Amikor egy fesztivál kinövi önmagát: Burning Man, Sziget és a nosztalgia

Amikor a fesztivál kinövi önmagát: Burning Man, Sziget és a nosztalgia hangja

Egykor mindössze hetvenen gyűltek össze a Black Rock-sivatagban: tábortüzek, őrült autózások, forró források, semmi művészet, semmi infrastruktúra. A közösség ereje és a szabadság vad illúziója tartotta össze a társaságot. A fordulópont Law szerint akkor következett be, amikor egy évben nem égették el a híres szobrot.

„Az volt a pillanat, amikor többé nem a miénk volt. Már nem azt jelentette, aminek indult” – emlékszik vissza.

A történet  – szerény eszközeinkkel véghez vitt nyomozásunk szerint – visszavezethető az 1986-1990 közötti időszakra, amikor a Burning Man még a Baker Beach-en zajlott San Franciscóban, ahol 1990-ben a park őrei nem engedték felgyújtani a szobrot, így bár felépítették a „Man”-t, azt nem égették el – ezt követően költöztették át a fesztivált a Black Rock-sivatagba.

Tragédia a sivatagban
Idén a Burning Manre sötét árnyék vetült: a 37 éves Vadim Kruglovot holtan találták sátoránál, testén több szúrt sebbel. Az ügyet gyilkosságként kezelik. Apja, Igor Kruglov a közösségi médiában könyörgött: „A fiam tiszta lelkű, becsületes ember volt. Kérem, ne feketítsék be a hírnevét. A család GoFundMe-gyűjtést indított, hogy Vadim földi maradványait hazaszállíthassák Omszkba, a szülővárosába. 

Az alapítót 1996 tragédiái – egy motorbaleset, amelyben a punkzenész Michael Furey meghalt, egy sátrat letaroló lopott jármű, amely örökre megnyomorított egy embert és több mentőhelikopteres riasztás – végleg eltávolították a fesztiváltól.

„Valami végleg eltört bennem. Kész, befejeztem.”

De vajon tényleg elveszítette-e a Burning Man a szellemét? Vagy csak más lett, mint ahogy a nosztalgia minden fesztiválnál megszépíti a múltat?

A Burning Man közönsége ugyanolyan megosztott, mint a Sziget fesztivál egykori rajongói...

Kiválogattunk néhány kommentet:

  •  Nosztalgia

„Nem vagyok burner, de a fesztivál már évekkel ezelőtt elvesztette a lényegét, amikor a gazdagok elkezdtek magánrepülővel érkezni, fényűző szállásokkal. Azokat a burnereket, akiket a ’90-es évek végén ismertem, még a valódi élményért mentek. Egyértelműen nem számít burnernek az, aki nem kempingezi végig a hetet, nem éli át a homokviharokat és a sarat. Ma túl sok a pozőr, akik csak az Instagram kedvéért mennek ki.”

  •  Kritika

„Annyi ember lóg most már a telefonján. Amikor 2009-ben kimentem, senkinek nem volt kéznél a mobilja. A kocsiban hagytuk kikapcsolva, és csak nyolc nappal később kapcsoltuk vissza, amikor indultunk haza. Most minden a szelfikről szól. Még mindig szeretem a művészetet és tisztelem azokat, akik a valódi élményért mennek, de sajnálatos, hogy az Instagram-celebek és a DJ-k átvették a terepet. Ez a fesztivál is egy „késői kapitalista” pillanatát éli.”

  •  Visszatekintés

„1998 volt az utolsó évem a fesztiválon. 1997-ben kezdett turistalátványossággá válni, amikor az MTV és a CNN is megjelent. Még mindig szórakoztató volt, de érezhetően más: mintha egyre inkább vállalati hangulata lett volna. Örülök, hogy ott lehettem a korábbi években.”

  •  Pozitív élmény

„Idén voltam kint először. Volt nálam telefon, készítettem is pár képet, de ritkán vettem elő. A táborok ingyen adtak ételt, italt és szórakozást. Ilyet még soha nem láttam. Elhagytam a telefonom a playa közepén, és visszahozták. Mindenki, akivel találkoztam, fantasztikus volt. Nem tudom, milyenek voltak a régi idők, de mindent és mindenkit tisztelettel fogadtam.”

  • Keserédes humor

„2009 óta járok, és sok minden változott – nem minden rossz, de nem minden jó. Az igazi varázs a táborodban és az emberekben rejlik. De persze az influenszerek és a celebek sokat rontottak rajta. Mégis: a kis közösségekben, a regionális burnökön tovább él a szellem. Ja, és egyébként a Burning Man szar. Ne menjetek soha…”

Ha valahol, Magyarországon is ismerős ez a vita. A Sziget fesztivál a ’90-es évek elején tényleg a szabadság szigete volt: alternatív, kísérletező, szinte anarchikus. Mára európai gigarendezvény, multinacionális szponzorokkal, világsztár fellépőkkel, turistahadakkal. És minden évben felhangzik:

Ez már nem ugyanaz a Sziget.” 

Valószínűleg igazuk is van a nosztalgiázóknak, meg nem is. Mert aki először jár a Szigeten, annak az lesz „az igazi Sziget”. Ahogy aki először éli át a Burning Man káoszát, annak az lesz „az igazi Burning Man”. A fesztiválok változnak, mert a világ is változik. És talán pont ezért maradnak élők: mert mindig újra kell találniuk önmagukat.

És a közös pont? Hogy mindkettő egyszeri és megismételhetetlen élményt ad annak, aki először lép be a kapuján.

És néha annak is, aki legalább huszadszor:

 

Le a kalappal a Sziget előtt idén – vajon jövőre is lesz fesztivál?

 

A sivatagi fesztiválról itt írtunk nemrég:

A Burning Man nem egy olcsó fesztivál... viszont tüzes

 

Az írás ihletői ezek a cikkek voltak:

Forrás1
Forrás2

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

TUDTAD?

Szeptember 18-tól látható a mozikban A Fesztiválország című dokumentumfilm.

A doku alkotói 2024 nyarán ikonikus hazai könnyűzenei rendezvényeket jártak végig, hogy megnézzék, mi köti össze a hangosan ugráló tömeget a backstage csendjével, mik a szervezők dilemmái, melyek a zenekarok kulisszatitkai stb.
A filmben megszólalnak az open-air kultúra úttörői – Gerendai Károly, Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán, Márta István, Müller Péter Sziámi – és azok a zenészek, akik különböző generációk himnuszait írták: Lovasi András, Beton.Hofi, Pogány Induló, a Halott Pénz, a Quimby, a Carson Coma és a Blahalouisiana tagjai és még sokan mások.



vissza
webes verzió
© koncert.hu