami a zenei publikációit illeti, 2011-ben kiadta a széles körben dicsért We Must Become The Pitiless Censors Of Ourselves (kb: Saját magunk könyörtelen cenzoraivá kell válnunk) című albumát, amely villámcsapásként hatott karrierjére. A mára már kísérleti pop klasszikusként számon tartott lemez jelentős áttörést jelentett Maus számára, és korábbi munkáinak újraértékeléséhez vezetett.  

Röviddel ezután elkezdte építeni saját moduláris szintetizátorát, addig dolgozva a nyomtatott áramköri lapokkal és az alkatrészek forrasztásával, míg végül egy olyan eszközzel nem rendelkezett, amely minden elképzelésének megfelelt.

Miután sikerrel teljesítette ezt a feladatot ismét a dalszerzés felé fordult, így született meg 2017-es Screen Memories című lemeze, amelyet Funny Farm néven emlegetett minnesotai otthonában írt. Az egy évvel később megjelent Addendum című albuma pedig egyfajta könnyedebb kiterjesztése a Screen Memoriesnak.

Maust olyan zenei ikonok inspirálták, mint Syd Barrett, Kurt Cobain és Jim Morrison, valamint a barokk zene.

Zenéje egyszerre hívogató és baljós: 80-as éveket idéző dobgépek, szintetizátorok és kórusszerű vokálok fonódnak össze valami egészen különös dologgá – mint egy elfeledett sci-fi film főcímzenéje, amit valaki egy sötét pince mélyéről sugároz újra és újra. Dalai filmszerűek, sűrűek – és valahogy mindig túlmutatnak saját kereteiken: mintha a hangokon keresztül nemcsak világokat, de ideológiákat is építene, majd rombolna le. Ez nem pusztán zene – ez hanggá formált vízió arról, milyen lehet egy másik valóságban létezni.

A Later Than You Think az eddigi legszemélyesebb, mégis legpolitikusabb lemeze.

Az igazságosság és újjászületés kérdései körül forog, miközben megmarad abban a sajátos köztes térben, ahol a popzene kézfogót nyújt a filozófiának. Az első kislemezek – I Hate Antichrist és Because We Built It – már most sokat elárulnak az album érzelmi ívéről: düh és számvetés, de ott bujkál bennük az újrakezdés reménye is.

Az élő fellépések nála nem hagyományos koncertek. Inkább fizikai jelenlétbe sűrített belső viharok. Maus a színpadon nem a klasszikus értelemben zenél – transzba esik, őrlődik, küzd és tombol. Egy koncertje olyan, mint végignézni egy összeomlást, ami közben valami furcsa módon mégis felszabadító érzés támad. Ha valaki sosem hallott róla, az is sejteni fogja: itt nem egyszerűen dalok hangzanak el, hanem valami történik.

Maus nem akar mindenkinek tetszeni. Sőt, talán pontosan az a célja, hogy kibillentse a hallgatót abból, amit biztonságosnak hitt. De aki ad neki egy estét az életéből, annak ad cserébe valamit, amit nem lehet elfelejteni.

És ez talán épp elég ok arra, hogy szeptember 9-én ott legyünk az Akváriumban.