
Augusztus 21-én a Szentháromság téren tartott négyórás megakoncertet a Mandoki Soulmates. És igen, ismerjük a negatív kommenteket is, de hisszük, hogy a zenével hidakat lehet építeni.
Ritkán adódik lehetőségünk egy produkció megszületését figyelemmel kísérni. A Mandoki Soulmates idei koncertjének előkészületeibe már a Red Rock Production-nél tett látogatásunkkor is bepillanthattunk, augusztus 19-én pedig részt vettünk a sajtótájékoztatón – sőt, az egyik próbára is beleshettünk.
Az eseménynek az Andrássy Palota adott otthont, ahol annak idején a legendás Bem Klub működött. Nem véletlen a helyszínválasztás: itt kezdődött Mandoki pályafutása, amikor Szakcsi-Lakatos Béla felhívta őt a színpadra zenélni.
„Nem álmodni az életet, hanem élni az álmokat”
A sajtótájékoztatón Leslie Mandoki mellett többek között Tony Carey, Mike Stern és Richard Bona is jelen volt. Mandoki bemutatta a zenekart, felidézte 50 évvel ezelőtti disszidálását, valamint apjának tett ígéretét: nem álmodni fogja az életét, hanem megéli az álmait.
A koncert üzenetéről így nyilatkozott:
„A mi hangunk csak annyi, amennyi szeretetet ad a közönség. Valójában ez nem is a mi hangunk, hanem a közönségé. Hidakat szeretnék építeni a zene segítségével, amely akkor is összeköt minket, amikor már minden híd ledőlt.”
Mandoki hangsúlyozta: sosem akart külföldön élő megmondóemberként tetszelegni. Egy tanulságot azonban kiemelt, amit mi is magunkkal vihetünk: mindig respektálni kell más véleményét. Nem kötelező ellenségként tekinteni arra, aki máshogy látja a világot.
Aranylemez és világelismerés
Az összetartás és a zene ereje nem csupán a Hungaroton vezérigazgatója, Joós István által átadott Memory Of Our Future aranylemezben nyilvánult meg. A Mandoki Soulmates idén bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be is, az albumot pedig a New York Times „modern times masterpiece” minősítéssel illette.
Nem mindennapi siker ez a prog-rock és a fusion-jazz világában, amely nem a slágerességéről híres, és ahol eredményt elérni különösen nagy kihívás.
A koncert gerince: új album és Bartók-átdolgozás
A zenekar felkészültsége már a próbán is nyilvánvaló volt, a koncerten pedig teljes pompájában mutatkozott meg. A program gerincét a Memory Of Our Future dalai és a Hungarian Pictures című Bartók-átdolgozás adták.
A négyórás zenei maraton a Stay Loud című számmal indult. Mandoki felidézte: 1989-ben sokan hitték, hogy beköszönt a paradicsom, ám ez mindmáig várat magára. Egyértelművé tette: zenéjükkel mindig az áldozatok oldalán állnak.
Eső, meglepetések, magyar dallamok
A Stay Loud-ot a legújabb album több dala követte: Memory Of Our Future, Blood In The Water, Devil’s Encyclopedia, The Wonderer, Matchbox Racing és Big Quit. Ez utóbbinál a közönség majdnem elhagyta a helyszínt a szakadó eső miatt – de utólag örülhettünk, hogy kitartottunk.
A Bartók-átiratok alatt kivételes hangszeres szólók csendültek fel, a zenészek valódi lelkitársként játszottak együtt. Bár Mandoki ritkán énekel magyarul – tiszteletből anyanyelve iránt –, ezen az estén néhány versszak magyarul is felhangzott.
A meglepetések sora itt sem ért véget: Richard Bona egyszer csak belekezdett a Kis kece lányom-ba, Julia Mandoki – Leslie Mandoki lánya – elénekelte a Szomorú vasárnap-ot, Leslie pedig az Ahol születtem című dalt. Egy háromgenerációs előadásnak is tanúi lehettünk: John Helliwell, Jesse Siebenberg és fia, Will Siebenberg együtt adták elő a Give A Little Bit című Supertramp-slágert.
Al Di Meola és Nick Van Eede hiányzott a színpadról, ám előbbi lemezbemutató turné miatt, utóbbi pedig betegség miatt maradt távol.
„A zene hidakat épít”
A koncert végén Mandoki ismét hangsúlyozta: a világvezetők – Putyin, Trump és társaik – párbeszédei helyett figyelmünket inkább a brutalitás áldozataira kell fordítani. Az utolsó dal nekik szólt: John Lennon ikonikus békehimnusza, az Imagine.
A Mandoki Soulmates megmutatta, hogy a zene valóban képes hidakat építeni ott, ahol minden más összeomlott. A koncert üzenete egyértelmű: mások véleményének tiszteletben tartása az élet minden területén követendő példa.
Aki lemaradt volna az eseményről, megtekintheti itt.