
A jelenlegi tervek szerint az ikonikus brit rockénekesnő 2026. június 11-én lépne fel a Deja Vu Fesztivál színpadán. A szervezők egyelőre nem jelentettek be változást a programban.
Bonnie Tyler az elmúlt években már "hazajár" Magyarországra: 2019-ben és 2020-ban is fellépett nálunk, 2025-ben pedig egyszerre több hazai koncertdátuma is volt – itteni összfellépéseinek száma már jóval 10 fölött jár. Több jel is arra utal, hogy kifejezetten szívesen tér vissza Magyarországra: hivatalos oldalán és közösségi felületein többször külön posztolt a fellépéseiről, egyik budapesti koncertje után pedig még a Veresegyházi Asszonykórusról is megosztott egy videót. A rajongói oldalakon és turnékommunikációban szintén rendszeresen pozitív hangnemben beszélt a magyar közönségről.
A szegedi retrófesztivál ugyanakkor nem kizárólag Bonnie Tyler miatt számít az idei szezon egyik legerősebb nosztalgiaeseményének. A fellépők között ott van többek között Ace of Base egyik ikonikus hangja, Jenny Berggren, valamint Haddaway, Dr. Alban és Brooklyn Bounce is. A retróvonal mellett idén is erős a hazai jelenlét, így többek között a Ámokfutók, a Happy Gang vagy a Splash is színpadra áll. A fesztivál közben már az utolsó jegyakcióját is meghirdette: május 11-én érkezik az idei „Jegytőzsde”, ahol a szervezők kommunikációja szerint egész nap változó árakkal lehet majd fesztiválbelépőket vásárolni. A modell lényege, hogy az árak folyamatosan mozognak – a gyorsabb vásárlók időnként kedvezőbb ajánlatokat is kifoghatnak.
Hogy Bonnie Tyler szegedi koncertje végül megvalósul-e, azt jelenleg valószínűleg még a szervezők sem tudják biztosan. Egyelőre azonban nincs hivatalos lemondás, így a fellépés továbbra is szerepel a fesztivál programjában.
A mostani egészségügyi problémák azért is érték váratlanul a rajongókat, mert Bonnie Tyler az utóbbi időszakban továbbra is aktív volt: alig két hete jelent meg új dala, a „One World One Home”, amely a HOMELESS című dokumentumfilm betétdalaként készült. A hajléktalanság témáját feldolgozó filmhez készült dalban a Dallas Street Choir is közreműködik. A produkciós cég az eredeti dal eladásából és a dokumentumfilm terjesztéséből származó összes bevételt a hátrányos helyzetű családok megfizethető lakhatásának biztosítására fordítja.
Bonnie Tyler még részt vett a projekt promóciójában és a nyári koncertszezon előkészítésében is
A legendás énekesnőnek innen is jobbulást kívánunk hűséges magyar közönsége nevében!