Több mint klip – K6 és Gently Da Spittah’ közös projektje a Kék Vonallal

Több mint klip – K6 és Gently Da Spittah’ közös projektje a Kék Vonallal

A 235 Productions gyártásában, Juhász Péter (egy harmadik Juhász Péter!) rendezésében megvalósult alkotás tudatosan lép túl a hagyományos klipformán: a rövidfilm eszközeit felhasználva  beszél szorongásról, belső küzdelmekről és az önazonosság kérdéséről. A kisfilm egy éjszakai városi bolyongáson keresztül mutatja meg a belső küzdelmeket, mely során a városi tér fokozatosan pszichés labirintussá válik, ahol megjelennek a szorongás, az önazonosság kérdései és a felismerés pillanatai.

A projektben részt vevő alkotók a magyar zenei élet meghatározó alakjai.

Kalotás Csaba több mint hatvan játék- és dokumentumfilm zeneszerzője, közel négyszáz reklámzene komponistája. Nevéhez olyan nemzetközileg is jegyzett filmzenék kötődnek, mint a Tall Tales vagy a Kojot négy lelke, munkáját pedig 2019-ben az Aubagne-i Európai Filmzenefesztivál fődíjával ismerték el. A Realistic Crew alapítójaként fellépett a Glastonbury Fesztiválon, emellett a MOME Animációs Tanszékének óraadó tanára. A Nothing Can Save Me a legutóbbi szólólemeze nyitánya. Az albumon a Kalotás Csabára jellemző filmzenei atmoszféra a kortárs hiphop eszköztárával találkozik: a Flood plain olyan közreműködőkkel készült, mint Sena, Nóvé Soma, Kárpáti Dódi vagy Gently Da Spittah'

Utóbbi, polgári nevén Sánta Dániel, a fiatal generáció egyik legmarkánsabb hangja. Zongoristaként, producerként és rapperként is aktív, nevéhez fűződik a legutóbbi Pókember-animációs film magyar főcímdala, a Szomszéd, mint én/Neighbor Like Me. A Nothing Can Save Me esetében jelenléte nem pusztán vendégszereplés: személyes tónusa és generációs tapasztalata hitelesen közvetíti a dal belső feszültségét.

235 Productions hosszú ideje foglalkozik fiatal alkotók támogatásával és társadalmi érzékenységű projektek létrehozásával, a Nothing Can Save Me pedig ezt a szemléletet kortárs, kulturálisan releváns formában teszi láthatóvá. A klip valódi súlyát azonban a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal való együttműködés adja meg, amely attól válik valódivá, hogy a klip nemcsak megmutat egy állapotot, hanem láthatóvá teszi a segítség lehetőségét is. Nem illusztratív gesztusról van szó, hanem egyértelmű állásfoglalásról: annak kimondásáról, hogy a szorongásról, a félelmekről és a segítségkérésről beszélni szükséges. A Nothing Can Save Me így nemcsak zenei és vizuális alkotás, hanem társadalmi párbeszédindító is.

 A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Magyarország egyik legfontosabb, fiatalokat segítő civil szervezete. Ingyenes, anonim és éjjel-nappal elérhető lelkisegély-vonalat működtet gyerekek és fiatalok számára, ahol szorongással, bántalmazással, családi konfliktusokkal vagy magányérzéssel küzdők kérhetnek segítséget. A 24 év alattiak a 116 111-es telefonszámon, chatfelületen vagy anonim levélben érhetik el a szolgálatot, míg a felnőttek számára a 116 123-as szám nyújt támogatást. Az alapítvány célja nem a kész válaszok megadása, hanem az, hogy senki ne maradjon egyedül a nehézségeivel.

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

A nyitóképünket innen vettük kölcsön:



vissza
webes verzió
© koncert.hu