Hogy a végénél – és a címnél – kezdjük: ahogy hazaértünk a Malomról, még ki tudtunk menni a Sziget utolsó napjára, ahol mindenki a porra panaszkodott. „Hol itt a por?” – élcelődtünk. A mi kedvenc szerbiai fesztiválunk ugyanis egy szántóföld közepén terül el, eső egy csepp sem volt, és hát a mezőgazdasági munkálatokat egy fesztivál miatt nem állítják le.

Megesett, hogy éjjel, amikor megpróbáltunk hazatekerni a tanyára, összefutottunk egy traktorral: lehúzódott a barázda szélére, elengedett minket, mi pedig megköszöntük. Aztán otthon egyeztettük, hogy ez most valóság volt, vagy csak képzelődtünk. Idén mindenesetre csak három bringás baleset történt – dicséretes fejlődés tavalyhoz képest. Sem bordarepedés, sem más komolyabb probléma nem adódott, bár a traktor vagy más testes jármű kereke alá került telefonnak azért lenne pár szava.

Ez volt a negyedik Malomfesztiválunk. Szerelem volt ez első hallásra: a barátaink meséltek róla, majd a következő évben mi is csatlakoztunk. Az első látásra csak erősödtek az érzelmeink, amikbe aztán jól „beleforgattunk” másokat is: így megesett, hogy a bázisunkként szolgáló „Öreg Rocker Tanyáján” immár tizenöten próbáltuk kipihenni az előző éjszaka fáradalmait. Ideiglenesen hozzánk csapódtak olykor a fesztiválkemping állandó lakói is. Ezúton is köszönjük a házigazdáknak a rengeteg szeretetet, odafigyelést, a sütiket és persze a pálinkát! (Az előző évek beszámolói a cikk végén olvashatók.)

A mi „malomozásunk” kicsit több és kevesebb is egyszerre: a nagy csapat általában együtt tölti a napot a tanyán, így a napközbeni programokról leginkább lemaradunk, viszont a sajátjaink helyenként parádésra sikerülnek – igaz, idén elmaradt a parasztolimpia. De nem hagytunk ki egyetlen Malom-estét sem a társaság kedvéért. Idén úgy éreztem – és ezt a szervezők is megerősítették, erről később –, hogy a zenei program egységesebb és ütősebb volt, még ha kevesebb magyar banda is jutott főleg a nagyszínpadra. Így viszont többször „szerbekké váltunk” estére, és ezt meglehetősen élveztük.

Mert hát melyik átlagmagyar zenekedvelő ismeri a szerb punk-rock kultúra ikonikus bandáját, az 1992-ben Šabacban alakult Goblinit? Szégyen ide vagy oda: mi sem ismertük. Bár vajdasági barátaink mondták, hogy „tök jók”, kiugró lelkesedés nélkül sétáltunk a nagyszínpad elé – aztán ott ragadtunk, ugráltunk és kiabáltunk, ráadásul úgy, hogy egy szót sem értettünk abból, amit ordítoztunk. A zenekar tavaly már fellépett volna itt, de a Jordániából várt, karizmatikus frontember, Branko Golubović akkor fennakadt a légtérzáron. Hihetetlenül hálásak vagyunk a szervezőknek és a bandának, hogy pótolták a koncertet. A frontember még arra is figyelt, hogy amikor a maximálisan lelkes rajongók között kialakult egy bamba sziget (ezek voltunk mi, közel a színpadhoz), néhány szóban angolul összefoglalta, miről van szó. Valaki ugyan be is szólt neki ezért, de ő szelíden elmagyarázta, hogy vannak itt olyanok, akik nem beszélik a nyelvet. Az már számunkra is talány, hogy civil barátnőnk – aki szintén egy szót sem tud szerbül – hogyan jutott be a csak pass-szal megközelíthető backstage-be (némi házigazdai supporttal), és ott hogyan szerezte meg a dobverőket, aláíratva mindegyik Goblini-taggal (és egyáltalán: hogy lehet egy dobverőre írni???)... :D

Másik szépséges „közös nyelvi” pillanatunk az idén megújult folkszínpadon (Etnocamp) esett meg, amikor a Cigánydal napján az egyik fellépő az Ederlezit énekelte. Az első strófát roma nyelven, a többit szerbül – csodálatos volt megélni, ahogy bekapcsolódott a közönség, velünk együtt, mert Rúzsa Magdinak köszönhetően ezt a szöveget már mi is fújtuk.

