
A Madame Tussauds Budapest ugyanis Bécsből kölcsönkapta Robbie Williams viaszfiguráját. Az osztrák főváros Práterében működő híres viaszmúzeumban több mint 90 világsztár hasonmása áll, köztük Mozart, Sisi vagy éppen Arnold Schwarzenegger – Robbie pedig a popkultúra szekció egyik legkedveltebb alakja, akivel a látogatók rengeteg szelfit lőnek. A bécsi intézményben kiemelt események idején átöltöznek a figurák: Williams alakja például ünnepi öltözetben jelent meg a karácsonyi szezonban.
Londonban Radikális őszinteség címmel látható önálló tárlata, ahol festményeken és szobrokon keresztül vall érzelmeiről, többek között a modern kori szorongás témájáról.
Robbie Williams igazán megtett mindent azért, hogy Madame Tussauds figura váljék belőle – Londonban, Berlinben és most Budapesten –, hiszen a most 51 éves világsztár már tiniként berobbant a Take That fiúbandával, amit 5 év és 25 millió eladott lemez után hagyott ott. Ezt követte a szólókarrier, amelynek sikerét jól jellemzi egy 2006-os Guinness-rekord: egyetlen nap 1,6 millió jegy kelt el a világkörüli turnéjának állomásaira. Mostanában sem tétlenkedik, egy hónap múlva adja ki 13. stúdióalbumát, a Britpop című albumot. Robbie tisztes családapaként él feleségével, Ayda Field színésznővel és négy gyerekükkel. A rocksztár évtizedek óta érdeklődik a paranormális jelenségek és az űrlények iránt, így a Cinema Kávézóban E.T. szembeszomszédjaként biztosan jól érzi majd magát.
A sajtóesemény vendége volt az a fiatalember, akit Robbie 2003-ban felhívott a színpadra, majd az élet úgy hozta – nem nehéz kiszúrni a tömegben a rajongót – , hogy pont 20 évvel később ismét őt szólította ki, erről az oldalán is beszámolt:
Nem mellesleg Gregus Vidor nyerte a Madame Tussauds Budapest által vezetett RW-kvízt is – noha a Koncert.hu is jól felelt MINDEN kérdésre, nem voltunk elég gyorsak :)
„Annak idején, a kilencvenes években volt egy belsős poénunk a turnébuszban. Amikor valamelyikünknek rosszkedve volt, a többiek csak annyit kérdeztek: azért vagy szomorú, mert Robbie kilépett a Take That-ből? Ez is jól jelzi, mekkora sztár volt már akkor. Ahhoz, hogy valaki rocksztár legyen, veleszületett képességek kellenek – rocksztárrá válni ugyanis nehéz. Biztosan van olyan énekes, akinek jobb hangja van, mint Robbie-nak, biztos írtak már másnak is remek számokat, de mégis belőle vált a popzene egyik legmeghatározóbb alakja” – mondta el Abaházi Csaba, aki szintén résztvevője volt a sajtótájékoztatónak, és a kvízben a dobogó 3. fokára léphetett fel.
A Dorottya utcában most rövid ideig – kb 1 hónap – lesz látható a viaszénekes, így a rajongók egyszerre készülhetnek erre a szelfire és a valódi koncertélményre. Robbie Williams ugyanis szeptember 12-én az MVM Dome színpadán adja nagyszabású show-ját, amelyen klasszikus dalai mellett a Better Man című filmhez kapcsolódó zenék és a közelgő BRITPOP album dalai is felcsendülnek majd.
További részletek itt:
És akkor Robbie Williams felkel a kanapéról, és eljön Budapestre!
Robbie Williams a Black Sabbath gitárosával készített dalt