A progresszív rock soha nem tartozott a könnyen fogyasztható, tömegeket vonzó műfajok közé. 2025-ben sincs ez másként: miközben a pop- és hiphop-előadók stadionokat töltenek meg, a prog rajongói leginkább klubokban, színháztermekben és kisebb fesztiválokon gyűlnek össze. Ez azonban nem gyengeség, hanem sajátosság: a közösség kicsi, de szenvedélyes, és éppen ez a sorsközösség tartja életben a műfajt. Aki egyszer beleszeretett a komplex hangszerelésekbe, a hosszú dalformákba és a szokatlan zenei világokba, ritkán fordul el tőle.

Ebben a közegben különösen fontosak azok a rendezvények, amelyek fórumot teremtenek a zenekaroknak és közönségüknek. A MOONHEAD Prog Fest ilyen találkozási pont: baráti kezdeményezésből indult, mostanra pedig a magyar prog színtér egyik meghatározó eseményévé nőtte ki magát.

2025-ben immár harmadik alkalommal rendezik meg – ezúttal először nemzetközi fellépőkkel.

A fesztivál egyik motorja Szász Dávid, alias Saxon Dave, akit a magyar progberkekben igen jól ismernek: a Mandrake Moon zenekar lelke, a Hungarian Pink Floyd Show énekese és multiinstrumentalistája. Társa a szervezésben Fehér Zsolt, akit később részletesen is bemutatunk. A – nem rövid – beszélgetésből kirajzolódott, hogy a fesztivál nem csupán egy koncertsorozat, hanem baráti közösség, amely összeköti a zenészeket és a rajongókat. 

Mohácsi Zoltán (a továbbiakban Moha): Kezdjük a legelejéről! Ki vagy te, Fehér Zsolt, s hogy kerültél a Moonhead Prog Fest közelébe?

Fehér Zsolt (a továbbiakban Zsolt): Nagyon szeretem a progresszív rockot. Úgy nagyjából minden ágát. Belgiumban élek. Valamikor a Hipnózis együttesben basszusoztam. Ismerted?

Moha: Valamennyire... 

Zsolt: Nyugdíjas vagyok. A feleségemmel élek. Ő skót. Teljesen véletlenül derült ki, hogy azonos a zenei érdeklődési körünk. Mutatott nekem egy lemezt, hogy na, ez az ő kedvence. Meglepődtem rendesen, és én meg mutattam neki, hogy az enyém meg ez. Prog rock volt mindkettő, csak a prog rock más-más ága. Aztán kiderült az is, hogy nyugdíjas korunkra azt vettük a fejünkbe, hogy mindketten menedzserkednénk is a műfajban. Szóval jól elvagyunk. Ő a kicsit keményebb muzsikákat kedveli, én inkább a dallamosabbakat, de azért 90%-ban azonos az érdeklődés.

A Moonhead dologba úgy kerültem bele, hogy összeismerkedtem egy nagyon jó magyar prog rock zenekarral, Yesterdays a nevük. Szerveztem nekik Wales-ben, Chepstow-ban, a Winter’s End fesztiválon egy fellépési lehetőséget. Lelkesek voltak, mekkora dolog számukra a prog-rock őshazájában játszani, én pedig azt is célul tűztem ki, hogy a magyarországi prog-rock körforgásba is beemeljem őket. Ebben az időben volt az első két Moonhead fesztivál. Sajnos, bármennyire szerettem volna ott lenni mindkét rendezvényen, erre egyik alkalommal sem volt lehetőségem. Felvettem a kapcsolatot Dave-vel, és mondtam neki, hogy figyelj, lenne itt ez a zenekar… Azt felelte, hogy persze, jól ismeri őket meg minden, jó is lenne, ha össze tudnánk hozni valami közös produkciót, de hát most nagyon úgy néz ki, hogy ebben az évben nem is lesz fesztivál.

