
Számtalan stílusban bizonyított már, írt rockoperát, énekelte Jason Kay dalait, sokszor állt színpadon jazz standardekkel, időként saját szerzeményeket komponál, a Magyarországi Szerb Színházban pedig párja, Milosevits Mirko zongorista kíséri. A nagyközönség mégis a Megasztár hatodik szériájából ismerheti, melynek döntőjében a kilencedik helyen végzett. Most egy nagyívű refrénnel, fülbemászó dallammal rendelkező dallal jött ki, melynek dalszövege mélyen az érzelmekre hat. A szíved suttog című szerzeményhez egy látványos klipet is forgatott.
Tímeát az éneklés mellett a csillagászat, az ezotéria és a lakberendezés is foglalkoztatja, illetve kerékpárokat tervez. Eleinte csak lefestette a bringákat, később pedig, hogy még jobban passzoljanak az ízléséhez, ki is gondolta, hogyan nézzenek ki, majd megépíttette őket. Végül saját régi ruhadarabjaiból készített rájuk üléshuzatot és a kormányra fogantyút. Mivel egyik darabtól sem vált meg, már egy kisebb bringagyűjteménye van.
Az énekesnő a közeljövőben több településen is fellép, többek közt Vácon, Kimlén, Győrben és Jakabszálláson.