
Az Ukrajnában született Carpetman egy titokzatos fiatal énekes, aki – mint azt a kép is mutatja – egy szőnyegből készült maszk mögé rejtőzik. Zene iránti szenvedélye már gyerekkorában elkezdődött, ekkor kezdte el kialakítani saját stílusát, amelyre elsősorban olyan külföldi előadók hatottak, mint a Kaleo, Hippie sabotage, Two feet, Kygo, Elderbook, Jeremy Soul és Ludovico Einaudi.
A Carpetman projekt 2023-ban indult útjára – alig kétéves karrierút, de máris több mint 1 millióan hallgatják havonta Spotifyon, míg a többi platformon 100 millió fölötti lejátszásnál jár. Amúgy maga írja és producerálja is dalait.
Az előadó tavaly sikeresen bemutatkozott Amerikában is, most pedig Európán a sor, így november 23-án Budapesten is elcsíphetjük a Turbinában.
Nem ő az első – és nem is az utolsó, aki a könnyűzene történetében elrejti az arcát a nagyérdemű elől, minden műfajban szinte akad rá példa:
-
Daft Punk – a francia elektronikus zenei duó mindig robotmaszkban jelent meg, sosem fedték fel nyilvánosan az arcukat.
-
Sia –az ausztrál énekesnő fél arcot eltakaró parókát hordott, hogy a figyelmet a zenére irányítsa.
-
MF DOOM – a rapelőadó Dr. Doom képregényfigura által ihletett fémmaszkot viselt, személyazonosságát rejtve tartva.
-
Marshmello – az EDM-producer és DJ nagy fehér „pillecukor” fejmaszkot hord, amitől az egész karakter ikonikus lett.
-
Orville Peck – a countryénekes hosszú rojtokkal díszített maszkot visel, ami teljesen eltakarja az arcát, titokzatosságot kölcsönözve neki...