
“Teljesen egyértelműen a jelenlegi kedvenc dalom magunktól. Koszos, őszinte, nyers és 100%-ban én vagyok..Mi vagyunk. A színpadi léthez és a kreativitást igénylő területekhez képest a hétköznapi “polgári” életemben sokkal egyszerűbb, szárazabb és ingerszegényebb kihívásokkal nézek szembe. Ezt a sivár valóságot eleveníti meg a CIVIL NIHIL” – mesélte Sisi
Sisi egy sátorból bújik elő, és onnan indul, hogy megmássza a Park bejáratát... A gesztus egyszerre személyes és szimbolikus: Sisi saját bevallása szerint maga is szeretett régen sátrazni, és emellett mindig lenyűgözte az jelenség, amikor a rajongók már napokkal korábban sátraznak, hogy az elsők között jussanak be kedvencük koncertjére. A tervek szerint Sisi idén is velük “szolidarít” - és már egy nappal a koncertje előtt beköltözik a backstage-be...(sátorba?)
A szeptember 1-jén publikált videóban a nyers, koszos boom-bap hangzás élő zenekari felállásban szólal meg, miközben a látvány önmagában is előrevetíti a szeptember 12-én esedékes nagykoncert káoszát és energiáját. Ráadásul nem gyakran fordul elő, hogy egy zenekar Budapest egyik legnagyobb koncerthelyszínének bejáratát használja színpadként... (Feltételezzük, jövő hét pénteken azért fordítanak egyet a dolgon.)