A Barba Negrában lép fel Közép-Európa legnagyobb rockzenekara

CityRocks: Budapestre érkezik Közép-Európa legnagyobb rockzenekara

Az olasz Fabio Zaffagnini álma 2015 nyarán valósult meg, amikor Cesena városában több mint ezer zenész egyszerre játszotta a Foo Fighters Learn to Fly című dalát. A flashmob célja az volt, hogy a zenekart a kisvárosba csábítsa, és a kísérlet várakozáson felül sikerült: a videó virálissá vált, a Foo Fighters pedig néhány hónappal később valóban koncertet adott Cesenában. Azóta a Rockin’1000 önálló produkcióvá nőtte ki magát, és stadionméretű koncerteken szólaltat meg világslágereket több ezer zenész közreműködésével. 

A CityRocks története 2017-ben indult Szegeden, amikor egy zenészbaráti társaság elhatározta, hogy az olasz Rockin’1000 mintájára létrehozza Közép-Európa legnagyobb rockzenekarát.

A cél kezdetben egyszerű volt: amatőr és profi muzsikusokat közös színpadra hívni, és olyan élményt adni a közönségnek, amely túlmutat egy hagyományos koncerten.

A 2018-as első szegedi flashmobon négyszázan zenéltek együtt, majd egyre nagyobb szabású események követték egymást Kecskeméttől Dunaújvárosig, sőt Erdélyben is megszólalt a többszáz fős zenekar. Az évek során egyre több országból érkeztek résztvevők, a Kárpát-medence mellett Németországból, Ausztriából, Lengyelországból, Olaszországból, sőt Skandináviából is. A közösség ma már több száz tagot számlál, köztük nyolcéves kezdőtől a hetven feletti veteránig bárkit, aki hisz a rockzene közösségteremtő erejében. A produkció videói azóta több százmillió megtekintést értek el, és a CityRocks mozgalom fogalommá vált.

Most Budapest következik.

Augusztus 22-én a Barba Negrában rendezik meg az idei legnagyobb rock flashmob show-t, amelyben ismét több száz zenész áll színpadra egyszerre. A közel kétórás koncert gerincét világhírű rockhimnuszok adják, amelyek mellé jó néhány hazai klasszikus is bekerült a programba. A közönség együtt énekelheti majd a Rolling Stones Gimme Shelterjét, a Judas Priest Breaking the Law-ját, az AC/DC legendás It’s a Long Way to the Topját, de ugyanígy felcsendül a Midnight Oil Beds Are Burningje vagy a Black Sabbath Paranoidja. A nemzetközi slágerek mellett hangsúlyos helyet kaptak a magyar dalok is: Fish kultikus Konzervzene című száma, a Supernem Hova megy ki?-ja, a P. Box Vágtass velemje, valamint Tankcsapda és Zorall jól ismert szerzeményei.

A koncert központi programja a Barba Negra Red Stage színpadán este nyolckor kezdődik, de már délutántól zenei programok várják a közönséget a klub másik színpadán is. A Blue Stage-en fellép többek között a 2024-es CityRocks tehetségkutató különdíjasa, a Bad System, este pedig tribute-zenekarok idézik meg a Metallica, a Pearl Jam és a Black Sabbath világát.

A budapesti CityRocks-flashmob tehát nem csupán egy koncert a sok közül.

Ez az esemény egyszerre összegzése annak a nyolcéves útnak, amely Szegedtől Kecskeméten és Veszprémen át vezetett idáig, és bizonyítéka annak, hogy a rockzene ma is képes határokon, generációkon és stílusokon átívelően összekapcsolni embereket.

Aki augusztus 22-én a Barba Negrába érkezik, egy olyan élményt kap, amelyben több száz zenész és több ezer néző válik egyetlen közösséggé.

A program:

Blue Stage
17:00 – Kapunyitás
17:30–18:30 – Bad System
19:00–20:00 – Metallica by Metallicum
22:00–23:00 – Pearl Jam by Pear Jam
23:30–01:30 – Black Sabbath by Sabbath Szombat

Red Stage
20:00–22:00 – CityRocks – Közép-Európa legnagyobb rockzenekara: ROCK FLASHMOB SHOW

 

 



vissza
webes verzió
© koncert.hu