
Azért megjegyeznénk, hogy a projektet, az In Defense of Animals (IDA) „2011 top 10 legnevetségesebb állatkísérlete” listájának második helyére tette. A szóban forgó toplistát az IDA olyan, szakfolyóiratokban megjelent, megkérdőjelezhető kísérletekből állította össze, melyeket az adófizetők pénzéből finanszíroztak.
A bevezetőben említett kísérletben a kutatók különböző zenei műfajokat játszottak le az állatoknak, és figyelték, mennyi időt töltenek az adott hangok mellett. Normál állapotban a komolyzene volt a nyerő, de miután kokaint kaptak, a jazzhez húzott a szívük. Ami igazán izgalmas: a hatás elmúltával is előnyben részesítették a jazzt – vagyis a drogélmény összekapcsolódott a zenével, és tartósan megváltoztatta a preferenciáikat.
Nem a patkányok voltak azonban az egyetlenek, akik zenei érdeklődést mutattak. 2018-ban a sydney-i Macquarie Egyetem kutatói hasonló kísérletet végeztek a Port Jackson kikötőben élő cápákon, csak itt drog helyett jutalomfalattal kondicionálták az állatokat. Arra jutottak, hogy a jazz ritmusa vonzza a cápákat, a komolyzenét azonban nem tudják megkülönböztetni más műfajoktól. (A teljes sztori: Telex, 2025. szeptember 3.)
Innen már csak egy lépés a jazz nagybetűs ünnepe, amelyen mi is elkaphatjuk a vibe-ot, mint a laborállatok – csak éppen teljesen legálisan és sokkal elegánsabban.
Jazzfest Budapest Ősz –
Miles Davis 100
2026-ban lenne 100 éves Miles Davis, a jazz történetének egyik legnagyobb alakja, aki mindig feszegette a határokat, és új irányokat mutatott a zenének. A Jazzfest Budapest már idén ősszel elkezdi a centenáriumi koncertsorozatot, amelyben a jazz világsztárjai állítanak emléket az örök újítónak a következő eseményekkel:
-
Marcus Miller – október 26., Erkel Színház (sold out)
A kiváló basszusgitáros, zeneszerző és producer Miles Davis egyik legfontosabb alkotótársa volt a nyolcvanas években. Fiatal kora ellenére kulcsszerepet játszott Davis késői korszakának hangzásában: ő írta és hangszerelte többek között a legendás Tutu album számait, amely a korszak egyik legmeghatározóbb jazzlemezévé vált. Basszusgitárjátéka új dimenziókat nyitott a jazz-funk világában. -
Keyon Harrold – október 28., Eiffel Műhelyház
A Miles Ahead című film trombitahangja, a sokoldalú fúvós, aki hiphop-, pop- és rockszupersztárokkal – Snoop Dogg, Jay Z, Beyoncé, Rihanna, Keith Richards, Jeff Beck – dolgozott együtt (róla ma még lesz szó). -
Richard Bona Group feat. Mogyoró Kornél – október 29., Eiffel Műhelyház
Richard Bona-t a „nyugat-afrikai Stingként” is emlegetik. Zenéje egyszerre gyökerezik az afrikai hagyományokban és szárnyal a jazz, a funk és a világzene fúziójában – minden koncertje ünnep, amely életörömet és szabadságot áraszt. Az est különleges vendége a magyar ütőhangszeres virtuóz, Mogyoró Kornél, akinek játékát egyedülálló sokszínűség és energiával teli improvizáció jellemzi. Kornél finom ritmikai világa tökéletesen illeszkedik Richard Bona zenéjéhez, így a színpadon egy felejthetetlen, egyszeri találkozásnak lehetünk tanúi. -
Bill Evans – október 30., Eiffel Műhelyház
A szaxofonos Miles visszatérésének egyik kulcsfigurája volt a ’80-as években. Olyan zenekarvezető, akinek anekdotái is legendásak. Nevének különös összecsengése sokaknak okozott zavart: ugyanazt a nevet viselte, mint a zongorista Bill Evans, aki a Kind of Blue című album révén örökre összefonódott Miles nevével. Amikor a zongorista 1981-ben elhunyt, egy újságíró Miles Davist kérte telefonon reakcióra. Davis csak annyit mondott: „Itt van mellettem” – majd átadta a kagylót a szaxofonos Bill Evansnek... Evans Dave Weckl, Steve Weingart és Jimmy Earl alkotta zenekarával érkezik az Eiffel Műhelyházba. -
Kenny Garrett – november 17., Budapest
Sokszor nyilatkozta, hogy Miles Davis volt rá a legnagyobb hatással az életében: nemcsak a zenéről, hanem a színpadi jelenlétről, az alkotói bátorságról és a kísérletezésről is tőle tanult a legtöbbet. Az igen sajátos hangszínnel, stílussal rendelkező amerikai zenész Miles Davis zenekarában, a “Mester” mellett vált igazi világsztárrá. A Davis-iskola a modern jazz legizgalmasabb hangjává formálta: a világ egyik legjobb szaxofonosaként tartják számon – Garrett erőteljes szólói már most a jazz-történet legjobb, maradandó pillanatai közé tartoznak.
Ez a koncertsorozat nem pusztán tisztelgés Davis előtt: élő bizonyíték arra, hogy a „Mester” öröksége tovább él, inspirálja a következő generációkat, és ma is új utakat mutat a jazz jövőjének.