Presser Gábor A 403. billentyű című koncertje sokszereplős műsor volt, nem voltak azonban főszereplők – hogy úgy mondjam, mindenki mindenki lehetett.

Egyetlen stabil szerep akadt: Presser Gábor volt a zongorakísérő.

Pár szót a környezetről: aki részt vett a 2023-as arénakoncerten, az tudhatja, hogy akkor is középen volt a pódium – ez most is így történt. Az MVM Dome azonban lehetőséget adott arra, hogy még közelebb legyen egymáshoz a zenész és a közönség, hiszen a csarnok inkább magas, mint széles vagy hosszú.

Presser Gábor színházi ember, talán ebből is adódik, hogy koncertjei némiképp színházi előadások is – sőt, talán a cirkuszi világból is kaphatunk egy keveset. Az is a színháznak tudható be, hogy Presser betölti a teret, amelyben játszik. Így történt ez A 403. billentyű koncerteken is az MVM Dome-ban, ahol már a csarnok előtt LGT-dalokat játszott egy zenekar, az előcsarnokban pedig kórusok és a Fitos Dezső Társulat tagjai hangolták a koncertre a várakozó publikumot. Miután szép lassan elfoglaltuk a helyünket, a kórustagok is beszivárogtak a terembe, megjelentek a lépcsőkön és a színpad körül, éneklésre bíztatva a közönséget. Némi várakozás után kialudtak a fények, és meghallottuk Pici bácsi hangját, aki csak ennyit énekelt:

„Hé, te, aki az utcán újságot árulsz...”.

A többi már ment magától – ahogy az LGT-koncerteken megszokott volt –, persze talán egy kicsit visszafogottabban.

Apropó, megszokottság: ha valaki a megszokott dalokat a megszokott módon várta Pressertől, annak csalódnia kellett, ugyanis a zenész folyamatosan a változatosságra, meglepetésre és zenei kiszámíthatatlanságra törekedett. Korábban nyilatkozott is róla, hogy szeret másképp tekinteni a dalokra, és mindig valamilyen új köntösben átadni őket a közönségnek. Ez egészen biztosan sikerült. A koncert bővelkedett a csendes és hangos játék váltakozásában, a hirtelen tempóváltásokban, illetve a megszokott hangszerelés újragondolásában. Valójában ez teszi különlegessé Presser Gábor koncertjeit: az ember mindig valami újat kap, függetlenül attól, hogy olyan dalról van szó, amit sosem hallott, vagy épp a személyes kedvencéről.

Néhány dal után Pici bácsi jó estét kívánt a közönségnek, és megkérdezte, eddig hogyan értékeljük a zenekar teljesítményét, mire természetesen tapsvihar volt a válasz. Presser azt mondta, hogy igyekeznek rászolgálni a figyelemre, az energiára és a bizalomra, amelyet a közönségtől kaptak. Pontosabban úgy fogalmazott:

„Dalokat cserélünk szeretetre.”

De hát hogyan is lehetnénk elégedetlenek, amikor olyan dalok csendülnek fel, mint a Nézd az őrült, a Mindig magasabbra vagy a Mindenféle emberek?

A Dalszerzők Napja – igen, ilyen is létezik – igencsak közel esett a koncertek időpontjához, így Pici bácsi ezt is megünnepelte: koncertjein számítása szerint tíz dalszerző állt színpadra a legkülönfélébb műfajokból. És bár Dalszerzők Napja csak egy van az évben, Presser kiemelte, hogy az év minden napja a dalhallgatóké. Sorra érkeztek tehát a színpadra a dalszerző és énekes vendégek.

Sena különleges hangzással ruházta fel Katona Klári slágereit, Oláh Ibolya elmesélte életét a Voltam Ibojka című dallal, majd „Elvtársak!” felkiáltással megjelent a színpadon az est rendezője, Novák Péter, aki egy színészi közjáték keretében konferálta fel a nemzetközi hírű táncdalénekest, Iván Ivanovics Parazolt, vagyis Vitáris Ivánt. Megjelent a szakszervezetis Marika is, Falusi Mariann, aki a kulturált szórakozás jegyében énekelte el az Egy a jelszónk, a béke kezdetű munkásmozgalmi dalt. A kis közjáték után Novák Péter elvtárs hivatalosan is megnyitotta a Boogie-Woogie Klubot, amelyben felcsendült az Illés Little Richard című dala – bár nem értettük, miért került bele a műsorba, nagyon jót mosolyogtunk rajta.

Visszatérve a komolyabb, melankolikusabb vizekre, újabb duettek következtek Falusi Mariannal, Wunderlich Józseffel, majd Lábas Vikivel, aki új vendégként volt jelen a társaságban, bár Presser már többször meg szerette volna hívni. Bár szeretjük a Margaret Island zenéjét, érdekes volt látni Vikit kiteljesedni a Miért nem próbálod meg velem? című Katona Klári-dalban is. A duettek után színpadra lépett a teljes énekescsapat, hogy elénekeljék a Pokolba már a szép szavakkal című számot, amely az est legszebb dala volt számunkra.

Ez itt a reklám helye: a kivetítőkön egyszer csak megjelent a Zenepyrin nevű orvosság az alábbi felirattal:

„a kockázatok mellékhatásáról kérdezze meg kezelőorvosát vagy presserészét.”

Talán nem nehéz kitalálni, hogy a közjáték az És jött a doktor című dalt vezette fel, amelyet Presser előszeretettel dúsít improvizációs és más betétekkel, így ismét rekordhosszúságúra nyúlt. Ezúttal körülbelül 15 perc volt a dal, amelyben még Ravel Boleroja is felcsendült.

A fináléra, az Embertelen dalra színpadra lépett a teljes társulat – avagy a Somló Tamás Központi Posztgraduális Zenebohóc-képző Szakiskola 403. C osztályának végzősei –, majd Pici bácsi egyedül maradt a zongorával a ráadásra, amely egy LGT-sláger helyett egy új dal volt, Az utolsó billentyű, amely a koncert eredeti címe előtt tisztelgett.

Presser búcsúzását álló vastaps és dübörgés kísérte. Bár a maratoni koncert valamivel több mint három órán át tartott, egy percig sem unatkoztunk – sőt, a mosdóba sem mertünk kimenni, nehogy lemaradjunk valamiről.

Az idei koncert csak nyomokban hasonlított a két évvel ezelőttire, amiből tisztán látszik, hogy a szerző tárháza kimeríthetetlen. Talán sok rajongó hallhatta most néhány bakancslistás dalát – ahogy mi is –, és azt is reméljük, hogy lesz még erre lehetőség máskor is.

Nem kell olyan sietősen leütni az utolsó billentyűt...

P.S.(Az utolsó mondat...♥):