Szász Dávid, Saxon Dave (a továbbiakban Dave): Pontosítanék. Ez a dilemmázós reakcióm nagyjából egy évvel az első fesztivál előtt történt. Az első 2023-ban volt, 2022-ben keresett meg Zsolti. Akkor még, közvetlenül a covid után full depresszióban volt még mindenki. Aztán Szabi [Mátyás Szabolcs, szólógitáros, a Tompox együttes zenésze] meg a Kerby [Kerbolt Attila, a Tompox zenekar menedzsere, az első két Moonhead Prog Fest egyik szervezője] kitalálták, hogy a Legendában nyissuk ki mind a két termet, s nagyjából el is dőlt, mi legyen a felállás. Ismered azokat a bandákat, akiket ott abszolút baráti alapon hirtelen összetrombitáltunk. [Az első fesztivál fellépői: Marcello's Mystical Mind, Broken Springs, Druida, Mandrake Moon, Tompox, Android, M.A.Y.A] Akkor még nem annyira fért volna bele a Yesterdays, de ennek inkább technikai okai voltak.Gondoltuk, hogy esetleg ez költségesebb történet, mert külföldről jönnek, és erre akkor még nem álltunk készen. (Általában a meghívó fél fizeti az utazás és az elszállásolás számláit egy külföldi fellépő esetén – aszerk.) 

Moha: A külföld alatt Erdélyt érted?

Dave: Mindenképpen többet kell utazniuk. Körülbelül kétszázötven kilométerre vannak, és az első fesztivál például teljességgel tesztmenet volt, egyszerűbb volt helyi bandákkal elkezdeni.

Moha: Kicsit perverz vagyok: idefelé jövet megnéztem a YouTube-on Azahriah-t hány ember követi. 578.000 feliratkozója van. A Puskás Arénás koncertjének a teljes felvételét 1.100.000-en nézték meg. Egy-egy videója több tízezres nézettséget kapott.

Dave: Örülök, hogy felhozod, mert majd…

Moha: Megnéztem Majkát is. 200.000 feliratkozó. A Csurran-cseppen-t huszonhat milliószor nézték meg. Innentől váltam perverzé. Megnéztem a Mandrake Moon csatornáját is.

Dave: Harmincegy…

Moha: Igen, pontosan harmincegy követés. Az Android együttes egy kicsit jobban áll a 102 feliratkozóval. A Level 6 meglepett a maga 213-es számával. A Yesterdays volt a csoda: 239! Mi ez az oltári nagy különbség?

Dave: A nézettségre gondolsz? Az nagyon szép dolog, Meg nagyon jó, amikor meghaladja a várakozásokat. Az első Moonhead esetében egyébként ez történt. Eléggé borúlátóak voltunk, kábé ötven nézőt vártunk. Aztán a fesztivál napján meglepődtünk: tele volt a Legenda. De rétegzenéről beszélünk. Én értem, hogy miért kíváncsiak többen Majkára. Sőt, bevallom, mi elég rosszak vagyunk az önmenedzselésben. Részben ezekből is adódhatnak az óriási különbségek.  A Yesterdays nagyon-nagyon odafigyel ezekre a részletekre: abszolút vérprofi, amit csinálnak, gyakorlatilag egy Yes-színvonalú zenét tesznek a színpadra. Jó, az is benne a pakliban, hogy azért a zenei komplexitás mellett ők rohadtul dallamosak. Nagyon kidolgozott, tényleg hihetetlenül összefogott a produkciójuk.

Jó, lehet, hogy most ez egy kicsit magyarázkodásnak tűnik. Az is igaz, én soha nem azt néztem elsősorban, hogy hány ember kíváncsi rám, még ha ez egyesek szerint mellébeszélésnek hangzik is. Maga az alkotási folyamat sokkal jobban érdekelt mindig is, mint az előadás.

Moha: A beszélgetésünk előtt felhoztad az East-et és a Solaris-t. Akik, ha mostanság koncerteznek, simán megtöltenek egy Müpa Bartók-termet vagy egy MOM Kult-ot. Igaz, az East hosszú évek óta nem állt színpadra, a Solaris meg évente, kétévente vagy sok évente egyszer teszi meg. De a Müpát egyébként az East-utódzenekar, az ILand is telerakta közönséggel. Az ő esetükben mi a különbség, nekik miért számottevően nagyobb a közönségük?