Ez a színpad sok viszontagságot átélt a pajtán belül: zenészek és hangosítók verejtékeztek a soundcheckben, ami nem mindig folytatódott koncerttel... Most viszont külső színpadot kapott, ahol minden kiválóan szólt – és a kempingben lakó haverok szerint még reggel hatkor is ment a (nép)tánc és a (nép)dal. Ez volt az a hely is, ahol a Góbé fergeteges koncertet adott, ami aztán oda vezetett, hogy utánuk mentünk Balatonboglárra – de erről majd egy másik cikkben.

Az Akácos színpad 2025-ben hatalmasat ment. Nem tudtunk úgy odacsapódni, hogy ne történjen valami elképesztően izgalmas dolog. Itt láttam pl. idén, életemben először Jézust pogózni (ebből a reels kapcsán vita is kerekedett a Facebook-oldalunkon a pogóról), és tanúi lehettünk botfülű, negyvenes barátunk nagy találkozásának a Hangszerrel. (Amúgy Jézusból akadt még pár a fesztiválon, úgy érzékeltük, most ez a férfimódi :) ) Idén is – méltán – hatalmas sikere volt a Vodka for Kidsnek, sőt: a srácok nem is mentek haza, mögöttünk tomboltak az Etnocamp-nél :)  Az az érdekes amúgy, hogy ha ránézel a fotókra, azt mondod, ez a fesztivál egy afféle hippi-alter rendezvény, ehhez képest a színpadokat a keményebb műfajok uralták – és ez végtelenül jólesett.  

Mint ahogy jólesett napközben a medencében hűsölni, és hallgatni a jobbnál jobb DJ-k válogatásait. Vagy sokadszor is megnézni a Renyagyár kiállítását a malom külső falán.

Meg úgy általában a Malomon minden jólesik: akár koncerten, akár a zentai sörfőzdések kitelepülésén vagy a tábortűznél. Mindenhol új élmények érnek, és nem ugyanazt kapod, mint általában. Viszont vannak ugyanazok az arcok, akik minden évben, és fogalmad sincs, kik ők, csak köszönsz mindig nekik és mosolyogsz rájuk.

Plusz még a Hold is milyen volt már idén...

De mindabban, amit napról napra könnyedén és hálásan fogadunk a fesztivál ajándékaként, rengeteg munka és sok év tapasztalata rejlik – erről beszélgettünk a szervezőkkel.

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

„A ma fesztiválozói a jövő önkéntesei” – interjú a Malomfesztivál szervezőivel

Tizenegy év után a vajdasági Orom szélén álló malom köré szerveződő fesztivál már nemcsak különleges kulturális esemény, hanem valódi közösség is. Az önkéntesek, a falubeliek és a szervezők együtt tartják életben, miközben más, hasonló szellemiségű fesztiválok (például a magyarországi Bánkitó) megszűntek, az Exit pedig – úgy tűnik – délebbre költözött. Arról, hogyan lehet mindezt fenntartani, és mi adja a Malom erejét, Ónya-Oláh Dórival és Szerda Zsófival beszélgettünk. 

Hogyan indult a Malomfesztivál, és mi volt az eredeti célkitűzésetek?

„Egy szabad, független teret akartunk létrehozni, ahol a dédnagymamától a legvadabb fesztiválozóig mindenki jól érzi magát.”

Ónya-Oláh Dóri: Egy kifejezetten kreatív és lelkes baráti társaság tagjai fogtak össze, hogy alkossanak valamit – egy szabad, független teret, amely betölti azt az űrt, amit egy megszűnt fesztivál hagyott maga után a térségben. Olyan programot akartunk létrehozni, ahol jól érzi magát a legkisebb gyermektől a legvadabb fesztiválozóig mindenki, akár a dédnagymamáig. Mélyet merítettünk a művészetek alternatív bugyraiból, megszórtuk egy icipici poppal, napraforgóval díszítve tálaltuk, és tádám: 2014-ben megszületett a Malomfesztivál.

Mi az a három dolog, ami szerintetek legjobban megkülönböztet benneteket más fesztiváloktól?

 Ó.O.D.: Az első és legfontosabb a közösségünk. Közel 200 ember önkéntes munkája van a rendezvényben, sokaknak egész éves, fél-, de sokszor teljes állással felérő erőfeszítése, ami augusztusban két hétig Oromon történik. A főszervezőktől az önkéntesekig ebből a kavalkádból mindenki ugyanannyit visz haza: port, szalmát, és egy semmihez sem fogható élményt. Egy tapasztalatot arról, hogy sok tevékeny kéz, lélek és közös cél mennyi mindenre képes.

