Október első hetében négy emlékezetes estével búcsúzott a Budapest Park XVII. évada. Először debütált élőben a Banana Records kiadó és kreatív ügynökség, a SPAR Magyarország, valamint a Superar Zeneművészeti Alapítvány közös kezdeményezésében megvalósuló SUPERALBUM; megtartotta búcsúkoncertjét a tizenegy év után feloszló Margaret Island, egy utolsót tombolhattunk szabadtéren az ország legnagyobb házibuliján, a NECC PARTY-n, végül pedig TRANSZBA esve zárta le a szezont az Elefánt. Az ikonikus rendezvényhelyszínen 92 napon, több mint 220 produkció előadásán, közel 670 000-en hagyhattunk kint a valóságot, december 1-jétől pedig ismét a tánctérre csusszanhatunk, visszatér ugyanis a Fábián Juli tér varázslatos téli birodalma, a Jégvilág. Addig is hallgassuk a PARK FM-et – ahol a hazai zenei élet olyan szereplői is reflektorfényt kapnak, akik máshol nem.

Idézzük fel az utolsó feledhetetlen pillanatokat!

Amikor május végén hivatalos voltam a SUPERALBUM beharangozó sajtótájékoztatójára, hosszasan írtam arról, hogy a maga nemében miért számít egyedülállónak a koncepció – ezt teljes terjedelmében ITT tudjátok elolvasni.

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor tizennégy éves koromban először léptem át a Budapest Park kapuit, miután nyertem egy páros Anna and the Barbies-belépőt egy promóciós játékon. Azóta évről évre mind gyakrabban szaladok át a Soroksári utat átszelő zebrán – ám eddig még sohasem voltam kísérő nélkül. Mindig velem jött valaki, ami nem feltétlenül volt tudatos döntés részemről, csak így alakult. Talán féltem tőle, hogy a csend túlságosan felerősíti a belső zajt, s tartottam a belső gyermekem rosszallásától, amiért a rohanó hétköznapokban sajnos hajlamos voltam, vagyok megfeledkezni róla. Holott csodálom őt. Nagyon. A bevallott kételyeit, a merész vágyait, a kendőzetlen őszinteségét. Régen ő és én egyek voltunk; amikor még mertem önfeledtnek és közösségben egyéninek lenni, és elhinni, hogy a nagyvilág csak rám vár. Aztán szépen lassan eltávolodtunk. 

Tavasszal gondolkoztam el mindezen először mélyebben, ahogyan a SUPERAR kuratóriumának elnökét, Morvay Juditot hallottam mesélni az alapítvány munkájáról, s arról a kórusnyi általános iskolásról, akik egy akkora színpadra terveznek kiállni – bátran vállalva önmagukat minden tökéletlenségükkel és tapasztalatlanságukkal –, amekkorán még a sokat látott művészeknek is meg-megremeg a térde. Ebből bátorságot merítve, fél évvel később megfogtam a fiatalabb énem kezét, lyukasztottam neki egy jegyet a buszon, elzötyögtem vele a Közvágóhídig...

Nem ez volt az első fellépésük: többek között énekeltek a Sziget Fesztiválon, a Magyar Zene Házában, az UNICEO Díjátadó Gáláján és a Müpában is – de ez volt az első alkalom, amikor a saját dalaikat adhatták elő. Igen, a saját dalaikat. A nagynevű alkotók, a zenepedagógusok és a teljes szakmai stáb végig azon és úgy dolgozott, hogy a kicsik egyenrangúnak érezhessék magukat velük és magukénak érezhessék az új számokat. Ennél nagyobb, szebb bizonyíték a tiszteletre, odafigyelésre és szívből jövő támogatásra nem is szükséges.

Október 1-jén, a zene világnapján a Budapest Parkban nem voltunk sokan: izguló, büszkeségtől csillogó szemű hozzátartozók, illetve a kedvenc előadóikat váró fiatalok húzták össze magukon a kabátot – hiszen az idő ilyentájt már nem feltétlenül kedvez a szabadtéri műsoroknak. Pontban a kiírt időpontban a színpadra léptek ŐK. Lila pólóban – ki pulóverrel, ki dzsekivel kiegészítve – a késői óra ellenére is elszántan, koncentráltan. Utólag tudtam csak meg, hogy délután a tanítás után rögtön siettek a hangbeállásra és a próbára, másnap reggel nyolckor pedig ugyanúgy ott ültek a nyolc órai becsengetéskor, mint az összes többi kortársuk. Elképesztő, mekkora elszántság, hit és erő lakozik ezekben a kis emberekben.