Dave: Ők már nevek, nem?

Moha: De mitől lettek nagyobb nevek mint a Moonhead fesztivál fellépői? Az Android is negyvenöt éves zenekar.

Zsolt: Én nagyon sok fesztiválon ott vagyok, akár Angliában, Hollandiában vagy Németországban. Ezeken a fesztiválokon is az a helyzet, hogy azok a zenekarok vonzzák a közönséget, amelyek a ’70-es, vagy ’80-as években befutottak. Az öt-tíz éve alakult, ugyanolyan jó zenekarok koncertjein csak lézengenek az emberek. Az a véleményem – bár lehet, hogy ez túl szubjektív megállapítás –, hogy a progresszív rock rajongói, akik a 70-es, 80-as években szocializálódtak, már nem annyira nyitottak az új dolgokra.

Dave: Ez igaz.

Zsolt: Tehát az van, hogy én, aki az East-et imádtam, nosztalgia ezerrel, elmegyek az East-re. Aztán van egy másik zenekar, eszméletlen, atom jó zenét csinálnak, de ez mégsem az East, és nem egy Játékok-szerű anyag... A fő problémát abban látom, hogy hajlamosak vagyunk abba a tévképzetbe ringatni magunkat, miszerint a progresszív, illetve annak tartott rock rajongói mindig nyitottak a minőségi zenére. Pedig csupán egy szűk réteg az, aki keresi az újat. A prog rockot szeretők kilencven százaléka nem ilyen. Ha nem Genesis, ha nem Rick Wakeman, ha nem Emerson meg mit tudom én, akkor meg sem hallgatja.

Moha: Áprilisban járt Budapesten a Pineapple Thief, a Dürer Kertben adott koncertet. Egy hónappal később az Arena lépett fel az Analog Music Hall-ban. A Pineapple Thief megtöltötte a Dürer termét, de az a terem, ha nem is apró, azért messze nem gigantikus. Az Analog Music Hallban az Arena zseniálisan jó koncertjén nem azt mondom, hogy lézengtünk, de bőven volt hely a közönség soraiban. Zsolt, te Belgiumban élsz, kint is így van?

Zsolt: Igen. Bár pont az Arena esetében nem. Ők Angliában befutottak, de még inkább kedveltek Németországban, Hollandiában – és érdekes módon Lengyelországban. Ott különösen kedvelik őket, bármekkora helyet megtöltenek. Volt szerencsém személyesen beszélgetni az Arena tagjaival, amikor ezt a mostani turnét szervezték. Mondtam nekik, hogy Budapestet feltétlenül iktassák be! De tudtam, hogy Magyarországon nem lesz akkora a ráizgulás az Arena-koncertre. Akik elmentek a koncertjükre, azok vagy valamilyen szinten rajongók, vagy azok, akik egyszer véletlenül belebotlottak a zenéjükbe, és megszerették őket. Szóval az Arena név Magyaroszágon nem sokat mond sajnos. Pedig hát Clive Nolan eszméletlen jó zenész. De az együttes többi tagja is remek muzsikus.

Moha: Dave, te éltél Angliában, ott is ez volt?

Dave: Hát, ami az Arena-t illeti, nem tudom... Azt tapasztaltam, hogy ha egy átlagos angol emberről beszélünk, akkor a progresszív rock kifejezés szitokszónak számít. Ha a kocsmában Akárki Joe-val a zenéről beszélgettünk, és szóba hoztam a progresszív rockot, akkor A.Joe rám nézett és azt mondta, ne káromkodjak már. Ráadásul többször is végighallgattam, hogy a legfontosabb dolog, ami a Beatles óta történt a zenében, az a punk rock mozgalom, 76-ban... A  prog rock ott is rétegzene. Nyilván egy sokkal nagyobb felvevő piaccal. Valamint nekik azért van egy Prog magazine-juk. Ráadásul az egész sokkal szervezettebben, profibb formában működik. A fesztiválok is. Sokat lehetne tőlük tanulni. De ezzel együtt ugyanúgy rétegzene Angliában is, ahogy nálunk.

