A beatnemzedéknek azt az 1950-es években kibontakozó amerikai irodalmi és művészeti mozgalmat nevezzük, amelynek központi alakjai Jack Kerouac (1922-1969), Allen Ginsberg (1926-1997) és William S. Burroughs (1914-1997) voltak. A beatírók elutasították a konvencionális amerikai középosztályi értékeket, és a szabadságot, a spontaneitást, a spirituális útkeresést, a szexualitás és a drogok nyíltabb ábrázolását helyezték központba. Könyveik – a leghíresebb Kerouac Úton című regénye – generációk számára váltak kultikus olvasmánnyá, és megalapozták a későbbi ellenkulturális mozgalmak, például a hippik világát, és hatással voltak más nemzetek alkotóira is.

Az És megfőttek a vízilovak című kisregény valódi bűntényen alapul.

A kisregény hosszú ideig legendaként élt az irodalomrajongók körében. A kézirat egy doboz mélyén hevert, mivel a történet központi alakja – aki börtönbüntetése után ismert újságíró lett – életében nem engedte megjelentetni. Csak 2008-ban, halála után kerülhetett a nyilvánosság elé, így vált „a gyilkosság történetévé, amely megágyazott a beatnemzedéknek.”
A cím egy 1944-es rádióhírből származik: egy cirkuszi tűzvészben több állat pusztult el, és a tudósítás drámai mondata – „a vízilovak megfőttek a tartályaikban” – annyira megragadt az írókban, hogy ezt választották címnek. A nyers, abszurd kép jól illeszkedett a történet brutalitásához és nyugtalanító hangulatához.

1944 nyarán Manhattan Riverside Parkjában tragédia történt: a húszéves egyetemista Lucien Carr halálra szúrta idősebb barátját és mentorát, David Kammerert. A két férfi viszonya évek óta feszült és mérgező volt, Kammerer megszállottan követte a fiatal fiút. Carr állítása szerint aznap este önvédelemből szúrta le, miután a férfi újra közeledett hozzá. A gyilkosság után Carr segítséget kért barátaitól: William S. Burroughs-nak megmutatta a véres cigarettatárcát, Jack Kerouac-ot pedig arra kérte, hogy segítsen eltüntetni a késhez és a holttesthez köthető tárgyakat. Bár Carr végül önként feladta magát a rendőrségen, az ügy örökre beégett a fiatal írók életébe.

A bíróság végül emberölésért ítélte el Carrt: 1-20 év közötti büntetést kapott, de mindössze két évet töltött le, majd 1946-ban szabadult. Az eset azonban nemcsak a sajtót tartotta lázban, hanem azt a szellemi kört is formálta, amelyből később megszületett a beatnemzedék. A regény pontos látlelet volt a háború végi New Yorkról, ahol a fiatal írók már szembe fordultak a korábbi amerikai értékekkel, és a művészetben, valamint a mindennapokban is új utak keresésére vállalkoztak.

„Sose foglalkoztunk még ilyen anyaggal, sok szempontból távol áll tőlünk ez a világ, de talán éppen ezért érdekelte annyira Sas Zoltán barátomat, hogy megírja és megrendezze az előadást” – mondja Krasznai Vilmos, a SICC Productionalapító tagja.

Az előadásban a társulat négy vendégszínésszel egészül ki, hogy a szívszorító történetet a maga nyersességével, de a társulattól megszokott lendülettel meséljék el.

Ami meg a főhősöket illeti: Lucien Carr szabadulása után sem szakította meg a kapcsolatot a beatkör tagjaival: Allen Ginsberg évtizedekig közeli barátja maradt, és Carr ott volt Ginsberg 1997-es temetésén is. Jack Kerouac szintén tartotta vele a kapcsolatot, sőt az Úton című regényében meg is jelenítette alakját Damon néven. William S. Burroughs-szal is érintkezett, bár kapcsolatuk inkább a beatmozgalom korai éveire korlátozódott. Carr maga azonban soha nem írt könyvet az esetről, és életében következetesen kerülte, hogy a gyilkosság részleteiről beszéljen. Interjúiban gyakran hangsúlyozta, hogy író barátai eltúlozták a történteket, és ő maga nem akart a beatnemzedék „hírhedt hősévé” válni.

Másképpen alakult, és a történet a SICC-es változatát szeptember 25-én ti is láthatjátok.