
Nagy találkozás címmel pöfög be a MOMKult színpadára az Abrakazabra zenekar Zenevonat Szuperkoncertje, amelyben az LGT legendás zenészei, Karácsony János James és Solti János is állandó vendégként zenélnek. Az októberi nagykoncerten azonban sokan mások is színpadra lépnek.
LGT – egy korszak és egy életérzés
Az LGT nemcsak egy zenekar neve, hanem fogalom. Sőt, sokak számára egy egész korszak, egy életérzés. A gőzmozdony pöfögése, a legendás tabáni koncertek, Presser Gábor dörmögő hangja, Laux József és Barta Tamás emléke, Somló Tamás – sajnos soha többé élőben nem hallható – szaxofonjátéka, Karácsony János gitárszólói, Solti János páratlan ütemei, a búcsúkoncert a Nyugati pályaudvaron, a Sziget Fesztivál – és sorolhatnánk tovább, szinte végtelenül.
Az LGT pályafutása Somló Tamás halálával végleg véget ért. A dalok azonban megmaradtak, hiszen „a dal a miénk”.
Hogyan született a Zenevonat?
Bár hivatalosan nem LGT név alatt, számos produkcióban találkozhatunk az együttes tagjaival vagy ikonikus dalaikkal: az LGT Emlékzenekar, a Csík zenekarral közös produkció, valamint az évek óta nagy sikernek örvendő Zenevonat Szuperkoncert az LGT Sztárjaival.
A Zenevonat Szuperkoncert mellett az Abrakazabra zenekar számos más tematikus koncerttel is járja az országot. Augusztus 18-án Debrecenben tartották születésnapi nagykoncertjüket, és saját műsorukkal is rendszeresen turnéznak. Nagy sikernek örvend a Tina Turner Emlékkoncert is, amelyben Szirota Jennifer és Gudics Máté mellett Szabó András rockénekes, valamint Koós Réka és Király Linda idézik meg a legendás énekesnő pályafutását.
Ez utóbbit az immár 26 éves Abrakazabra zenekar hívta életre. A produkció létrejöttét azonban a véletlennek köszönhetik – ahogy azt Varga Antal, a zenekar vezetője mesélte:
„Charlie-val lett volna egy koncertünk Debrecenben, de ő rosszul írta be az időpontot. Amikor kiderült, hogy nem tud eljönni, megkérdezte, játszunk-e LGT-dalokat, mert ha igen, elküldi maga helyett Somló Tamást. Minden előzetes ismeretség és próba nélkül eljátszottunk egy fantasztikus koncertet. Néhány év múlva egy másik fellépésen megismertük Karácsony Jamest is, akivel szintén próbák nélkül tökéletesen tudtunk együttműködni. Ekkor döntöttük el, hogy egyetlen produkcióban hozzuk össze az LGT legendáit. Egy koncertre elhívtuk Solti Jánost is, aki szintén örömmel csatlakozott hozzánk.”
Azóta a Zenevonat Szuperkoncert töretlenül dübörög.
Vendégek és sztárok a színpadon
A produkcióhoz csatlakozott Heincz Gábor Biga, később Vers Mónika Nika, akit Szirota Jennifer (Gypo Circus) váltott. Rendszeres fellépő Gudics Máté (a Megasztár 2015 nyertese), de láthattuk már Falusi Mariannt, Kohánszky Royt, Vitáris Ivánt (Ivan & The Parazol) és Bebét is.
Heincz Gábor Biga így vall az LGT-hez fűződő kapcsolatáról:
„Az LGT azon zenekarok egyike, amelyeket már nagyon fiatal koromban megismertem, dalaikhoz pedig nagyon különleges kapcsolat fűz. Szinte a DNS-em részét képezik. Óriási öröm és megtiszteltetés számomra, hogy időt tölthetek ezekkel a legendákkal, legyen szó próbákról vagy turnéról. Az őszi nagykoncert ennek a közös munkának egyfajta megkoronázása lesz, minden szempontból kiemelt esemény.”
Nagy találkozás a MOMKultban
A sikerkoncert idén ősszel a MOMKult színháztermébe érkezik, amely erre az estére állóhelyessé alakul. A karzat ülőhelyei már el is fogytak. A nagykoncerten ismét fellép Biga és Szirota Jennifer, vendégként pedig Roy és Lábas Viki csatlakoznak a zenekarhoz.
Varga Antal így mesélt az előkészületekről:
„Ebben az évben szándékosan kevesebb fellépést vállaltunk, hiszen gőzerővel készülünk a budapesti nagykoncertre, amely óriási bulinak ígérkezik. A koncert egyik vendége Lábas Viki lesz, akivel már dolgoztunk együtt az egyik EFOTT fesztiválon. A Margaret Island feldolgozta a Valaki mondja meg című dalt James közreműködésével, így most őt is meghívtuk erre a koncertre. A műsor gerincét az LGT legnagyobb slágerei alkotják, amelyeket minden turnén eljátszunk, de lesznek újdonságok is. Mivel a koncert címe Nagy találkozás, természetesen ez a dal is fel fog csendülni egy különleges felállásban.”
Az LGT legendás gitárosa, Karácsony János James is lelkesen nyilatkozott:
„Nagy örömömre szolgál, hogy az LGT dalok tovább élnek, immár öt évtized elteltével is. A magam részéről mindenkivel szeretek játszani, akik tovább éltetik ezt a hagyományt. A Zenevonat produkció is, amelyben hosszú évek óta állandó vendégként játszom, sikeres törekvésnek számít. Az októberi nagykoncerten sokan fogunk színpadra lépni, a műsor pedig nagyon színvonalas lesz.”
A Zenevonat idén ősszel is bebizonyítja: az LGT dalai velünk maradnak, amíg csak lesz, aki felszáll rájuk.