Moha: Akkor miért vágtatok bele a harmadik Moonhead szervezésébe?

Dave: Ez többféleképpen megközelíthetjük. Megmondom őszintén: én már nem akartam megcsinálni. Azzal együtt sem, hogy az első kettő fesztivál után volt az egésznek egy hatalmas nagy uplifting része. Hiszen lelkileg nagyon-nagyon sokat jelentett, hogy egy ilyen baráti társaság kovácsolódott ott össze. Beleértve téged is. Mindezzel együtt azért a második fesztivál látogatottsága – bár zeneileg egyébként többek szerint rávert az előzőre – már korántsem volt annyira lenyűgöző, mint az elsőnél. Voltak más dolgok is, úgyhogy egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ezt még egyszer meg akarom csinálni.

Akkor került a képbe Zsolti, aki viszont nem hagyta abba a cseszegetésemet. A fejébe vette – és nem csak a Yesterdays miatt –, hogy ezt meg kell csinálni, csak gurította-gurította tovább ezt a labdát. Ez lett a végeredménye. Zsolti mert nagyon nagyot álmodni. Én azt mondtam először, hogy külföldi előadókat majd csak később hívjunk. Ő erre az felelte, hogy neki rengeteg ismerőse van ezekben a berkekben, személyesen ismer rengeteg zenészt, otthonosan mozog ebben a szcénában. Gyakorlatilag azt állította, hogy el tudja intézni.Így került a képbe a Fermata. Nyilván a Yesterdays adott, de jött a Blank Manuskript is… meg néhány angol és skót zenekar, akikkel ő érintőlegesen beszélt már erről.

A másik fontos és érdekes dolog, hogy létrehoztuk a Facebook-oldalunkat. Egy hét alatt húsz zenekartól kaptunk anyagot, hogy jövőre ők is fellépnének a fesztiválon. Meg kellett írnom, hogy gyerekek, egyelőre a mostanira fókuszálunk, ki tudja még, mi lesz a jövő zenéje? De megígértük nekik Zsoltival, hogy egyesével végig fogjuk hallgatni az összes elküldött anyagot, és majd akkor összerakjuk a következő fesztivál névsorát. Ha kell, akkor lesz kettő! De hát tudod, még minden nagyon kérdéses, meg képlékeny. És nagyon sok múlik a mostani fesztivál fogadtatásán.

Moha: Alaposan átalakult idén a fesztiválon fellépők névsora. Kezdjük azzal, amit sokan tudnak: úgy volt, hogy Mandrake Moon is fellép, de végül átadta a helyét az Androidnak.

Dave: Egyrészt a Mandrake Moon játszott volna ugyan, de sajnos Mátyás Szabi halála miatt ez lehetetlenné vált. (Mátyás Szabolcs 2025. júniusában, mindenki legnagyobb döbbenetére, váratlanul elhunyt.) Úgyhogy pár napos gondolkodást követően szóltunk az Android zenekarnak, ők megköszönték és természetesen elvállalták a fellépést.  Másrészt: nem csinálhatunk meg egy fesztivált minden évben ugyanazokkal a szereplőkkel. Így született az a megállapodás, hogy a fesztivált elindító zenekarok vetésforgó jelleggel térnek majd vissza a későbbiekben. Tehát az, hogy most itt egy teljesen eltérő fellépő-lista van, nem azt jelenti, hogy innentől kezdve soha többet nem fog jönni, aki most nincsen rajta. Idén ugyan nem lesz ott a Tompox, vagy épp a M.A.Y.A., de ez semmiképp sem jelenti azt, hogy később sem térnek vissza.

Moha: Egyszer azt mondtad, hogy a Mandrake Moont már csak odáig működtetnéd, hogy a zenei anyagok materializálódjanak, megmaradjon, hogy létezett valamikor ez a zenekar.

