Tagok jönnek-mennek: most új Paramore-album a láthatáron!

Tagok jönnek-mennek: most új Paramore-album a láthatáron!

Az amerikai rockegyüttes már több, mint 10 éve van a csúcson: a 2004-es megalakulást követő évben már meg is jelent debütáló albumuk, az All We Know Is Falling, amivel nagyon szép sikereket értek el. Ezt követően jött a 2007-es Riot! album, ami még az AWKIF-nél is nagyobbat robbant, például az USA-ban platina minősítést ért el. A legnagyobb slágerek az albumról a That's What You Get, a Hallelujah, a Crushcrushcrush, és az albumot beharangozó single, a Misery Business. Szinte hihetetlen, hogy az album idén ünnepli TIZEDIK születésnapját!

 

Az együttes már több tagcserén is átesett. Az első nagyobb változás 2010-ben történt, amikor Josh és Zac Farro lépett ki. Ezután a megmaradt bandatagok nekiláttak a 2013-as self-titled album munkálatainak, amely meghozta nekik az első Billboard 200-lista első helyet. Ezen az albumon szerepel a Grammy-díjas Ain't It Fun című dal is (2015, Grammy Award for Best Rock Song).

 

 

2015-ben Jeremy Davis basszusgitáros is otthagyta a zenekart, viszont 2017-ben visszatért Zac Farro dobos. Jelenlegi felállás szerint Hayley Williams, Taylor York és Zac Farro zenél együtt a Paramore-ban, és ők hárman írják a dalokat a készülő albumra.

Karrierjük az elmúlt 12 évben folyamatosan felfelé ível a dallamos rockslágereknek és Hayley Williams egyéni stílusának és fantasztikus hangjának köszönhetően. Az együttes legújabb dala szintén felkerült a Billboard listákra, megjelenésekor 3. helyen debütált. A dal klipjét már majdnem 18 millióan nézték meg kevesebb, mint két hét alatt!

 

 

 

A Paramore fellép az idei Volt fesztiválon is, ahol várhatóan már a legújabb albumukat fogják promotálni, így csupa új dalra bulizhat majd a közönség.

Fotó innen



vissza
webes verzió
© koncert.hu