A mi generációnkban van egy jelentősnek mondható réteg, amely gyerekként vagy kamaszként ismerte meg a Margaret Island zenekart, akik szintén ehhez a korosztályhoz tartoztak, néhány év előnnyel. Elképesztő volt látni, hogy 11 év alatt hogyan nőtt fel együtt a zenekar és a közönség, hogyan változott meg a dalok mondanivalója és lüktetése, és hogyan vetkőzte le a Margaret Island a „kamasz-zenekar” bélyeget.

Nem tartom magam kifejezetten érzelgős típusnak, de a Margaret Island zenéje velem volt a legjobb és legrosszabb napjaimon is; dalaikban számos kérdésemre választ találtam, és néhány fontos pillanatomban is meghatározó szerepet játszott a zenekar. Kedvességük, emberségük, nyitottságuk és hozzáállásuk a világhoz – mind a zenében, mind azon kívül – sokunknak kiutat vagy fényt jelenthetett a mai világ kaotikus helyzeteiben. Ez pedig már most nagyon hiányzik. Természetesen tudjuk, hogy a dalok velünk maradnak, sőt, vélhetően a zenekar tagjai sem távolodnak el a zenétől, mégis űr marad utánuk.

Ezt az űrt nemcsak mi, hanem a könnyűzenei szakma is érzi: megjelent egy videó, amelyben zenészek búcsúznak a Margaret Islandtől. Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője úgy érzi, hogy a Margaret Island előbb ballagott el abból az iskolából, ahová együtt jártak. Szepesi Mátyás, aki számos dalszöveget írt a zenekarnak, úgy nyilatkozott, hogy a búcsúval több vágya és terve is megvalósítatlan marad, Bródy János szerint pedig a Margaret Island életet adott a régi daloknak is. Bródy egyébként a zenekar első magyar nyelvű dala, a Nem voltál jó szövegírója, de a Superalbumon megjelent búcsúdal, a Csend van is az ő szerzeménye.

Kihasználva a zenekar utolsó szezonját – bár rengeteg koncerten vettünk részt –, nehéz szívvel érkeztünk a búcsúkoncertre. Próbáltunk elvonatkoztatni a rossz érzésektől és megélni minden pillanatot – ahogy Lábas Viki is kérte –, mégis időnként könnyezni kellett. Ezt másokon is láttuk: a közönség nehezen oldódott fel.

Készülve a koncertre, egyre inkább éreztük, hogy sok dal szövege átértékelődött a búcsúzás fényében: Nem megyek én sehova, Meddig maradunk még, Útravaló, Valahol – rendre ezek voltak azok a dalok, amelyek előcsalták a könnyeket vagy összeszorították a torkunkat.A zenekar olyan dallistát állított össze az estére, hogy a lehető legtöbb rajongó hallhassa még kedvenc dalait utoljára. Minden lemezről előkerültek a slágerek, de néhány olyan dal is, amelyet már évek óta nem hallottunk: Dunna, Csillagtalan, Bolond tavasz, Csönded. A Nem voltál jót, az Engedd, hogy szabad legyeket és az Esőt pedig kérni sem kellett – mindenki teli torokból énekelte. Utóbbinál meg is leptük a zenekart a magasba tartott papírokkal, amelyeken a „végtelen marad a történet” felirat szerepelt. Innen is köszönet Emesének, Emmának, Fruzsinak, Izának, Jázminnak, Kingának, Lucának, Nellinek, Nórinak, Patriknak, Petrának és Vivinek a több ezer papírért. Úgy láttuk, a zenekarnak is tetszett!

Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf – és persze a mögöttük játszó zenekar – mindent beleadott a játékba: elérzékenyülés nélkül, sőt felszabadultan, mosolyogva játszották végig a körülbelül két és fél órás koncertet, miközben a háttérben a 11 közösen töltött év legszebb pillanatai peregtek a kivetítőn. A korábban említett videóban a zenészek nemcsak elbúcsúztak a zenekartól, hanem a közönségnek is üzentek, miközben a Margaret Island koncertjeihez köthető fontos pillanatok is megelevenedtek a kivetítőkön.

A hogyan továbbról egyelőre nem tudunk semmit, reméljük azonban, hogy a zenekar tagjai megtalálják a saját útjukat, bárhová is vezessen az, és bízunk benne, hogy nem hagyják kárba veszni tehetségüket és közösségformáló erejüket a zenében.

„Csak én vagyok
Csak te leszel
Ha nem leszek
Csak te maradsz
Ha te maradsz
Úgy én is leszek
A szemed megőriz majd”