Május végétől a Dunán is lesznek koncertek Szentendrén

Május végétől a Dunán is lesznek koncertek Szentendrén

A városvezetés tervei között már régóta szerepelt egy olyan víziszínpad létesítése a Dunán, ahol turisztikai attrakcióként kulturális eseményeket lehet megrendezni. A ketdeményező vállalkozók és a város elképzelései találkoztak, így az ötletből idén májusra megvalósult a „Görög sziget” a Dunán.

A töltésoldalba akár száz érdeklődő leülhet és hallgathatja az irodalmi és zenei kamaraelőadásokat. A tervek között szerepelnek sportrendezvények is: jóganap vagy sárkányhajósok műsora, kajak-kenu verseny – a tulajdonosok mindenre nyitottak.

A teraszra fém csigalépcső vezet fel, itt helyezték el a grillteraszt és a kávézót a kis konyhával, melyre faborítás kerül. Az úszóműn a nyitvatartási időben külön személyzet gondoskodik majd a fedélzeten tartózkodók biztonságáról. Éjszaka zárt kapu, kamerarendszer és éjjeliőrök védik majd a létesítményt.

Némi parkolási díjért a kenusok is kiköthetnek itt, cserébe őrzik is a cuccukat, amíg a városban kószálnak.

Forrás

***

Azt tudtátok, hogy Dunán úszó kerti mozi is van a Rómain? Jó, nem az emberek ringatóznak, hanem a vászon, amely napközben 90 fokkal elforgatva a naptól védi a stégen tartózkodókat – ha ismeritek a Fellinit, akkor értitek, miért és hogyan. Használjátok ki a lehetőséget, jövőre már nem lesz, mert mint ezt a kedvelt szórakozóhelyet is, magát a partot is elsöpri a mobilgát-őrület.



vissza
webes verzió
© koncert.hu