A műsort az este házigazdája, a nagyszerű Miller Dávid nyitotta meg, a kezdés pedig a Bagossy Brothers Companyé volt. Norbi és társai az ősszel debütáló Lámpásra készült ’Jól van az úgy’ című melódiát gondolták újra a SUPERALBUM-on. Elképesztő, hogy a három héttel ezelőtt kiadott verzió 176 ezres, míg a valamivel később megjelenő átdolgozás 36 ezres megtekintésszámnál jár éppen a YouTube-on. A szerzemény különlegessége egyebek mellett a kontextualitásában rejlik: míg a Dabóczi Dávid és Macaveiu Blanka közreműködésével készült – mondjuk úgy, eredeti – videóklip értelmezésében a szerelem, a kapcsolati vívódás és az érzelmi bizonytalanság kerülnek a középpontba, addig a Kőrösi Kulturális Központ folyosóin megelevenedő történet inkább a felnőtté válásról, a gyermeki kiszolgáltatottságról, az útkeresésről, továbbá az ismeretlennel és a félelmekkel való szembenézésről szól. („Nem fogok elveszni az ég alatt, ha egy csillag sem mutatja az utat? (...) Jól van az úgy, ha félsz is, mert néha félek én is. Ha nem tudsz már semmit, jól van az úgy.”)

A gyergyószentmiklósi formációt a SUPERALBUM első – közönségkedvenc – számának szerzője, Mehringer Marci váltotta a színpadon. A ’Minek felnőni’ a gyermekkor önfeledt időszakába repít vissza bennünket, amikor szinte mindent súlytalannak, állandónak, szebbnek érzünk. Néhány perc emlékekről, nosztalgiáról és arról, hogy miként építjünk fel apránként a látszólagos sérthetetlenség, érzéketlenség és közöny páncélját, felvértezve magunkat a környezetünk támadásaival szemben. („Sírni senki nem láthat úgy, mint az anyád. Ő sem sírhat, hogyha fáj; egy erős nő az nem olyan. Elkenődött szemfestékkel ki veszi majd komolyan?”)

A vendégszereplők sorában a Blahalouisiana és a lemez egyetlen angol száma, a "The World (As It Is)"  következett, ami állításuk szerint már jó ideje várt a tökéletes pillanatra a fiók mélyén. Mózner László egy korábbi interjúban így beszélt a dalírás folyamatáról:

„Az alapötlet a „Mielőtt eltűnünk” című, amatőr fotókiállításon született meg. Elgondolkodtam azon, hogy milyen lesz a világ, amikor mi eltűnünk. A dalban ezen a gondolatmeneten indultunk el, és ahogy mindig, itt is megcsillan a fény az alagút végén. Ezzel a szöveggel és énekdallammal mentem el Mátéhoz, aki megharmonizálta a dalt, Jancsó pedig kiegészítette ezt, és kórusra, vonósokra hangszerelte. Így lett teljes.”

Járai Márk ezelőtt többször dolgozott már az Alapítvánnyal, Halott Pénz-feldolgozások révén, ám eme jeles alkalomra egy vadonatúj, kifejezetten a SUPERALBUMra írt – játékosnak ható, ugyanakkor mély, fülbemászó dallamvilágú – szerzeménnyel, a "Rétekennel" készült, amit Bereményi Gézával – Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező – és a Punnany Massifból ismert Felcser Mátéval (producer) közösen készítettek.

A ’Mondanak’ új közös ügyet, új tracket hozott egy régi duónak. Bognár Bandi (Kolibri) és – a sokak által valódi géniusznak titulált, korábban a Senkise duóban remekelő, majd Dzsudló producereként újra a csúcsra jutó – Schmidt Gergő (Tembo) olyan slágereket jegyeznek közösen, mint a ’Hűvös’, az ’Orgona’ és a ’Lobog’. Az Alapítvány kötelékéhez tartozó gyerekeknek írt nótát valódi szívügyként kezelték: a végeredmény igazi fűszerét az adja, hogy nemcsak az új generáció tagjainak hangjait, hanem a nézőpontjait is bevonták, ettől lett friss, önazonos, aktuális.

