
Chris Norman a Smokie együttes énekeseként és szólóban is sikeres volt. Dalai meghatározóak voltak az említett korszakban, de slágereit a mai napig játsszák a világ összes rádiójában. Elég, ha olyan számokra emlékszünk, mint az I'll meet you at midnight, a Some hearts are diamond, a Stumblin’ in Susie Quatro-val vagy a Midnight Lady.
Ezeket és sok más dalát most élőben is meghallgathatjuk Budapesten április 22-én a Tüskecsarnokban, ahol a Smokie egykori frontembere személyesen énekli el ezeket nekünk zenekara és az Óbudai Danubia Szimfonikus zenekar kíséretében. Amikor a művész - szinte első szóra - igent mondott a felkérésre, gyorsan felkutatta londoni otthonában az egykori Smokie-kottákat, és elküldte azokat a koncert szervezőinek, hogy ezek képezzék a szimfonikusan eljátszott dalok alapját, így is garantálva az eredetihez leginkább hasonlító, hamisíthatatlan hangzásvilágot. Elárulta, hogy nagyon várja a budapesti koncertet, mert nagyon ritkán énekel ilyen nagy szimfonikus zenekar kíséretével.
Természetesen több évtized eltelt a hetvenes évek óta, de Chris Norman még mindig nagyon népszerű, pedig azóta unokái is vannak már. Sajnos, a legidősebb fiát elveszítette, amikor az egy autóbalesetben meghalt, de a tragédia még közelebb hozta őket a családtagjaikkal és feleségével, akivel 47 éve él boldog házasságban. A zenész többször járt már Magyarországon, és mint mondta, mindig szívesen jön ide. Azt is hozzátette, hogy mivel most több ideje lesz mint az előző alkalmakkor, szeretne Budapesten több nevezetességet megnézni.