
A World of Freddie egy személyes és érzelmekkel átitatott projekt, amely Freddie Mercury emberi arcát mutatja meg. A projektet Tomas Hykel indította el, és Peter Freestone, Freddie Mercury korábbi személyi asszisztense, közeli barátja is aktívan támogatja. A World of Freddie nem csupán egy kiállítás; egy élményközpontú élő archívum. Eredeti tárgyak (fényképek, kéziratok, személyes emléktárgyak) és első kézből származó történetek révén igyekszik lerántani a fátylat a sztár nagysága mögött rejlő emberről, elkerülve a mitikus ábrázolások csapdáit. A cél az, hogy az IKON helyett a valódi, sokszínű személyiséget ismerhessük meg.
„Freddie Mercury volt az egyik első világsztár, aki a vasfüggöny mögött, egy szocialista országban koncertezett. Ezért is gondoljuk, hogy ez a kiállítás nemcsak a Zene Háza, hanem országos szinten is kiemelkedő esemény lesz” – mondta Horn Márton igazgató, a kiállítás társkurátora.
A World of Freddie alapítói a Zene Háza állandó kiállítását látva döntöttek úgy, hogy Budapesten valósítják meg első, Freddie Mercury személyes történetét bemutató tárlatukat.
A tárlat végigköveti Mercury pályáját a felemelkedéstől a legnagyobb koncertélményekig – köztük az 1985-ös Live Aid történelmi fellépését, ahol a közönséget is éneklésre buzdította. A magyar közönség számára különösen fontos a The Magic Tour budapesti állomása, ahol Freddie magyarul adta elő a Tavaszi szél című népdalt.
A kiállítás kilenc tematikus térben vezeti végig a látogatókat. A legendás színpadi szerepek bemutatásától eljutunk a privát élet pillanataiig, ahol barátok, munkatársak és Peter Freestone mesélnek. Freestone hangja egyébként végignarrálja a teljes tárlatot. A több száz eredeti tárgy között helyet kapnak ikonikus színpadi kosztümök – például a budapesti koncerten viselt dzseki és cipő –, kéziratok, rajzok, utazásai során gyűjtött antik darabok, valamint a Garden Lodge-ból származó bútorok.
A látogatók a kulisszák mögötti világot is felfedezhetik: hogyan zajlottak a próbák, mi történt a backstage-ben, kik vettek részt a legendás partikon és milyen volt Freddie társasági élete. Külön terek idézik fel kedvenc szabadidős elfoglaltságait: a Scrabble-őrületet, Japán iránti rajongását, az opera szeretetét és az ajándékozás szenvedélyét.
„Freddie sokkal többet gondolt másokra, mint saját magára. Még az utolsó napjaiban is ajándékokat vásárolt barátainak, hogy meglephesse őket akkor is, amikor már nem lehetett köztük” – idézte fel Peter Freestone, aki szerint a kiállítás legfontosabb célja, hogy az emberek megismerhessék az „igazi Freddie-t”: a zsenit, aki mindenekelőtt ember volt.
A kiállítás végül a Garden Lodge falai közé vezet, ahol Mercury otthonának tárgyai és bútorai között rajzolódik ki leginkább az énekes emberi oldala. A tárlat egészen az utolsó évekig követi életét, majd azt a titkot próbálja megfejteni: hogyan lehet az, hogy Freddie Mercury több mint három évtizeddel halála után is legenda, még olyan emberek számára is, akik még nem is éltek akkor, amikor ő a csúcson volt.
Érdemes tudni:
-
Freddie Mercury 1991. november 24-én hunyt el, vagyis 35 évvel a kiállítás megnyitása előtt.
-
A Queen a mai napig aktív: Brian May és Roger Taylor Adam Lamberttel turnéznak „Queen + Adam Lambert” néven, világszerte telt házas koncertekkel.
-
A budapesti koncert (1986. július 27.) különlegessége, hogy ez volt a Queen első fellépése a vasfüggöny mögött, és több mint 80 ezer néző látta a Népstadionban. A koncertfilmet – Hungarian Rhapsody – később világszerte vetítették.
-
Freddie Mercury 80. születésnapját 2026-ban világszerte nagyszabású programokkal ünneplik majd; a budapesti kiállítás ennek lesz az egyik, kiemelt eseménye.