Nem zenei fesztivál, hanem összművészeti rendezvény vagyunk.

A fesztivált megelőző héten alkotótáborok izzítják a helyszínt. Idén művésztelep és színésztábor valósult meg, korábban volt filozófiatábor, fotós képzés, filmes alkotóműhely, grafikai labor, tánc- és mozgásszínház, számos zenei műhely is. Esténként a környékbeliek számára is szabadon látogatható programokat kínálunk: színházat, filmvetítéseket, koncerteket. Majd berobban a fesztivál, és szerda estétől vasárnap délelőttig meg sem áll.

A zenei program nem ismert nevekre épít, hanem új élményt kínál. Napközben is kalandra csábítunk: lehet cirkuszt kipróbálni, tudományos előadásokat hallgatni, kézműves foglalkozásokon részt venni vagy mozgásformákat megismerni. Aki csak pihenne, annak ott a teljesen ingyenes medence, az akácerdő hűvöse, vagy maga a falu a legkedvesebb emberekkel.

A harmadik különbség, hogy igyekszünk évről évre fenntarthatóbb módon megvalósítani a fesztivált. Az egyszer használatos műanyagokat és alumíniumdobozokat teljesen kivezettük, a fesztiválozók mindent hozott vagy helyben vásárolt pohárba kapnak. Az építmények és dekorációk legnagyobb része újrahasznosított vagy lebomló anyagból készül. A területet minden alkalommal megtisztítva, rendezetten hagyjuk hátra.

Kik alkotják a szervezői magot, és hogyan oszlanak meg a feladatok?

Ó.O.D.: A szervezőgárda nagy része hosszú évek óta, többen az alapítástól fogva részei a Malomfesztiválnak. Nincs hierarchia, feladatkörök szerint oszlik meg, kinek miben van döntő szava, de a nagy döntéseket szinte mindig közösen hozzuk meg.

Elképesztő látni, hogy aki pár éve még tinédzserként önkénteskedett, most több, rendkívül összetett feladatot is maximálisan ellát.

Átlagosan 12 ember végzi a munka oroszlánrészét: van, aki a pénzügyeket és a bürokratikus hátteret viszi, más az önkénteseket és a social médiát, megint más az építésért felel. Mindenki legalább két ember helyett dolgozik. Sokszor nagy felelősséggel jár ez a munka, és keveseknek fér bele ekkora léptékű „hobbi”, de az évek során szépen beállt a rendszer. A nem tervezett helyzetekre is marad kapacitás.

Rendkívül kompetens emberek vezetik jelenleg a Malomfesztivált – nagyon büszke vagyok rájuk!

Hogyan tudjátok motiválni az önkénteseket, hogy évről évre visszatérjenek?

 Ó.O.D.: Az építés idején mindig túljelentkezés van, szerencsére. Ez egy szuper kreatív munkatábor, ahol rengeteg barátság szövődik. Évről évre visszatérnek régi arcok, és mindig csatlakoznak újabb potenciális „örök csapattagok”. A munka nehéz, sokszor kifejezetten kegyetlen:

a vajdasági sivatagban, 40 fokban a tarlón dolgozni igazi vadnyugati kovbojokat nevel.

De délután négykor megszólal a konyha csengője, kinyit a kiskocsma, hideg a sör, vacsora után pedig már csak a kötetlen szórakozás vár. A fesztivál alatt új önkéntescsapat veszi át a stafétát. Ők már a rendezvény lebonyolításában segítenek, nagyon diverz, nemzetközi közegben. Gyerekprogram, parkoló, VIP-kapu, infopult – mindenhol találkozunk velük. Az önkénteskoordinátoraink elképesztő munkát végeznek, amióta van konkrét stratégiánk, soha nem látott számú önkéntes jelentkezik. Ez mutatja legjobban: ez egy igazi kaland.

A Bánkitó példája azt mutatja, hogy pusztán közösségi fenntartásból, szponzorok nélkül nem tud talpon maradni fesztivál. Erről mit gondoltok?

Szerda Zsófi: Remélem, hogy állnak már most is annyian mellettünk, hogy fenn fogunk maradni, történjen bármi. Ha minden támogatás megszűnne, valamit akkor is kitalálnánk. Lehet, hogy „összemennénk”, de biztosan létrejönne egy összefogás. Szponzorokat és támogatókat mindig lehet találni. Amikor kirabolták a Malomfesztivál raktárát, rekordidő alatt sikerült mindent pótolnunk, a szerszámoktól a tányérokig. Nem szeretnék abba belegondolni, hogy megszűnik a támogatás – inkább abban hiszek, hogy mindenkinek fontos, hogy a Malom létezik.