A népi és a popzene izgalmas fúzióját hozta el Coo Lee. Az ’Egy úton’ alapját egy moldvai csángó dal adta, amit a Kolos eredeti stílusa és kaotikus, ám valahol mégis a maguk harmóniájában himbálózó sorai emeltek egy felsőbb dimenzióba.

Óriási ováció fogadta Lábas Vikit, Törőcsik Kristófot és Füstös Bálintot, a Margaret Island alapító tagjait, mivel a ’Csend Van’ – aminek véglegesítésében Bródy János is részt vett – az utolsó közös számukként debütált ősszel. Egy, még a nyár folyamán adott nyilatkozatukban elárulták, hogy aznap találkozott a csapat először a gyerekekkel, amikor bejelentették a visszavonulásukat. Úgy hiszem, egy ehhez hasonló végjátéknál szebbet, szimbolikusabbat kívánni sem lehetett volna a zenekarnak, akik évek óta kiálltak különböző társadalmi ügyek és szervezetek mellett.

A másfél órás koncertet – melynek a jegyeladásokból származó teljes bevételét a Superar Alapítványnak ajánlották fel a szervezők – a Bohemian Betyars "Miértje" és a Carson Coma "Legjobb verziója" zárták. A VALMAR "Gyerekként" című dalát sajnos élőben nem hallhattuk, csak a hivatalos videoklipet vetítették le.

Természetesen, cikkünk vége felé közeledve nem mehetünk el szó nélkül a kórust kísérő zenészek mellett sem: Pusztai Csaba (dob), Furák Péter (zongora), Kiss Péter (szólógitár), Mózner László (ritmusgitár) és Jancsó Gábor (basszusgitár, zenei rendező) gondoskodtak az alapok erejéről és egységéről, míg a két tiszteletbeli tag, Sánta Dániel és Szabó Misu jelenléte tovább erősítette a befogadói élményt.

Összességében azt kell mondanom, noha kiskorúak álltak a színpadon, ezek a számok sokkal inkább a felnőtt lét dilemmáiról, s a cikkem elején említett belső gyermekekhez szóltak, mintsem róluk, az ő korosztályukhoz. Ami nem baj. Sőt. Bevallom, több alkalommal is elérzékenyültem. Meghatott az ártatlanságuk, a nyitottságuk, az őszinte jellemük, a bizonyítási vágyuk. Könnyfakasztó volt megtapasztalni, hogy bizonyos tekintetben mennyivel többek, erősebbek voltak ők ott, azon az estén nálunk, akik a küzdőtéren álltunk. Görbe tükröket emeltek, felemeltek, elengedtek – majd elkaptak. A helyemre szögeztek, s ezúttal inkább hallgatta a lelkem dallamokat, mint a fülem. Nem volt lélegzetelállító díszlet, fényshow, háttértáncosok vagy pirotechnikai elemek: csak egy nagy kivetítő és egy kórusnyi fiatal, akik kitették a szívüket a színpadra.

Akik olvastak tőlem régebbi összefoglalót tudhatják, hogy érzéseket, mondanivalót, üzenetet és talán egy csepp varázslatot keresek minden fellépésben, minden koncertben. Szeretek otthagyni a színpad előtt valamit magamból, szeretek utána elgondolkodni, elmélyülni a tapasztaltakban. Ez most abszolút megtörtént: hazafelé az a bizonyos belső gyermek a tekintetembe fúrta a sajátját és végre átütötte a tudatomat azokkal a kérdésekkel, amiket eddig nem mertem meghallani.

Önmagamnak legjobb verziója én vagyok?
Jól van az úgy, ha félek?
Jól van az úgy, ha nem tudok már semmit?
Jó így, hogy csend van?
Hol az a láng, az a tűz, ami régen bennünk élt?

...

A Superalbum dalai itt hallgathatók meg.

 

Ha pedig szeretnél pár pillanatot újraélni a  Budapest Park idei évadából, íme, pár beszámoló a legjobb koncertekről:

 

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

A páholy pizzázik, a pórnép pogózik – QOTSA // 2025. 07.19.// Budapest Park

 

Dolce Vita Blahalouisianában – és a Budapest Parkban

 

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park