
A Dingwalls 1973-ban nyílt meg, és rövid időn belül London egyik legismertebb élőzenés klubjává vált.Színpadán olyan előadók és zenekarok bontogatták szárnyaikat, akik később világhírűek lettek – többek között a The Clash, a Sex Pistols, a Ramones, a Blondie és a Talking Heads. A későbbi generációk közül pedig olyan nevek is játszottak itt, mint a Coldplay vagy a Foo Fighters. Az évtizedek alatt a brit punk, new wave és alternatív színtér kultikus helyszíne lett.
Londonban egy könnyed, bensőséges este várja azokat a szerencséseket, akik október 9-én ellátogatnak a Camdenben található legendás Dingwalls klubba. Itt – a művész pályafutása során a számára legkisebb befogadóképességű helyszínen – egyszerre csendülnek fel legelső szólóalbuma, a Life Thru A Lens dalai, valamint a még meg sem jelent, frissen bemutatásra kerülő Britpop anyag is. Az új album hivatalos megjelenése másnap, október 10-én esedékes Jegyvásárláshoz elegendő előrendelni a Britpop albumot szeptember 18-ig, hiszen az előrendelők között sorsolják ki a jegyeket; az értékesítés szeptember 19-én kezdődik.
Mindezek előtt Budapestre egy hatalmas arénakoncert keretében tér vissza Robbie: a „Live 2025” világturné keretében szeptember 12-én az MVM Dome-ban adja elő legnagyobb slágereit, valamint a Better Man című film betétdalait. A koncertet így harangoztuk be annak idején:
És akkor Robbie Williams felkel a kanapéról, és eljön Budapestre!
Mi az a "Britpop"?
A Britpop az 1990-es évek közepének ikonikus brit zenei mozgalma volt. Gitárközpontú, fülbemászó dallamokkal és tipikusan brit hétköznapi témákkal állította szembe magát az amerikai grunge-hullámmal. Olyan zenekarok fémjelezték, mint az Oasis, a Blur, a Pulp vagy a Suede, a sajtó pedig legendás rivalizálást kreált a Blur és az Oasis között. A korszak a „Cool Britannia” kulturális öntudat része lett.
Bizonyára az új albumról is felcsendülnek majd dalok ezen a koncerten is. A megjelenése előtt azt írták róla, hogy a Britpop nemcsak egy zenei visszatekintés, hanem tudatos művészi döntés Robbie részéről: egyfajta spirituális visszatérés az 1990-es évek ikonikus brit zenei korszakához, amely egyszerre kínál nosztalgiát és újragondolt, dinamikus hangzást. A lemezt augusztusban „bemutatták” a Soho Groucho Clubban – ez azonban nem a bolti (vagy online) premier, hanem egy exkluzív sajtó- és VIP-esemény volt. Ilyenkor a meghívottak először hallhatják a dalokat, és a művész személyesen mesél a lemezről.
-
The Guardian kiemelte, hogy a 2025-ös évek Britpop-nosztalgiájában Robbie album-koncepciója pontosan illeszkedik a trendhez. A Soho Groucho Clubban Robbie elmondta, hogy ezt szerette volna megírni már 1995-ben, amikor elhagyta a Take That-et. Ezzel most „visszatér a gyökereihez” – ám a nosztalgia mögött nemcsak romantika, hanem kritikai megközelítés is van: a Britpop ideológiáját elemezve a cikk utal rá, hogy az elitista és zárt jelleg miatt korábban problémás is volt (a Britpop nem csak vidám, nosztalgikus korszak volt, akadtak árnyoldalai is: sokan kritizálták, hogy a mozgalom kirekesztő, túlzottan „brit-centrikus”, férfiközpontú és középosztályi volt, tehát nem mindenkihez szólt, sokakat kizárt.)
-
Omni/NME (svéd lap) szerint az album Robbie számára a „Britpop csúcspontja” volt, és a korai 90-es évek zenei ideálját kívánja megragadni. Az albumot nyersebb hangzás és gitáralapú felépítés jellemzi — olyan dalok születnek, amelyek ünnepi és himnikus élményt sugároznak.
Az albumról már berepült pár "elsőfecske": a Rocket, a Spies és a Human, a teljes anyag, ahogy már említettük, 2025. október 10-én kerül a polcokra.