Dave: Azt mondanám, hogy ez sok mindentől függ. Van civil munkám is. Egy zenekar működéséhez nagyon elkötelezett tagok kellenek. A Mandrake Moonnak továbbra sincs stabil gitárosa. Szabi is azért ugrott be tavaly segíteni, mert nem találtunk állandó gitárost.
Ez egy idő után totális szélmalomharcnak tűnik. Amikor tizedszerre kezded újra, megint elölről... Ez egy sok összetevős, nehéz történet. Lemenni, és nem tudom én hány órás próbákat lenyomni, sokszor hosszú napokat szenvedni ilyen-olyan dolgokkal, ez nem jelent már úgy örömet, mint mondjuk húszéves koromban, amikor nem érdekelt semmi, csak az, hogy legyen egy működő zenekarom.

Moha: Szepesi Richárd, Ricsosz, a Druida együttes lelke is azt írta, hogy tulajdonképpen tele van nála is a hócipő. Garda Zsuzsa is valami egészen mással próbálkozik, közben a CV-jét ajánlja a legerősebb képességeivel – s nem zenei munkát keres. Mintha hátrébb lépett volna a zenei hivatástól.

Dave: Hátrébb, tíz lépést.

Moha: Miért ez a tömeges megtorpanás: olyen lehetetlen helyzetben van itthon a műfaj?

Dave: Az is benne van, hogy már mind idősebbek vagyunk. Ha megnézed, ezekben a zenekarokban az átlagéletkor már nem a húsz-harminc év... Azt gondolom, hogy ebben a korban a lendület picit alább hagy, a lelkesedés megkopik. Húszéves koromban nem érdekelt semmi más, csak a zene. Ha nem volt megfelelő hangszerem, akkor kölcsönkértem a havertól, mentünk is a stúdióba. Az, hogy a félhavi fizetésem ezzel elfüstölt, akkor nem számított, csak, hogy csináljuk! Pedig manapság egy csomó technikai feltétel sokkal inkább adott, mint akkor volt. S még csak nem is arról van szó, hogy nincs ihlet, hogy ne tudnál zenét írni – csak éppen elgondolkodsz, hogy akkor az heti két-három próba, mert minimum ennyi kell ahhoz, hogy ezt a komplexebb zenei anyagot megfelelő szinten lehessen játszani. De nem tudsz időpontot egyeztetni a tagokkal, mert már ők is családos emberek. Mondom, nem húszévesek vagyunk, amikor buli az egész világ. 

Kérdezték, miért nem keresek egy gitárost Szabi helyére. Egy ilyen helyzetben eleve nagyon nehéz leegyeztetni egy-egy próbát hetente, de amúgy kettőre, háromra lenne szükség. Hátra van a koncertig két és fél hónapod, húzzál be a semmiből egy gitárost, aki soha nem játszotta ezeket a számokat. Hozzáteszem, hogy első gitárosunk, Tyukász Botond bejelentkezett, hogy vállalná a helyzetmentést. Addigra viszont én már szóltam az Androidéknak. A döntésünknek volt egy nagyon erőteljes érzelmi oka is: nagyon-nagyon megszerettük Szabit. Tavaly játszott velünk először, de az ismeretség sokkal régebbi. Még egy ilyen elképesztő zenei fegyelemmel megáldott, alázatos, tehetséges szuper embert… Nagyon kevés ilyennel találkoztam. Ő tényleg egy hét alatt megtanulta a repertoárt. Bármit eljátszott...

Most, hogy kicsit le kellett parkolnunk, reményeim szerint befejezzük a lemezt,

Moha: LemezeKET, nem?

Dave: Ha több évre előre nézünk, akkor igen, Van, ugye, az Angliában felvett anyag, amit igazából most újra kéne keverni meg maszterelni. Ezt már felvettük, gyakorlatilag könnyen meg lehetne jelentetni. Hát, majd meglátjuk. Attól függ, milyen lesz az első fogadtatása. Egyébként Zsolti azt mondta, segít majd a külföldi terjesztésben...