Milyen forrásokból tartjátok fenn a fesztivált?

 Sz.Zs.: A Magyar Nemzeti Tanács pár éve kiemelt jelentőségű rendezvénnyé nyilvánította a Malomot, állandó támogató még Magyarkanizsa önkormányzata. Emellett az NKA-hoz és a Bethlen Gábor Alaphoz is rendszeresen pályázunk, volt már Interreg-programunk is. Szponzoraink is vannak, de fontos tétel a jegybevétel is.

Mennyire vállaltok tudatosan társadalmi és politikai állásfoglalásokat?

 Sz.Zs.: A Malomfesztivál soha nem állt be egyik politikai párt mögé sem, és mi, szervezők is függetlenek vagyunk. Ez nem jelenti azt, hogy nincs véleményünk – sőt. Úgy gondolom, értelmiségiként kötelességünk kritikusan szemlélni a környezetünket, és ha kell, reagálni rá. A Malomot soha nem nyitotta meg politikus, és a jövőben sem fogja. Szívesen látjuk őket magánemberként, de ha emiatt nem maradna fenn a fesztivál, hát ne is maradjon.

Mennyire tudjátok bevonni Orom lakosságát?

Sz.Zs.: Egyre több helyi segít: főznek a konyhában, szállást ajánlanak fel, gyerekprogramokat szerveznek, a kislányok karkötőt és főtt kukoricát árulnak. Pár éve számukra ingyenes a belépés. Szeretnénk, ha egész Orom sajátjának érezné a fesztivált, akkor is, ha kicsit hangos ez a három nap. Ez csak három nap a 365-ből.

Hol látjátok a Malomfesztivált 5 év múlva?

Sz.Zs.: Itt, Oromon, a malom mellett. Nem szeretnénk kinőni magunkat, mindenképpen tartanánk a családias jellegét. Nem a közízlést akarjuk kiszolgálni, hanem értéket adni. Ez a kulcsszó: adni.

Ó.O.D.: A ma fesztiválozói a jövő önkéntesei.

Mi lenne a legnagyobb változtatás, ha korlátlan erőforrásotok lenne?

Sz.Zs.: Jó lenne egy nagyobb saját házunk Oromon, ami év közben raktár, a fesztivál alatt szállás lehetne. Több árnyékot is szeretnénk, kevesebb port – és ha lehetne, meghívnám az egyik kedvenc trombitaművészemet, Ibrahim Maaloufot :) (Azt mi is nagyon bírnánk, és ez nem elég erőteljes szó a vágyainkra...)

Hogyan értékelitek az idei fesztivált?

Sz.Zs.: Ez volt talán az eddigi legjobb évünk: erős line-up, rengeteg nappali program, stabil közönség. Úgy tűnik, nem leszünk mínuszban. Jó látni év közben is a malmos poharakat, táskákat, pólókat – ez azt jelenti, hogy tényleg van egy közösségünk.

Mit tudtok kezdeni azzal a kritikával, hogy az „egymásra eresztett” színpadok hangzavart idéznek elő?

 Sz.Zs.: Semmit. Ekkora a terület, így elkerülhetetlen, hogy kicsit összeérjenek a színpadok. De szerintem ez nem zavaró: a koncertek élvezhetők, köszönhetően a jó hangosításnak. Persze építhetnénk falakat is a színpadok közé, de

a falak és kerítések még soha nem oldottak meg semmit.

***

Amikor elindultunk haza Oromról, a biciklik kerekeiben és a cipőinkben még ott zörgött a szalma, a kocsikat vastagon belepte a por. Itthon annyira furán éreztem magam, hogy összeraktam egy anyagot, leginkább azért, hogy értelmezzem a saját hangulatomat. Persze, a fesztivál utáni depresszió nem tartott sokáig, mivel pár nap távollét alatt egy hónapnyi meló halmozódik valahogy fel, tehát búsulni nincs idő, meg minek is: az emlékek kitartanak a memóriabefőttben 2026 nyaráig, aztán meg majd újraalkotjuk őket.

Oromon, a kukoricaföld kellős közepén.

 

Három napon át éjjel-nappal buliztak a kukorica gyermekei a Malomfesztiválon

 

Amiért idén (is) bitang jó volt a Malom fesztivál

 

Jeti a kukoricásban, avagy így oromkodtunk mi – Malom fesztivál 2024

Idén nem maradtunk le a koncertről!!!!