Újra úton a Cirkusz-KA

Újra úton a Cirkusz-KA

Szlávics Anna és Rock Tamás szerzőpáros, zenekaruk a Cirkusz-KA. 2006-tól alakítják zenéjük mással össze nem téveszthető atmoszféráját. „Álom-világzene” - inspirálódva saját kulturális örökségükből és távoli világok zenéiből, a magyar népdal-, flamenco-, a fado elemeit, fűszerezve a jazzel. Szakmai elismerések itthon és külföldön, mint például a Nemzeti Kulturális Alap támogatásai, a Fonó Budai Zeneház díja 2009-ben, vagy a németországi első helyezés a "4 ums Dorf" zenei fesztiválon.
„Tavak és tengerek” című második nagylemezük nyitó-dala dobogós lett az angol Worldmusic
Network világzenei dalversenyén, a zsűriben többek között a Songlines Magazin és BBC Rádió zenei
szerkesztőivel. A Májusi tangó című daluk az Ethno Cloud nemzetközi világzenei toplistáján is szerepel.

Idén augusztusban újra útra kelnek zenészeink, Horvátországba-, Olaszországba- és Szlovéniába viszi el Tavak és tengerek dalait.

Ahogy az elmúlt években is, a hajónaplót a zenekari blogon ígérnek, invitálnak közös kalandozásra.

A turné nulladik helyszíne Budapest, ahol ötfős felállásban lesz hallható és látható a Cirkusz-KA.

Szlávics Anna – ének / fuvola

Tamás Rock - gitár

Szalay Tamás Géza - nagybőgő

Gabor Clemente - ütőhangszerek

Jacqui Attwood - klarinét / saxofon

 

Augusztus 19. 20:00

ELLÁTÓ ház – Dob utca 19., Budapest, Hungary, 1074

A program ingyenes látogatható.



vissza
webes verzió
© koncert.hu