Moha: Térjünk vissza a mostani fesztiválra: Fermata? Blank Manuskript?

Zsolt: Manuskript: velük személyesen találkoztam az egyik fesztiválon. Beszélgettünk, és megkérdeztem tőlük, nem akarnak-e Magyarországra jönni? Azt mondta a zenekar, hogy ők akarnának, de nem hívja őket senki. Megüzentem nekik: október 11. Azt válaszolták, hogy egy picit problémás, mert az előtte való Veronában játszanak. De annyira lelkesek, annyira szeretik a magyar közönséget és annyira szeretnének Magyarországon játszani, hogy bevállalták: hajnali hatkor elindulnak Veronából, és végigvezetnek Soroksárig. Mondtam nekik, azt garantálni tudom, hogy ők a fesztivál második felében lépnek színpadra, a headliner Fermata előtt. Így talán lesz egy kis idejük arra, hogy az utazás után kicsit kifújják, emberi állapotba hozzák magukat.

Moha: S a Fermata?

Zsolt: A szervezés kezdeti fázisában nézegettem az internetet. Kiderült, hogy a Fermata éppen lemezt ad ki, meg éppen terveznek egy szlovák koncertkörutat. Mindenféle ismeretség nélkül küldtem nekik egy e-mailt, hogy mi meg prog rock fesztivált rendezünk, és arra gondoltunk, jó lenne, ha a Fermata eljönne... Erre nagyon kedvesen visszaírtak nekem, hogy ők nagyon szeretnének Budapesten játszani, és ha meg tudunk egyezni, akkor minden további nélkül nyitottak, erre az október tizenegyedikei időpontra. Tudniillik az nekik konkrétan teljesen szabad. Innen indult az egész, és sikerült véglegesen lezsírozni velük a fellépésüket.

Dave: Nagyon-nagyon büszke vagyok, hogy a fesztiválunkon a Fermata lesz a headliner. Ezt így, itt a kocsmaasztal mellett, interjúban is köszönöm Zsoltinak! Ha ő nincs, és ezt nem viszi keresztül... Amikor lazán közölte, hogy figyelj, ember, a fesztiválodon a Fermata lesz majd a headliner, akkor leültem, és kellett pár perc, amíg leesett, hogy ez tényleg meg fog történni.

Moha: És ki fizeti a révészt?

Dave: Gondolom, igazából azt kérdezed, van-e támogató a háttérben? Hát, formális értelemben, hivatalosan továbbra sincs.

Zsolt: Nem akarom kiteregetni az összes kártyámat, de például Manuskripttel annyira jó a kapcsolatom, hogy ők igen baráti alapon jönnek el – nem kérnek milliós nagyságrendű gázsit. Maradjunk annyiban, hogy a legtöbb fellépő zenekar azért vállalta a közös munkát, hogy a fesztivál sikeres legyen. Ennek érdekében ők készek kicsit félretenni az anyagi érdekeiket.

Dave: Ezen én már az első két fesztivál szervezésekor is megdöbbentem. Úgy állt össze ott az a hét zenekar, hogy senki nem kérdezte meg, hogy te, figyelj, mennyi a lóvé, hanem úgy, hogy csináljuk meg, mert ez közös ügy. Erre most megint azzal szembesülünk, hogy a külföldi fellépőink is ugyanígy állnak hozzá a fesztiválhoz. Ki merem jelenteni, hogy az egész progközösség sokkal erősebb, mint amennyire bármikor is gondoltam. Valószínűleg ebben benne van a sorsközösségünk is.

Moha: Mennyit fog fizetni a közönség? 

Zsolt: 11.900 forint lesz a jegy.

Moha: Akkor 250 x 12.000 forintból össze lehet hozni egy ilyen fesztivált?

Dave: Hát, nyereséges nem lesz.

