Persze nehéz nem észrevenni a marketingoldalt sem... A Hellmann’s kísérlete egyszerre tudományos játék és figyelemfelkeltő kampány: egy hétköznapi tárgyat emel át egy teljesen más kontextusba.
A kiindulópont meglepően komoly: egy hangszer alapvetően olyan eszköz, amely rezgéseket hoz létre, és ezek a rezgések hallható hanggá alakulnak. Ha ezt vesszük, akkor egy befőttesüveg, egy asztal vagy épp egy tégely majonéz már nem is áll olyan messze a dologtól.
A különbség inkább a kontrollban és a szándékban van.
Egy gitárnál pontosan tudod, milyen hang jön ki, ha lefogsz egy húrt. Egy majonéznél viszont a textúra, a sűrűség és a mozdulat együtt alakítja a hangot – ami egyszerre teszi kiszámíthatatlanná és izgalmassá.
A zene története amúgy tele van olyan pillanatokkal, amikor valaki először ütött meg egy hordót, pengetett meg egy drótot vagy fújt bele egy csőbe – és abból hangszer lett.
Az amerikai zeneszerző, John Cage például az 1940-es években egyszerűen csavarokat és gumidarabokat tett egy zongora húrjai közé, mert nem fért el egy ütőhangszeres apparátus a színpadon. A hangszer ettől teljesen új karaktert kapott: a zongorából egyszerre lett dob, gamelán és zajforrás. Nem mellékmegoldás volt, hanem új irány – megszületett az úgynevezett „prepared piano”, ami nem maradt meg John Cage kísérletének: ma már a kortárs klasszikustól az ambientig számos zenész használja, ha a zongorából nem hangszert, hanem hangszín-laboratóriumot akar csinálni.
Ugyanez a logika működött a hetvenes évek Bronxában is. DJ Kool Herc két lemezjátszóval kezdte el ismételni a funklemezek ritmikai „break” részeit, mert a közönség ezekre mozdult rá leginkább. A lemezjátszó addig csak lejátszott – ettől a pillanattól hangszerként viselkedett. Innen nőtt ki a scratching és az egész DJ-kultúra.
De még korábbra is vissza lehet menni: a blues slide technikája sem egy zeneiskolában született. W. C. Handy egy utcazenészt látott, aki egy üvegnyakkal csúszott végig a húrokon, mert nem volt más eszköze. A „hiba” hangzássá vált, a kényszer stílussá.
Innen nézve a majonéz már nem is tűnik annyira abszurdnak.
Persze a Hellmann’s kísérlete valójában egy figyelemfelkeltő marketingkampány, de közben rávilágít arra, hogy a hangszer nem mindig ott kezdődik, ahol a hangszerbolt. Hanem ott, ahol valaki először rájön, hogy egy tárgy több, mint aminek eredetileg készült.
Mondjuk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy a majonéz befut majd mint hangszer...