A Budapest Parkban valójában nem fog elsüllyedni a táncparkett

A Budapest Parkban nem fog elsüllyedni a táncparkett!

A Budapest Park színpada június 11-én táncparketté változik, a bálba pedig mindenkit meghívtak! Nem sokkal az előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana.

Az új dalt stílusosan az év elején tartott Álarcosbál című koncerten mutatták be először. A szám azt a gazdasági rendszert próbálja meg feldolgozni, amelyben az erőforrások egyre igazságtalanabbul oszlanak el, miközben a természet kizsákmányolása is egyre intenzívebbé válik. Ismerős, ugye?

Az Úszunk az árral személyes és társadalmi látlelet is: a lassúzás egy süllyedő táncparketten a háttérben halkuló Forever Younggal érzékletesen festi fel a képet arról, ahogyan magunkat becsapva próbálunk élni és szórakozni, miközben körülöttünk valami visszafordíthatatlanul megváltozik. A dalhoz klip is készült Vadas Géza rendezésében.

A Sötét Villám album korszaka és az Amore című dalhoz kapcsolódó Dolce Vita-életérzés után most úgy tűnik, hogy a Blahalouisiana ismét irányt vált. Mi úgy érezzük, hogy az Úszunk az árral a Sötét Villám korszakba visz vissza bennünket. A zenekar már a Veszélyes utcák című dalban is ismét a rockosabb hangzás irányába fordult, ezt a lüktetést pedig egy kicsit más módon viszi tovább a legújabb dal.

A Budapest Parkos Blahalouisiana-koncertek fontos elemévé vált a dress code. Idén a zenekar arra kéri a közönséget, hogy a kedvenc Blahalouisiana-korszakának megfelelően öltözzön fel, úgyhogy biztosan sok fekete-fehér vagy épp színes, olaszos szettet fogunk látni, de a régebbi rajongók akár az Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi vagy épp a Minden rendben album színvilágát is megidézik majd.

Ahogy mindig, a Blahalouisiana most is izgalmas zenei megoldásokkal tarkított műsorral készül, amelybe az új dalok mellett helyet kapnak majd korábbi közönségkedvencek is. A változás fontosságáról és egy-egy korszak vizuális megjelenéséről Schoblocher Barbara énekesnő a legújabb Park Reality Check epizódban is beszélgetett. Partnere Csepregi Éva volt, aki a Neoton Família Sztárjaival szintén készül a Budapest Parkba (08.14).



vissza
webes verzió
© koncert.hu