Moha: Ha a zenészek a végén fejenként befizetnek még tízezer forintot, akkor kijön nekik egy fél korsó sör, meg ehetnek valami zónaadagot... Azért van itt még technika: ők is puszira jönnek? Meg hát a színháznak is fizetni kell…

Dave: Meg az van, hogy itt már kell stage manager is. Ő az összekötő a zenekarok meg a technikusok között. S valószínűleg kell egy külső technikus is, mert egy kissé komplexebbek ezek a riderek, nem kockáztathatjuk a fesztivál sikerét ilyen dolgokon. Úgyhogy itt be kellett vonni még plusz embereket... Megint van kockázat... De Kaltenecker Gábor elvállalta, hogy megcsinálja. Kiváló hangmérnök, a Hungarian Pink Floyd Show-val többször dolgozott, személy szerint imádok vele dolgozni. Ebben Füxi (Füchsel Tibor, a Hitrock és Hungarian Pink Floyd Show vezetője) is a segítségére lesz, rájuk minden további nélkül rá merem bízni a bulit.

Zsolt: Ha bukta lesz, akkor benyúlok egy kicsit a zsebembe. Én vagyok az anyagi háttér, én vagyok a vállalkozó, én írom alá a papírokat, én írom alá a szerződéseket. Az én vállalkozásomon megy keresztül az egész fesztivál. Azért megy az én vállalkozásomon keresztül, mert így meg lehetett csinálni azt, hogy ne kelljen áfát fizetni, ami 27% úgy, hogy azt így kidobjuk az ablakon, bele az állam bácsi zsebébe. Hát, nem!

Dave: Ha bejön az a kétszázhetven ember, akkor olyan nullszaldós lesz, plusz valamennyi aprópénz. Ez így nagyjából annyi, hogy Zsolti bele tudja tenni a következő fesztivál induló tőkéjébe. Kábé ez a realitás. De ebből nem fog meggazdagodni senki – megcsináltuk, a magunk örömére.

Moha: Az első két fesztivált a Legenda Sörfőzde Centerben rendeztétek meg. Most egészen máshová került a rendezvény.

Dave: Vittük volna mi ezt tovább a Legendában, de a termek befogadó képessége elég kicsi. Ha növelni akarjuk a látogatottságot, akkor változtatni kellett. A Legenda befogadóképessége körülbelül az a nézőszám, ami az első Moonhead-re eljött: kábé százhúsz fő. A Legendában ez ideális, de mi most körülbelül ennek a duplájában gondolkodunk. Ezért kellett tehát egy nagyobb helyszín. Nincs harag a Legendával, imádjuk, tiszteljük őket. A Hungarian Pink Floyd Show [Dave másik formációja] továbbra is rendszeresen játszik ott, úgyhogy  megmaradt a jó kapcsolat. Viszont a Fermata-ra külföldi érdeklődés is lehet, ehhez viszont a Legenda befogadóképessége kicsi lesz.

Moha: Ilyenről konkrétan is tudtok?

Dave: Nagyon konkrétan. Egy több fős görög társaság bejelentkezett, hogy mi jövünk és kész, mikor vehetjük már meg a jegyet...de Angliából is jönnek páran. Csodálkoznék, ha a Fermata-ra nem lenne kíváncsi legalább kétszáz-kétszázötven, akár háromszáz néző. Azt beszéltük Zsoltival, hogy ha ide nem fog bejönni minimum kétszázötven ember, akkor az számunkra azt az üzenet hordozza, hogy ennek a fesztiválnak nincs létjogosultsága.
De amennyire az első fesztivál idején borúlátó voltam – jó, ha ötven ember eljön –, most pont az ellenkezőért gondolom. Legyen igazam!

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

 

A fesztivál 2025. október 11-én lesz a Fedák Sári Színházban (1238 Budapest, Soroksár, Hősök tere 21.)

Mi azzal támogatjuk az eseményt, hogy b ár nem szokásunk, megosztjuk a jegyvásárlás linkjét és az esemény Facebook linkjét.

Mivel kollégánk másodmagával ott lesz ezen a felejthetetlennek ígérkező zenei utazáson, már csak 268 ember szükségeltetik a boldogsághoz, de az sem baj, ha ennél valamivel többen mennek el :)